A város szélén lévő telephelyen kétszáz négyzetméteren ég az elektronikai hulladék, a közelben lévő műanyagraktár is veszélyben van. A dunaújvárosi, a solti, a sárbogárdi és a paksi tűzoltók vonultak a helyszínre, ahová vittek egy mobillabor is, ami a levegő szennyezettségét méri. … Folytatás
Nem hajlandó elárulni kisfia tartózkodási helyét az apa, aki 2014. februárjában vitte magával a kétéves kisfiát a bíróság által meghatározott láthatásra, azonban vissza már nem vitte az édesanyának.
Az északkelet nigériai Baga városában található katonai támaszpontot rohanta le a Boko Haram iszlamista szervezet fegyveresei. Ezen a támaszponton állomásozik a nemzetközi katonai csapat: csádi, kameruni és nigeri, nigériai katonákkal. A bázisról a fegyveresek elkergették a katonákat. (AlJazeera)
Líbia Derna kikötőjében történt a támadás vasárnap. A kikötőt iszlamista csoportok tartják ellenőrzésük alatt, a líbiai hadsereg pedig gyanúsnak ítélte meg a görög hajót, ezért támadta meg repülőgépekkel. A huszonhat fős legénységből ketten haltak meg. A görög hatóságok szerint a … Folytatás
Barbados - Rihanna cicit és popsit villantott a forró homokos tengerparton. Az énekesnőt sosem kell félteni, ha magamutogatásról van szó, a fiatal hölgyemény azonnal tesz róla, hogy instagramos posztjaitól felrobbanjon az internet.
London - Gary Barlow elárverezi saját magát, de nem pénzért, inkább azért, hogy rajongókat gyűjtsön a Twitteren. Az énekes úgy döntött három új követője között kisorsol egy esküvői fellépést.
A WTI olaj hordónkénti ára jelenleg 51,58 dollár, míg a Brent 54,98. Az elemzők nem látnak okot arra, hogy bármi is drágulást eredményezne. Az amerikai Citigroup már módosította is a 2015-ös előrejelzéseit, korábban a Brent hordónkénti átlagárát 80 dollárra becsülte, a … Folytatás
A Hoegh Osaka, raktérben 1400 autóval szombaton kezdett el felborulni a La Manche csatornában, a Wight-szigeteknél. A legénység ezért direkt zátonyra futtatta, hogy mentsék a hajót, aminek dőlésszöge jelenleg 52 fok. 50-60 munkagép mellett 60 Mini és 1200 Jaguár, Land … Folytatás
Drámai mentőakcióról számolt be a német Bild Berlin Treptow kerületében: egy hajósinas húzott ki az összekötő csatorna jeges vízéből egy szerencsétlenül járt anyát és kisbabáját, megmentve őket a biztos haláltól.
London - Feleljen a tettéért András herceg! - követeli a molesztált Virginia Roberts édesapja. A napokban napvilágot látott botrány mi szerint az angol herceg kiskorú lányt kényszerített közösülésre, egyre csak gyűrűzik. Kiderült, a fiatal lányt szexrabszolgaként használták orgiákon, mikor még kiskorú volt.
Ófehértón bukott le egy biztonsági kamera miatt a fatolvaj. A helyi 23 éves férfi az ágyneműtartóba bújt a rendőrök elől, a fűrészelés miatt őrizetbe vették(!!!).
Los Angeles – Jennifer Anistont (45) hidegen hagyja Brad Pitt (51). A gyönyörű színésznőnek egyáltalán nem fáj, hogy Hollywood ügyeletes szépfiújától 2005-ben elvált.
A huszonkilenc éves Kim Karapetyan a Blackfield Capital alapkezelő főnöke egyszerűen eltűnt. Egy októberi napon három ember rontott be az alapkezelő irodájába, hogy főnököt keresik, de akkor Karapetyan nem volt az irodában. Másnap bejelentették a dolgozóknak, hogy nincs pénz a fizetésükre, ekkor jöttek rá minden … Folytatás
Az útdíj kinyitotta a szájakat, pedig nem ez az első alkalom, hogy bénán vezetnek be egy új rendszert. Az előző ciklusban a fideszesek a sajtóban nem kritizálták a kormányt, most viszont egymás után mondják el, hogy mi a bajuk.
Bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát csökkenti a Mol. Így a 95-ös benzin literenkénti átlagára 332-333 forintra, a gázolajé 354-355 forintra mérséklődik. (MTI)
A 70 éves Thomas Gilbert holttestére a felesége talált rá New York-i lakásukban. Az üzletembert a rendőrség szerint vasárnap délután ölhették meg, és még vasárnap este őrizetbe is vették Gilbert fiát, aki a lövés előtt állítólag a korábbi nézeteltéréseikről vitatkozott … Folytatás
A szülők gyakran elkövetik azt a hibát, hogy a gyermekük életét a maguké elé helyezik, és arra koncentrálnak, hogy mi okoz nekik örömet, saját boldogságukról pedig lemondanak.
Az inzulinelválasztó táplálkozással rábírhatjuk testünket arra, hogy éjszaka végezze a zsírégetést. Dr. Detlef Pape német belgyógyász dolgozta ki az eljárást, amely azon alapszik: minél alacsonyabb és egyenletesebb a szervezet inzulintermelése, vagyis minél stabilabb a vércukorszint, annál kevesebb felesleges tápanyag alakul át zsírszövetté.
Surabay – Szívbe markoló nyilatkozatot tett Angela Anggi Ranastianis (22). A fiatal lány annak a pilótának a gyermeke, aki december 28-án a tengerbe zuhant az AirAsia egyik repülőgépével.
2013 végén úgy tűnt, hogy korrupciós ügy sodorja el az országot 11 éve kormányfőként vezető Erdogant. Aztán jött a válaszcsapás, több száz személycsere után most 34 rendőrt vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy lehallgatták a kormányfőt.
Ez az a törvény, aminek az eredeti verziója kinyírta volna az alkoholkereskedőket azzal, hogy az alkoholforgalmazáshoz szükséges jövedéki biztosítékot 22-ről 150 millióra emelte volna. Aztán úgy tűnt, mégsem nyírják ki az alkoholkereskedőket, hanem inkább a cégek árbevétele alapján, sávosan állapítják … Folytatás
London — Pénteken még a svájci síparadicsomban üdült volt feleségével, Sarah Fergusonnal (55) és kisebbik lányukkal, Eugénie-vel (24), tegnap viszont már édesanyjával, II. Erzsébet királynővel (88) tartott krízismegbeszélést Angliában.
Harbin — Káprázatos mesevilágban érezheti magát, aki lovas hintón körbekocsikázhat a 31. Nemzetközi Jég- és Hófesztiválon, mert idén igazán monumentális építmények és jégszoborcsodák készültek.
ALondon — Családja szeme láttára nyelt le egy hátvakaró rudat egy angliai asszony, a bizarr jelenetet a lánya rögzítette videón, majd osztotta meg a világhálón.
A 88 éves uralkodónőt férje, a 93 éves Fülöp edinburgh-i herceg kíséri el útjára. Joachim Gauck német államfő meghívására érkeznek majd június 24. és 26. között. (MTI)
Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszerével kapcsolatos tisztességtelen pályáztatás gyanúja miatt mondta fel Dr. Frölich Róbert főrabbi és Frölich Katalin rebecen (a rabbi felesége) jogviszonyát.
Los Angeles – Milliókat költ arra Gwyneth Paltrow (42), hogy felvegye a versenyt Jennifer Lawrence-szel (24) és visszaszerezze a volt férjét Chris Martint (37)?
Budapest – Nem félnek a hidegtől a labdarúgó-NB I-ben a 13. helyen telelő Honvéd futballistái, akik Csábi József (47) vezetőedző irányításával már elkezdték a felkészülést a tavaszi szezonra.
Az egyház is besegít, lekapcsolják a kölni dóm fényeit, hogy felhívják a keresztények figyelmét: az iszlámellenesek szimpatizánsai szélsőségeseket támogatnak.
Az igazságügy-miniszter szerint az új alkotmány is részben azért kapott nemzetközi támadásokat, mert olyan értékeket említ, mint a kereszténység, a család vagy a nemzet.
Birmingham — Tele lett Adam Lane Jr. gatyája egy egyetemi amerikaifutball-meccsen. Kínos perceket élt át a Florida Gators futójátékosa az East Carolina Pirates elleni Birmingham Bowlon.