Több tucat gyászoló megsebesült, közülük négyen súlyosan, egy hívőt pedig halálra tapostak szombat éjjel a nagy hírű Smuel Vózner rabbi temetésén Izraelben – értesült a helyi média.
Szíriában, Irakban, a Szentföldön, Kenyában és Ukrajnában is békét sürgetett Ferenc pápa a római Szent Péter téren húsvét vasárnap délben mondott beszédében.
A kormányoldal nem szeretné, ha csak 5-10 év múlva kezdődhetne meg a brókercég vagyonának felhasználása az ügyfelek kártalanítására – mondta Gulyás Gergely, a parlament fideszes alelnöke.
A csecsen elnök, Kadirov magánhadserege a szeparatisták oldalán, függetlenségpárti ellenfelei az ukránokén harcolnak. A két harcedzett csapat szemtől szembe még nem találkozott.
Az Elmű és az Émász idei éves közgyűlése már lezajlott, a többség azonban áprilisban tartja a 2014-es évet lezáró és az eredmény felhasználásáról is határozó közgyűlését.
Bár az ismétlődő elkeserítő események miatt az emberek hajlamosak a csüggedésre, nem értelmetlen körforgás az emberiség története - mondta Erdő Péter bíboros.
A Celeb vagyok, ments ki innen! dzsungelharca közben derült ki: Aleska Diamond és Puskás Peti valamikor a múltban egy párt alkotott. Mára azonban az is világos: szó sem volt igazi kapcsolatról, a szexről szólt minden.
Egy társkereső oldal készített felmérést a tagjai segítségével. A kérdőívben saját vonzóságukról is írniuk kellett a regisztrálóknak, amiből most elkészült, mely városok lakói érzik csábítóbbnak magukat.
A Sport365 az olasz Calciomercato-ra hivatkozva arról ír, hogy a magyar válogatott és a Dinamo Moszkva magyar szélsőjét az Inter Milán viheti. Az Inter eredetileg a Dnyipro Dnyipropetrovszk ukrán szélsőjét Jevhen Konopljankát vitte volna, de a klub a játékost nem adja a 16 millió … Folytatás
Ezt mondta Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke vasárnap a fővárosi budahegyvidéki református templomban.
Szünetelt a hírszolgáltatás egy negyed óráig, mert Király Andris kollégám Clash of Clans robotját kellett újraindítanom a szerkesztőségben. Azért tartott ennyi ideig, mert azt se tudom, mi az a Clash of Clans. A szerkesztőség egyes – a többiek által félelemmel … Folytatás
Pedig ő aztán mindig kapható egy remek dilis elméletre. Azért most is belefért egy szösszenet, szerinte nagy emberek visszaemlékezéseit titokban "a Budai Vár több emeletnyi mélységében, archivált formában őrzik".
A jövő hét elején is többször várható eső, helyenként hó is, és a leghidegebb órákban fagypont alatti hőmérsékletre is készülni kell. A szél erős, olykor viharos lehet. A hét második felében mérséklődik a légmozgás, napos idő várható, és a hét végére már 20 Celsius-fok körüli meleg lehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-vel.
Az Anonymous International orosz hackerei szereztek meg emailváltásokat, amelyek szerintük arra utalnak, hogy azért cserébe kapott meg a párt egy kilencmillió eurós hitelt, mert Marine Le Pen elismerte a krími népszavazás eredményét.
A férfi és fia kézen fogva mentek át az egyik áruház előtt, amikor egy Volkswagen Golf elütötte őket. Az apa életveszélyes sérüléseket szenvedett. Két zebra is van, mégsem azon próbált meg átmenni.
A polgármester elküldte az ételosztás szervezőit, szerinte inkább a sikerekkel kellene foglalkozni. A Miskolcnak Hangja Van Facebook-csoport szerint ezzel a lépéssel “a legalacsonyabb szintre került Miskolc, ahol közösség csak lehet”. A csoport tagjai szeretnék megmutatni, hogy “MISKOLC NÉPE NEM OLYAN SZÍVTELEN … Folytatás
A közelmúltban készítette el egy angol mérnök-kutató, Lib Tims azoknak a zseniknek az intelligenciahányadosáról szóló kutatását, akik IQ-teszten vagy nem próbálták ki magukat, vagy nem is tehették, mert az ő életükben még nem létezett.
Egy csomó európai országban és városban már betiltották a taxisappot a hagyományostaxis-lobbi miatt, az Európai Bizottság viszont úgy tűnik, inkább európai szintű szabályozást akar a témában.