Előkerült egy borostyánfosszília, amiben az anyarozshoz nagyon hasonlító gomba nyomaira bukkantak 100 millió évről ezelőttről. A felfedezés jelentős, az anyarozsból lett az LSD is.
Szokatlan védelemhez folyamodott egy 24 éves kaposvári férfi csütörtökön: “Nem azért bántottam, mert utálom a cigányokat, egyszerűen csak irritált” - hangzott el a vallomásban.
Baktalórántháza – Nagy Béláné (56) baktalórántházi rokkantnyugdíjasnak első fokon tízezer euró kártérítést ítélt meg a strasbourgi emberi jogi bíróság – írta a Népszabadság.
A rendőrség kábítószer-kereskedelem miatt lekapcsolt két férfit a dunaújvárosi Ruhagyári út egyik parkolójában. A halászteleki Sz. Zsolt (36) éppen kábítószergyanús anyagot adott át N. Istvánnak (49) továbbértékesítse. A kocsiból, a ruhákból és a házkutatáson 80 gramm kokain került elő. A Drogfutár című … Folytatás
Mert a szolgáltatás korlátozásával kapcsolatos gyakorlata 2013. október 1. és 2013. december 31. között nem felelt meg sem a jogszabályoknak, sem az általános szerződési feltételeknek. Mivel a jogsértéseket nem először állapította meg a hatóság, a szolgáltató vezérigazgatóját plusz 2 millió forintra bírságolta. A … Folytatás
Azonnal elfogták a rendőrök a 46 éves helyi L. Kálmánt, aki a helyi buszjáraton csütörtökön 16 órakor egy menetjegy miatt kialakult vitában a nála lévő zsebkés nyelével rátámadt a busz vezetőjére és egy utasra. A vád: felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy … Folytatás
A Földművelésügyi Minisztériumtól havi nettó 350 ezret kap azért, hogy a „Class FM Morning Show c. adásában termelő piacok és nemzeti parkok propagálja”.
Ráadásul drágább is lesz a világ legértelmetlenebb metrója miatt kiépítendő rendszer, amelyről még az is kiderülhet, a metró el sem éri az övezet széleit.
Az Architizer építészeti magazin szedte össze a világ mindenféle titkosszolgálatának, rendőrségének, belbiztonsági minisztériumának, és hasonló intézményeinek épületeit, és válogatta ki közülük a legmenőbbeket.
Az új kutatás szerint a világ 192 tengerparti országa 275 millió tonna műanyagszemetet termelt 2010-ben, és ebből 4,8-12,7 millió tonna került végül az óceánokba.
Giga-mega vállalatfúzió a magyar apróhirdetéspiacon. A norvég és a dél-afrikai tulajdonosok szépen felosztották a piacot, a fogyasztók viszont nem valószínű, hogy jól fognak járni.
Mit tenne, ha a szoláriumban egyszer csak azt venné észre, hogy egy objektív mered Önre? Mint az alábbiakból kiderül, nem az a helyes megoldás, hogy ész nélkül cirkuszt rendezünk.
Atlanta – Már jó ideje nem látogathatja feleségét Nick Gordon (20), akit a család kitiltatott abból a kórházból, ahol Bobbi Kristina (21) az életéért küzd.
Külső szakértők segítségével fogja értékelni az MNB rossz bankja, a MARK Zrt. azokat az ingatlanokat, amik fedezik azokat a kereskedelmi bankok mérlegében lévő nem fizető hiteleket, amelyeket át készülnek venni a bankoktól. Értékbecslésnél 588 millió, pénzügyi átvilágításnál 221 millióból költhetnek … Folytatás
A 444 az olvasókkal szeretne emlékezni a hét nappal ezelőtt történt drámai eseményekre. Emlékszik még, hogy hol volt, és mit csinált, amikor megtudta, hogy Simicska szerint Orbán egy geci? Ha igen, akkor írja meg nekünk történetét a megirom@444.hu emailre, a … Folytatás
A magyar és a szerb rendőrség az utóbbi napokban óriási erőket csoportosított a határra, hogy megállítsák a Magyarországra Ásotthalom térségében átkelő, főleg koszovói menekültek áradatát. A menekültek válaszul új útvonalakat keresnek, Ásotthalomnál már szinte csak a legelszántabbak próbálkoznak vagy azok, akiknek mindegy, begyűjtik-e a rendőrök.
Alighanem jó eséllyel indulhat már februárban az év legrosszabb szülői címért az a házaspár, aki videóra vette, amint egy hónapos gyermekük egy száguldó autó kormányán heverészik.
Los Angeles - Egy utcai kávézó teraszán borult ki a Jóbarátok egykori Monicája, Courteney Cox többször sírva fakadt, és széles mozdulatokkal gesztikulált.
Négy darab lovat és a hozzá való lovas rendőrt kapott Ásotthalom térsége a rendőrségtől, számolt be a Police.hu. Mint írjáj, “feladatuk a lakosság szubjektív közbiztonságérzetének erősítése.” Aztán rögtön hozzá is teszik – némileg ellentmondva az előző mondatnak -, hogy a … Folytatás
A (halál;orgazmus) c. banda tavaly nyári albumához készült klip, amely érdemes lehet a figyelemre. Nincs mese: bérből, fizetésből és midenféle szerelőműhelyekben hülyülésből élők országa vagyunk.
Los Angeles - Hatalmas felháborodást keltett az Oscar-díjas Shirley MacLaine önéletrajzi könyve, amelyben sokak szerint antiszemita és megengedhetetlen elméleteket állít fel
Nagy Judit coach és csokoládétervező nevéhez fűződik a choco-coaching kifejlesztése, amely egy célorientált, megoldáskereső személyiségfejlesztő módszer.