A fekete dobozok adataiból arra lehet következtetni, hogy egy felrobbant rakéta repeszei által okozott erős nyomáscsökkenés miatt zuhant le a maláj utasszállító Kelet-Ukrajnában - közölte hétfőn az Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője az adatrögzítő berendezéseket vizsgáló szakértőkre hivatkozva.
Mogyoród - Megy a „matekozás" a Mercedes Forma–1-es csapatánál. A német napilap, a Bild értesülései szerint a vasárnapi Magyar Nagydíjon a boxból indulva harmadikként célba érő Lewis Hamilton (29) három évre szóló szerződéshosszabbításért összesen 90 millió eurót (27,7 milliárd forintot) szeretne.
Nem ismerték fel a soul zene élő legendáját, a 72 éves Aretha Franklint egy kanadai hamburgerezőben. De ez még a kisebbik baj. Hanem durván szidalmazták is.
Ibiza – Még nem gyógyult fel gerincsérüléséből Neymar (22). A vébén a brazil válogatott színeiben csigolyatörést szenvedő focista merevítő bandázsban tölti napjait, még nyaralása közben, a strandon is ezt kell hordania.
Orbán Viktor azt is elnézi Putyinnak, ha polgárháborút robbant ki a szomszédunkban. Ez a magyar érdek, nem lehetünk végtelenségig szolidárisak az ukránokkal.
Hajnalban Balatonalmádit járva a rendőrök észrevették, hogy a központban szórakozó fiatalok között valaki egy uniós zászlót lengetett. A 23 éves dunaszekcsői R. Gábor a rendőrök kérdésére elmondta, hogy a zászlót „buliból” szedte le a barátaival az egyik közintézmény faláról. Lopásért felelhet. (police.hu)
- kommentálta Ács Dani a fejleményt, hogy a Fidesz belső háborúja a felszínen már olyan szórakoztató fejleményekkel jár, mint a polgári lap és Orbán sajtósának összecsapása. Amiben ráadásul a Heti Válasz szerint a Magyar Nemzet fotósát még orvosi ügyeletre is … Folytatás
Hat kutyakölyköt dobott valaki egy kukába Kiskunhalason. A zacskóban a kutyusok keserves hangjára figyeltek fel járókelők, de mire megtalálták a csöppségeket, már csak kettő élt közülük.
Mint ahogyan azt már megszokhattuk, az orosz utakról szinte minden héten érkezik valami pikáns, vagy eszement felvétel, ezen a héten sem maradunk meghökkentő videó nélkül.
A Buzzfeed megadja a tiszteletet a háború minden áldozatának, és név szerint felsorolja, életkorral együtt, hogy kik haltak meg eddig az offenzívában. Mert senki sem érdemli meg, hogy csak egy szám legyen, írják. Az állás még pénteki, azóta voltak újabb … Folytatás
Ezer liter vizeletet és kétszáz kiló székletet szállítottak el abból a kaposvári társasháznak a lakásából, ahol még június elején bukkantak az ott lakó férfi holttestére. S. Ede hónapokig műanyag palackokba vizelt és szatyrokba ürített.
A legtöbben már érzik az Oroszlán jegy erőteljes hatását: megnövekedett az önbizalmuk, a megszokottnál határozottabbá váltak. Ez a hatás még inkább fokozódik a következő napokban. Demeter Mónika asztrológus írta le, mire számíthatunk a héten.
Madrid - Az ügyben eljáró barcelonai bíró elutasította a spanyol ügyészség beadványát, hogy ejtsék a Lionel Messi argentin sztárlabdarúgó elleni adócsalási vádat.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a 26 éves férfi, akit egy kunfehértói szórakozóhely parkolójában ütött meg egy másik fiatal férfi. 20 éves támadóját elkapták.
London – Kipakolt a négy éve elhunyt Alexander McQueen (†40) szeretője, Archie (38), aki tizenkét évig volt a híres brit divatguru szeretője. Egyedül őt tűrte meg maga mellett utolsó napjaiban is, amikor már napi 230 ezer forintnyi összeget költött kokainra.
Peatlands Park — Az egyre ijesztőbb ütemben visszavonuló, érintetlen mocsárvilág védelmére igyekszik felhívni a figyelmet az Észak-Írországban immár tizedik alkalommal megrendezett mocsári búvárverseny.
Kaposújlak — Aleska Diamand (26) 4000 méter magasból ugrott ki bikiniben! Az egykori felnőttfilmes hölgy mostanában arról híres, hogy extrém dolgokkal próbálja megemelni a pulzusszámát.
Öt pár ünnepelte aranylakodalmát egyszerre Agyagosszergényben. Az 50 évvel ezelőtt házasságot kötött párok mellett a százéves Ágota nénit is köszöntötték a 900 fős, osztrák határhoz közeli faluban.
A Dohány utcai zsinagóga épületére dobtak füstbombát vasárnap. Éppen akkor, amikor Európa legnagyobb zsidó imaházánál több ezer ember részvételével tartottak demonstrációt Izrael mellett. A hatalmas rendőrségi készültség ellenére nincs meg a tettes.