Raikkonen bal bokája sérült meg, még nem tudni mennyire. De az biztos, hogy magyar idő szerint három óra öt perckor újra nekifognak a körözésnek a Formula 1-es pilóták a brit pályán. (SkySport)
Rettenetes dolgok sülhetnek ki abból, ha a gazdasági és az állami szféra összefolyik. De nemcsak Móricz Zsigmond országában kapják a csókosok a legjobb üzleteket, a világon mindenhol torzítják a piaci versenyt a haverok.
Washington — Először nyerte meg nő az amerikai hamburgerevő-versenyt. Molly Schuyler (34) tíz perc alatt 26-ot falt be, legyőzve a korábbi világbajnokot.
Az olaszországi Larino börtönében kétszáz maffiózó megtagadta a vasárnapi misén való részvételt miután Ferenc pápa kiátkozta az egyházból a szervezett bűnözés tagjait. A pápa a Calabriában tett látogatása során zárta ki az egyházból a ’ndrangheta dél-olaszországi bűnszervezetet, mondván: az egyház nem … Folytatás
A hazai közönség előtt szereplő Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, ezzel négypontosra csökkentette lemaradását a világbajnoki pontversenyben élen álló csapattársával, a most műszaki hiba miatt kiálló német Nico Rosberggel szemben. A második helyen Valtteri … Folytatás
Silverstone — Rommá törte a Ferrariját a finn Kimi Räikkönen (34) a Brit Nagydíj első körében, de a Forma–1 2007-es világbajnoka a csodával határos módon a saját lábán szállt ki az autójából.
Budapest — Vadabbik arcát mutatta meg Iszak Eszti (26). A Viva TV műsorvezetőjéről egy extrém, ám igazán szexi, fekete-fehér fotósorozat készült, így még biztos nem látta a nagyközönség a szépséges tévést.
Sopron — Ki lehetett volna tenni a „megtelt" táblát szombaton este a VOLT kapujára, a fesztivál zárás előtti utolsó napjára ugyanis olyan sokan látogattak el, hogy szinte egy gombostűt sem lehetett már leejteni.
Sopron — Kedvez az idei fesztiváldivat a férfiaknak, többségük legalábbis kedveli, hogy a nagy melegben a lányok által viselt short és rövid póló igen sokat láttat.
Eddig azt se tudtuk, hogy él ilyen Magyarországon. Kattintson, és nézzen róla képeket. Elég csúnya és gonosz is, emberre még az aligátorteknősnél is sokkal veszélyesebb. Meg hát a neve is menőbb.
Újpest - Tizenhétezer lakás, 36 ezer lakos: az újpesti lakótelep igazi város a városban. A panelrengeteget annyian lakják, mint Salgótarjánt, ezzel az ország 26. legnépesebb településének számítana.
Refat Csubarov, a krími tatár parlament elnöke 2019-ig nem léphet a Krím-félszigetre. Musztafa Dzsemirevet, a krími tatár közösség másik vezetőjét már korábban kitiltották a hatóságok az orosz ellenőrzés alá került félszigetről. A krími tatárok az orosz-ukrán konfliktusban inkább Kijevhez húztak. … Folytatás
Nagyjából ez derül ki a kísérletből, amiben egy pár Nike Red Octobert kitettek egy alvó, hajléktalannak tűnő figura mellé. A Red Octobert Kanye West tervezte a Nike-nak, nem készült belőle túl sok, most akár több ezer dollárért is lehet vevőt … Folytatás