2015. január 19. hétfő

jan. 19
2:57
Eb-szerepléssel térülne meg a Dárdai-üzlet (Blikk)
Budapest — Bár összegről nem beszélnek a Magyar Labdarúgó-szövetségnél, nem cáfolják a berlini napilap, a B. Z. értesüléseit, amelyek szerint a Csányi Sándor (61) elnök vezette szervezet összességében csaknem 100 millió forintot fizet azért, hogy Dárdai Pál (38) idén november 30-ig a válogatott kispadján ülhessen.
jan. 19
3:15
Szerelem repíti Otigbát (Blikk)
Heerenveen – Átsegítette szerelme Otigba Kenne­thet (22) a nehéz időszakon. A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Heerenveen védője nehéz időszakon ment keresztül, hiszen a 2013 őszi „berobbanása" után sokat mellőzték. Nem adta fel, visszakerült a csapatba, s ebben sokat segített neki szerelme, Sanne Veerbeek (19).
jan. 19
3:51
Azért bénult le Mária, mert késtek a mentők (Blikk)
Budaörs – Csaknem negyven percig „ültek" a papíron, és egyetlen mentőegységet sem indítottak a stroke-os asszonyhoz, pedig a birtokunkba került menetlevél szerint még mentőkocsi is volt az állomáson.
jan. 19
4:09
762 millióért lakás és iroda a képviselőknek (Blikk)
Budapest — Aligha lesz így olcsóbb a kisebb parlament. A Blikk összegezte a képviselőknek eddig bérelt irodák és szolgálati lakások szerződéseit, és úgy tűnik, ebben a ciklusban is mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, hogy a honatyák számláját fizessük.
jan. 19
4:13
Ingatlan, boom (Blikk)
Magához tért a többéves válságból az ingatlanpiac. Elsősorban az irodák pörögnek jól, a magas kereslet egyre feljebb és feljebb tornássza a bérleti díjakat.
jan. 19
4:17
Anyja szeme láttára dobta le az emeletről a babát (Blikk)
Budapest — Habozás nélkül végzett hat hónapos gyermekével O. György (†44), aki az anya szeme láttára dobta kisfiát, Ádámot a mélybe, majd követte a halálba gyermekét.
jan. 19
4:27
Hoppá! Csókcsatával békült ki Fanni és Dóri - fotók! (Blikk)
Budapest — Elfajult a buli a ValóVillában, miután a lakók egy kis alkoholhoz jutottak, ami Fanni (21) és Dóri (29) eddig hanyatló barátságán igen sokat javított.
jan. 19
4:31
Lilu karrierje is megfeneklett (Blikk)
Budapest — Gyógyír lehetne a munka Lilu (38) számára, válságba jutott házasságáról el tudná terelni a figyelmét. De úgy tűnik, hiába váltott csatornát az RTL Klub korábbi nagyágyúja, Ördög Nóra távozásával Lilu nem jutott újabb lehetőségekhez. Pedig logikus döntés lett volna, hogy Nóra után ő kapja a nagy feladatokat, ehelyett a karrierje megfeneklett.
jan. 19
4:45
Harmadszor is férjhez megy Szinetár Dóra (Blikk)
Budapest – Szinetár Dóra (38) férjhez megy! Makranczi Zalán (35) az ünnepek alatt a világ egyik legszebb, legromantikusabb tárgyával lepte meg kedvesét: eljegyzési gyűrűt húzott az ujjára, és feleségül kérte.
jan. 19
7:27
Mentőautó égett a Westendnél – videó! (Blikk)
Budapest - Egy szemtanú beszámolója szerint vasárnap este 11 órakor a bevásárlóközpont hátsó kijáratánál egy petárdaszerű robbanás után borult lángba az esetkocsi.
jan. 19
9:33
Laci kamu szerelme kellett Zsu legyőzéséhez! - Videó (Blikk)
Szomorúan nyilatkozott kameránknak Zsu, aki szoros párbajban esett ki vasárnap a Villából. Szívesen visszament volna, de szerinte Laci és Edina hamis szerelme kivégezte villa-karrierjét. Most legalább újra láthatja a fiát.
jan. 19
10:09
Lángolt egy garázs (Blikk)
jan. 19
10:11
Hatalmas botrányt váltott ki Miss Izrael fotója (Blikk)
Felháborodást váltott ki Libanonban, hogy egy közös kép került fel az internetre a Miss Universe szépségverseny izraeli és libanoni résztvevőjéről.
jan. 19
10:13
Ma van az év legpocsékabb napja! (Blikk)
Magyarország — Eljött, amire egyáltalán nem vártunk: január harmadik hétfője, azaz az év legpocsékabb napja!
jan. 19
10:15
Kizárták a gólyatábori erőszakoló ügyvédjét (Blikk)
A sonline.hu szerint a védő, Jegesy András, kaposvári ügyvéd bűnpártolás gyanújába keveredett, mert a letartóztatott védence arra kérte, hogy hozza el a személyes holmiját az ELTE Tanítóképző- és Óvóképző Karának fonyódligeti gólyatáborából.
jan. 19
10:17
Vigyázz! Ráfázhatsz, ha vitázol a főnökkel! (Blikk)
A Kos még mindig nem szokott hozzá, hogy a főnökkel nem érdemes vitatkozni, mert neki csak igaza lehet. Ha van is ellenvéleményed, azt óvatosan kell megfogalmaznod. A nyílt hadakozásban csak te veszíthetsz.
jan. 19
10:45
Győzike utcára tette albérlőjét (Blikk)
Budapest - Győzike és testvére kizárták az albérlőjüket a lakásukból. A férfi gyógyszerei, ruhái is Gáspárék fogságába kerültek - írja a Bors.
jan. 19
11:03
Íme az első fotó Christina Aguilera kislányáról! (Blikk)
Los Angeles – Christina Aguilera (34) megmutatta kislányát, Summer Raint.
jan. 19
11:57
Tragédia! Emberek égtek a hőlégballonban – videó! (Blikk)
Egyesült Államok - A Közép-Atlanti Ballon Fesztiválon történt balesetben a pilóta és a két utas is életét veszítette, akik a Richmond női kosárlabdacsapat tagjai voltak.
jan. 19
12:33
Háborús övezet lett a Széll Kálmán térből – fotók! (Blikk)
Budapest - Megkezdték az egykori Moszkva tér felújítását. Először több tízmilliárdos összeget akartak költeni a tér új arculatának kialakítására, ami most 5,3 milliárd forintra csökkent.
jan. 19
12:51
Meghalt Omar Sharif szerelme, aki miatt az iszlám hitre is áttért! (Blikk)
Egészségügyi problémák miatt 83 éves korában elhunyt Faten Hamama, az arab ország egyik leghíresebb filmcsillaga, aki életében csaknem 100 filmben szerepelt az 1940-es és 70-es évek között.
jan. 19
13:27
Horrorbaleset az M7-esen! - Szénné égett a Lamborghini - videó! (Blikk)
Felborult és szénné égett egy luxuskocsi az M7-es autópályán. a sofőr és az utasa is élve úszták meg a balesetet. Az eset még szeptemberben történt, a rendőrség most zárta le a nyomozást. Az elképesztő balesetről most videót is közzétettek.
jan. 19
14:03
VV Zsu: Laci undorodik Edinától! (Blikk)
Budapest - Nagy mosollyal és jókedvvel toppant be szerkesztőségünkbe a vasárnapi párbaj kiesett játékosa, VV Zsu. Őszintén válaszol arra, milyen a kapcsolata Lacinak és Edinának, illetve többek között arra is, mit szól ahhoz, hogy cenzúrázatlanul mutatták meg bájait ország-világ előtt.
jan. 19
15:33
Szomorú! Elhunyt a sármos Terminátor-sztár (Blikk)
Kalifornia - Tragikus hirtelenséggel hunyt el Greg Plitt, akit forgatás közben gázolt halálra egy vonat.
jan. 19
15:33
Túlélte! Kamionok közé szorult a kocsijával - videó! (Blikk)
Oregon - Csodával határos módon egy nagyon durva balesetet élt túl a 27 éves sofőr, aki kocsijával két kamion közé szorult.
jan. 19
15:35
Topless! Megmutatta cicijét a szexi Cara Delevingne (Blikk)
Rossz lehet, az ember minden lépést figyelik, a szexi szupermodell, Cara Delevingne azonban magasról tesz a lesifotósokra.
jan. 19
15:37
Féláron eladó David Beckham Audija! (Blikk)
Forintra átszámolva több mint 33 millió forintot kérnek az E-bay-en az ex-sztárfocista méregdrága autójáért, amit még novemberben tört össze.
jan. 19
15:39
Ez történik veled a halál után - Videó! (Blikk)
Los Angeles - A Scientific American két perces tudományos animációban próbálja elmesélni a gyerekeknek, mi történik halálunk után testünkkel.
jan. 19
15:51
Sztárpárok: tombol a szerelem a sportolók és énekesek közt (Blikk)
London — Bár olykor földrészek választják el őket egymástól, sokszor mégis kiválóan „működik” a sportoló-zenész párkapcsolat. A Blikk csokorba gyűjtött néhányat a világ álompárjaiból, amelynek tagjai – eddig – sikerrel küzdöttek meg a szerelmüket fakító távolsággal.
jan. 19
16:09
Klicskóé lesz minden öv? (Blikk)
Las Vegas — Egyetlen lépésre került attól, hogy a világ ura, azaz vitathatatlan nehézsúlyú bajnok lehessen Vlagyimir Klicsko (38).
jan. 19
16:11
Ivanovics gyorsan búcsúzott Ausztráliában (Blikk)
Melbourne — A tavalyi esztendőben remekelt, a női mezőnyben a legtöbb egyéni meccset nyerte a szerb Ana Ivanovics (27), ám az új év pocsékul indult számára. Ugyan a brisbane-i viadalon bejutott a fináléba, az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon már az első fordulóban búcsúzott.
