Magyarország — Lift híján sokszor a szűk lépcsőfordulókban cipelik le a magatehetetlen és túlsúlyos betegeket, 12 órás műszakokban futnak versenyt az idővel, ebédszüneteket hagynak ki, mert mindenkihez oda kellene érniük időben – miközben a vonuló mentők megalázóan alacsony fizetésekért döntenek emberéletekről és hajtják agyon magukat, vezetőik sokkal szebb summát tesznek zsebre.
Új műsorral tér vissza a TV2-höz a magyar televíziózás sikercsinálója. A honi showbizniszben úttörő Friderikusz ezúttal mintha egy régi ötletet töltene meg új tartalommal.
A sorozat fotósfiúját Berényi Ági kérte meg, hogy készítsen róla néhány csábító fotót, cserébe pedig igen borsos árat fizet érte, amit Ádám természetesen nem tudott visszautasítani.
Az Éjjel-nappal Budapest sztárja már jó ideje tervezi, hogy a fizetéskiegészítés képpen fotózásokat is vállal, ezúttal pedig végre alkalma is adódott így pénzt keresni.
Budapest — Nem érhette meg az Argo 2 bemutatóját a nagybeteg Bicskey Lukács (†53), szerdán hajnalban az egyik budapesti kórházban örökre lehunyta a szemét.
Párizs - A magukat az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet tagjainak mondó személyek meghackelték szerda este 22 órától az egész világra sugárzó TV5Monde francia tévéadó honlapjait, és megbénították összes csatornája adását - közölte Yves Bigot, a tévé vezérigazgatója az AFP hírügynökséggel.
Néhány napja még otthon, Brazíliában tréningezett Eduarda Amorim, húsvéthétfőn azonban már győri lakása polcain rendezgette a ruháit. Súlyos térdsérülése után három hónappal újra együtt készülhet a Győri Audi ETO kézilabdás lányaival. Igaz, a viszontlátás örömét kissé megmérgezte a korábbi csapata, a Vardar Szkopje elleni hatgólos vereség.
17 fok lesz ma Budapesten az Időkép szerint. Holnap 18, szombaton 20, vasárnap 21. Aztán jövő kedden jön a lehűlés, de úgy néz ki, ezt a tavaszt már az isten se állíthatja meg.
Dühös vadászok és biztonsági kamerák védik azt a gánti házat, melyben Semjén Zsolt KDNP-elnök gyakran megfordul. Legutóbb húsvétkor járt ott. A Nemzet Fővadásza kijár az erdei lesre, de nem lő. Csupán hosszan elmélkedik.
Los Angeles - Igaz, két évvel később, mint ahogyan a divatszakértők várták, de eljött a kertésznadrágok kora. Hollywoodban legalábbis már kantárral ünneplik a tavaszt a világsztárok.
Nem csökkent a hazai boltok forgalma a vasárnapi pihenőnapról szóló jogszabály hatálybalépésével - írja a Napi Gazdaság. A Nemzeti és Vámhivatal megkeresésükre azt is hozzátette: az új törvény gazdaságai hatásai minimálisnak tekinthetők.
Dzsudzsák Balázs (27) volt a nyerőember az orosz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában rendezett rangadón. A válogatott szélső 1-1-es állásnál, a meccs 24. percében végzett el szabadrúgást, jó 25 méterről varázsolta a labdát a kapu jobb felső sarkába.
Még szerda este. A lap cikkéből nem derül ki, melyik kórházról van szó, csak az, hogy este három rendőrautó is a kórházhoz érkezett. A kórház egyelőre nem erősítette meg a történetet, a rendőrség pedig csak annyit közölt, hogy közigazgatási eljárás … Folytatás
Kedden – néhány órával azelőtt, hogy megkezdődött volna a pere, amelyben hivatali visszaéléssel gyanúsították meg – öngyilkos lett Jean Germain francia szenátor, Tours városának korábbi polgármestere.
Ha valakit érdekelt volna, mi mostanság a helyzet. A felvételt a NASA Solar Data Analysis Center hozta nyilvánosságra magyar idő szerint ma hajnalban. Ha pedig valakit később érdekelne, hogy hogyan néz ki épp a Nap, honlapjukra folyamatosan kerülnek fel az újabb … Folytatás
Győr – Nem elég, hogy a tulajdonos Quaestor csődbe ment, s kiürült a klubkassza, a Győri ETO futballcsapatának még bírságot is kell fizetnie a hét végi bajnoki meccsen történt rendbontás miatt.
Budapest közepén, a volt Vegyiművek telepén 2000 tonna tűzveszélyes és mérgező hulladék rohad, és bizonyíthatóan mérgezi a talajt, a vizet és a levegőt. