2015. február 19. csütörtök

febr. 19
2:33
Eltiltották Benedek Tibor segítőjét a válogatottól (Blikk)
Eger — Elszőszámú segítője nélkül dolgozik a vízilabda-válogatott mellett Benedek Tibor (42).
febr. 19
3:45
Szlovák intézetbe zárták a magyar apa gyermekeit (Blikk)
Dunakeszi — Szüleik nélkül, idegen országban, azt sem tudva, mi lesz velük – így él egy szlovák intézetben két magyar testvér, Hédi (12) és Dani (8).
febr. 19
4:03
Lenyúlással vádolja Delhusát a Bon-Bon gitárosa (Blikk)
Budapest — „Hát most le van esve az állam! Nem jutok szóhoz! És ez tényleg benne van a könyvben?” – hüledezett Delhusa Gjon (61), aki tőlünk tudta meg, súlyos vád érte a Bon-Bon együttes Még mindig úton című könyvében.
febr. 19
4:21
4,5 milliárdért gyártott műsorokat a Simicska-közeli cég (Blikk)
Budapest – Sajnálom, szeretem ezt a műsort és Gundit is! – írta több kommentelő, akiket nagyon meglepett, hogy megszűnik a M1 egyik legkedveltebb produkciója, a Gundel Takács Gábor vezette Maradj talpon!
febr. 19
4:39
Klapka partnere ugrott a halálba (Blikk)
Budapest — Partnerét gyászolja Klapka György (86): öngyilkos lett a Maxim egykori szólótáncosnője.
febr. 19
6:48
Ha jóban vagy azzal, aki az állami megbízásokat kapja, akkor ezzel a módszerrel viszonylag egyszerűen kereshetsz egy kis pénzt (444.hu)
Indíts weboldalt, ami ugyanazt a tájékoztatást nyújtja, amit a hivatalos kormányzati oldal, a feladatod csak annyi, hogy előzd meg a hivatalos oldalt. Ezzel gurított nagyot az EKÁER nem hivatalos oldalának üzemeltetője is, az állam pedig még támogatta is ebben.
febr. 19
7:21
Putyinnak a húsleves ízlett a legjobban, és a tokaji aszút is dicsérte (444.hu)
Szindbád népe, hej.
febr. 19
7:23
Orbán Viktor ma Varsóba száguld (444.hu)
És ha már ott van, megkapja az Arany Ernyő kitüntetést.
febr. 19
7:54
Az Orbán–Simicska-háború után itt a Matolcsy–Varga-háború (444.hu)
A magyar gazdaságpolitika két irányítója nem sok mindenben ért egyet, írja a Figyelő.
febr. 19
7:56
Csíkos sapka szaladt szőrös csizma után (444.hu)
Az 1-es villamostól a 3-as metróig tartott az üldözés.
febr. 19
8:27
A Los Angeles-i Egyetem kórházában terjedt a halálos baktérium (444.hu)
A CRE nevű, az antibiotikumoknak ellenálló szuperbaktérium eddig két halálos áldozatot szedett, további 179-en érintkezhettek vele.
febr. 19
9:00
Meleg párnak adott igazat a bíróság a homofób virágárussal szemben (444.hu)
Nem itthon történt, hanem Washington államban, még mielőtt.
febr. 19
9:02
Bombariadó volt a győri Audinál (444.hu)
Éjjel kétszázötven embernek kellett elhagynia a karosszéria-összeszerelő csarnokot, de a rendőrség nem talált semmit. (Kisalföld)
febr. 19
9:04
Soha nem találnád ki, hol tartja idei évértékelőjét Orbán Viktor (444.hu)
Nem, nem a felcsúti Pancho Arénában.
febr. 19
9:27
Otthon szülés közben halt meg egy baba (Blikk)
Zsombó – Hódmezővásárhely – A kórházban sem lett volna esélye - ezt mondta az a hódmezővásárhelyi bába, aki otthonszüléssel segített világra egy kisbabát, ám az újszülött meghalt.
febr. 19
9:33
A jogvédők szerint Brüsszelnek szét kéne csapnia Magyarországon (444.hu)
A Human Rights Watch jelentése szerint a magyar kormány „látszólag szándékosan” építi le a jogállamot, az EU mégis tétlen.
febr. 19
9:35
Az ISIS nem kíméli a nyugati civilizáció alapjait sem :-( (444.hu)
Azt már szinte megszoktuk, hogy a középkori kalifátus felépítésén fáradozó terroristacsoport emberek tömegeit fejezi és gyújtja fel, de most már a rockandrollt sem kímélik.
febr. 19
9:37
Gyönyörű, egészséges patkányt videózott olvasónk a Bajcsy-Zsilinszky úti Coopban (444.hu)
A kirakatban, a téliszalámi alatt, az Unicumos üvegek között hancúrozott az aranyos állat. A Világörökség része!
febr. 19
9:39
Csodálatos nap ez a paradicsomra vágyó hosszútávfutóknak (444.hu)
Megjött Tomachan.
febr. 19
9:45
Megszületett Gyurcsány Ferenc ötödik gyermeke! (Blikk)
Csütörtökön hajnalban megszületett a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc ötödik gyermeke. A Bors úgy tudja, hogy a kicsi neve Márton.
febr. 19
10:06
Képek keringenek arról az interneten (444.hu)
Hogy Beyoncénak állítólag NARANCSBŐRÖS az arca! Senki ne nézzen utána. További szörnyűségek: utánanéztem, és Magda Marinko 2020-ban már szabad ember lehet.
febr. 19
10:08
Na, melyik az a százmilliós ország, amely csak katasztrófák esetén kerül be a hírekbe, vagy amikor valami őrült keresztre szegezi magát húsvétkor? (444.hu)
Igen, a Fülöp-szigetek. Itt például azt tekinthetjük meg, hogy összetákolt építmények égnek a Manilától délre fekvő Pasay előváros szegénynegyedében, ahol tűz ütött ki február 19-én. A tűzvészben több mint 200 család otthona megsemmisült. Tájfunról, több ezer halálos áldozatot követelő kompkatasztrófáról ma … Folytatás
febr. 19
10:10
Elnézést kell kérnem, mert ezért egy kicsit én is felelős vagyok (444.hu)
De azért az egész balhét nem válallnám magamra. Nagyon várom amúgy a “swag” és a “yolo” szavak megjelenését a kormányzati kommunikációban is, a diszkontáruházak után már biztosan ők jönnek. (via)
febr. 19
10:12
A nap MTI-híre: Virágba borult a hóvirágmező az Alcsúti Arborétumban (444.hu)
“Virágba borult a hóvirágmező, de virágzik a krókusz és a téltemető is az Alcsúti Arborétumban – mondta csütörtökön az arborétum szakmai vezetője az MTI érdeklődésére. “ Mi lehetett a kérdés? Virágba borult-e vajon a hóvirágmező az Alcsúti Arborétumban?
febr. 19
10:14
GYURCSÁNY BEHOZTA ORBÁNT!!! NAGY TAPS A FERINEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! (444.hu)
A Bors tudta meg, hogy Péter (26), Bálint (24), Anna (18) és Tamás (17) után világra jött a kis Márton is, a volt miniszterelnök és Dobrev Klára asszony legújabb közös munkája. Egyébként ma van Lázár János 40. születésnapja is. Véletlen? … Folytatás
febr. 19
10:21
Demcsák Zsuzsa a gyerekeit félti (Blikk)
Budapest - Már a gyerekek láthatásán és a tartásdíjon megy a vita Demcsák Zsuzsa és volt férje között, a Borsnak nyilatkozó Kiss József szerint Demcsák ellene hangolja közös gyerekeiket
febr. 19
10:39
Az Ice Bucket Challenge után itt a Boston Blizzard Challenge (444.hu)
A bostoniak az ablakból a hóba ugrálnak, a polgármester ideges.
febr. 19
10:41
It’s Szijjártó o’clock! (444.hu)
febr. 19
10:43
Itt az új Lotus, az Evora 400 (444.hu)
3,5 literes feltöltött V6, 400 lóerő, 0-100 km/h: 4,2 mp.
febr. 19
10:57
Elképesztő! Patkányt filmeztek egy élelmiszerboltban - videó! (Blikk)
Budapest - Kifejlett, egszségesnek és elégedettnek tűnő patkányt filmezett le a 444.hu egyik olvasója egy belvárosi élelmiszerüzletben.
febr. 19
11:12
Sokadszorra is megszökött Bogdán Adrienn Mária (444.hu)
A lányt - aki az utóbbi években számtalanszor került a rendőrség látókörébe- 2015. január 12-én vitték nevelői a zalaszentlászlói lakásotthonból a zalaegerszegi befogadó otthonba. A kamasz még aznap este ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre.
febr. 19
11:14
Ukrajna békefenntartókat kér az ENSZ-től (444.hu)
A legjobb lenne, ha az EU küldene rendőröket a kelet-ukrajnai frontra, mondta Petro Porosenko ukrán elnök.
febr. 19
11:15
Vége Schumacher házasságának (Blikk)
Bergheim – Négy óra alatt elvált Ralf és Cora Schumacher.
febr. 19
11:16
Orbán 5 legnagyobb hazugsága (444.hu)
A magyar politika 5 csúfosan sötét pillanata, amikor a felelős miniszterelnök teljesen hülyének nézte a választóit, és az emberek arcába hazudott.
febr. 19
11:18
A hó fogságában: méteres hótorlasz a házak előtt (Síelők)
Az előző hétvégén ismét lecsapott a havazás Kanada keleti tartományaira. Több helyen 1 méternél több hó is hullott, de ahol a szél torlaszokat épített, 2-3 méteres hófalakat is emelt. Volt, akinek pont a lakóháza ajtajához vagy a garázsbejáratához. Egy kanadai fiatalember videót készített arról, hogyan mi fogadta a ház előtt.
febr. 19
11:33
VV Robin telibe mutatta meg péniszét a kamerának (Blikk)
Budapest - A hölgy rajongók örömére ismét alsónadrág nélkül zuhanyzott Robin, és most már 180 fokos fordulattal teljes belátást nyújtott intim testrészére.
febr. 19
11:45
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság azonosította a farsangi szezon legnagyobb veszélyét: a farsangi jelmezt! (444.hu)
A farsang a bálok és a vidám összejövetelek időszaka, de ez ne tévesszen meg senkit.
febr. 19
11:47
A diplomácia nyelve akkor a legidegesítőbb, amikor éppen emberek halnak meg csapatostul (444.hu)
A "normandiai négyek" - Franciaország, Németország, Ukrajna és Oroszország - csütörtökön megegyeztek abban, hogy újabb nyomásgyakorlással próbálnak érvényt szerezni a február 12-én megkötött kelet-ukrajnai tűzszüneti megállapodásnak.
febr. 19
11:51
Figyelem! 15 éves eltűnt lányt keres a rendőrség (Blikk)
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a lányt 2015. január 12-én vitték nevelői a zalaszentlászlói lakásotthonból a zalaegerszegi befogadó otthonba.
febr. 19
12:09
Botrány! Kiszivárogtak Beyoncé ragyás képei (Blikk)
Los Angeles - Retusálatlan képek szivárogtak ki Beyoncé-ról a 2013-as L'Oreal fotózásról, amelyen jól látszanak: az énekesnő arca korántsem olyan sima és makulátlan, mint azt elhitetik velünk.
febr. 19
12:09
Betonkeverő tartóztatta fel a rendőrökre lövöldöző férfit - fotó! (Blikk)
A lövöldöző férfit nem sokkal a támadás után ártalmatlanná tettek, akinek sem az indítékát, sem a személyét nem fedte fel a rendőrség, lőtt sebbel kórházba szállították.
febr. 19
12:18
Orbán Viktor megérkezett Lengyelországba (444.hu)
Ahova minden bizonnyal azért utazott, hogy meggyőzze az oroszoktól okkal rettegő házigazdákat arról, hogy a magyarok valójában nem Putyin világuralmi ambícióinak szálláscsinálói. Facebookja tanulsága szerint jó nagy csokor virágot és fáradt szemeket vitt ajándékba Eva Kopacz lengyel miniszterelnöknek.
febr. 19
12:18
Olyan hóvihar jött, hogy a sílift is vastagon befagyott (Síelők)
Komoly hóviharok sújtották a svéd Hemavan Tärnaby síterepét a hét elején. A vihar elmúlt, a Nap kisütött, azonban a síterep egyik csákányos liftje kissé megszenvedte a vihar következményeit. Több tonna jég rakódott a lift oszlopaira és egyéb berendezéseire. Úgy néz ki, ezt csak kétkezi munkával lehet eltávolítani.
febr. 19
12:45
Istenes Bence rájött, hogy Majka szapulja (Blikk)
Budapest – Istenes Bence (27) furcsa posztot írt a Facebookra. A műsorvezető Majka könyvéből idézi azt a részt, ami róla szól. A rajongók a védelmére keltek.
febr. 19
12:51
Nem lenne Orbán, ha nem csókolna kezet (444.hu)
Nem ő az egyetlen, aki azt hiszi, hogy erről ismerszik meg az úriember, de ettől még nemm kevésbé kínos, amit itt éppen Eva Kopacz lengyel miniszterelnökkel csinál-
febr. 19
12:53
43 millióra büntették a Spart az 500 forintos kupon miatt (444.hu)
Megtévesztő volt a 2012-től 2014-ig tartó kampány, az ígért 5000 forint helyett legalább 10 000-t kellett elkölteni ahhoz, hogy az ember megkapja az 500 forintos kupont, mondta ki a Gazdasági Versenyhivatal, és kiszabta a 43 milliós bírságot. (MTI)
febr. 19
13:03
Gombos Edina visszavonul! (Blikk)
Budapest – Fájó szívvel, de Gombos Edina (38) elbúcsúzott kollégáitól és a nézőktől.
febr. 19
13:24
A polgármester kegyén múlik a betevő mostantól (444.hu)
Márciustól nagyon átalakul a segélyezés: sokkal nagyobb hatalmat kapnak az önkormányzatok, hogy eldöntsék, kinek jár bármi. És a nyugdíj előtt állókat is várja ezentúl a közmunka.
febr. 19
13:26
Orosz bombázókat kergetett el a brit királyi légierő Cornwall partjaitól. Mit kerestek ott? (444.hu)
A brit hadügyminisztérium szerint aggasztó a helyzet.
febr. 19
13:39
Vajna Tímea már hivatalosan is gyémántboltban dolgozik – fotó! (Blikk)
Budapest - Mint azt korábban már megírtuk, gyémántbizniszbe kezd Vajna Tímea (31) egy több százmilliós üzlet társtulajdonosaként, melynek elsőszámú célpontjai a világ leggazdagabbjai.

Keresés