jan. 19
17:03
Messinél csak Ronaldo triplázott többször (Blikk)
Barcelona – A jelen két meghatározó futballikonjának különversenyében Lionel Messi (27) mesterhármassal válaszolt Cristiano Ronaldo (29) duplájára.
jan. 19
17:05
Kannabisz olajat adott haldokló gyermekének az apa (Blikk)
Sydney – Kannabisz olajat csepegtetett súlyosan beteg kislánya kókusztejébe az apa, aki csupán azt szerette volna, ha gyermekének enyhülnének a fájdalmai. Az emberek összefogtak, és petíciók aláírásával támogatják a rács mögött lévő apukát – írja a Mirror.
jan. 19
17:21
Ronaldo szexi exére máris lecsaptak a pasik (Blikk)
Millwaukee – Néhány napja derült csak ki, hogy Irina Sejk (29) és Cristiano Ronaldo (29) szakított, de az orosz modellre máris lecsapna Giannis Antetokounmpo (20).
jan. 19
17:21
Európai Afrika-kupa (Blikk)
Malabo – Az Afrikai Nemzetek Kupája az évek során mini Európa-bajnoksággá alakult át.
jan. 19
17:23
Hadházi László: Tízszer csókolóztam Gubík Ágival (Blikk)
Dumapárbaj címmel sikerrel debütált a mozikban a stand up humor színfalai mögött játszódó filmvígjáték, amelynek főszerepét a színészi képesítéssel nem rendelkező Hadházi László (50) vette a vállára.
jan. 19
17:23
Szigorúan ellenőrzött focisták - fotók! (Blikk)
Székesfehérvár — Az orvosi ellenőrzés kihagyhatatlan része a sportolók felkészülésének, viszont a labdarúgó-NB I listavezetőjénél, a Videotonnál ezen a téren is újítottak, a januári kezdés előtt beiktatták a góckutatást.
jan. 19
17:25
Mihályi titokban elvette 35 évvel fiatalabb párját (Blikk)
Budapest — Karácsony előtt néhány héttel a legnagyobb titokban feleségül vette Mihályi Győző (60) szerelmét, aki civil lány.
jan. 19
17:25
Az Iszlám Államot éltette egy arab férfi Budapesten (Blikk)
Budapest – Az Iszlám Államot éltette egy férfi szombaton este a 9-es buszon.
jan. 19
17:39
Sztárpárok: tombol a szerelem a sportolók és az énekesek közt (Blikk)
London — Bár olykor földrészek választják el őket egymástól, sokszor mégis kiválóan „működik” a sportoló-zenész párkapcsolat. A Blikk csokorba gyűjtött néhányat a világ álompárjaiból, amelynek tagjai – eddig – sikerrel küzdöttek meg a szerelmüket fakító távolsággal.
jan. 19
17:57
Szex nélkül szomorú lenne Jane Fonda élete (Blikk)
Róma – Jane Fonda (77) szomorú lesz, ha soha többet nem szexelhet.
jan. 19
17:57
Megérkezett az új amerikai nagykövet (Blikk)
Budapest – Megérkezett Budapestre az Egyesült Államok új budapesti nagykövete.
jan. 19
18:33
11 évesen már sminkeli magát Courteney Cox lánya! (Blikk)
Malibu — Tizenegy évesen igencsak követi a trendet Courteney Cox kislánya.
jan. 19
18:35
Brightman űrturistaként készül az űrbe (Blikk)
Moszkva —Megkezdte moszkvai felkészülését Sarah Brightman (54) brit énekesnő, aki űrturistaként ősszel utazik a Nemzetközi Űrállomásra.
jan. 19
18:37
Kisegér is parádézott Colin Firth-tel a vörös szőnyegen (Blikk)
Los Angeles — Állati jól sikerült Colin Firth (54) legutóbbi parádézása a vörös szőnyegen.
jan. 19
18:39
Házasságról-házasságra kereste az igazit Szinetár Dóra (Blikk)
Budapest — Szinetár Dóra életében hamar robbant be a siker, azonban nem csak a karrierje indult be jó korán, a magánéletében is minden olyan gyorsan történik körülötte.
jan. 19
18:51
Extravagáns! Ruhaköltemények lufikból - fotók! (Blikk)
Budapest — Hatalmas uszály, apró miniruha vagy valami extravagáns viselet – az ember nem is hinné, de bármelyik elkészíthető nem csak lufiból is.
jan. 19
18:51
Mitől lett ilyen lapos Ördög Nóra? (Blikk)
Budapest — Vadítóan szexi, mégis meglepően fiús megjelenéssel lepte meg Ördög Nóra (33) a Rising Star nézőit a vasárnap esti elődöntőben - legalábbis mellmagasságban.
jan. 19
18:53
Lábszár buktatta le a gyilkosokat (Blikk)
Pilisborosjenő — Egy egyszerű vita miatt kellett meghalnia Sz. Zoltán Krisztiánnak (†31), akit két barátja ölt meg 2010-ben.
jan. 19
18:55
Domina araként pózolt Zimány Linda (Blikk)
Város — „Menyasszonyi kollekciót fotózunk ma, nagyon izgi lesz” – írta közösségi oldalára Zimány Linda (28).

Keresés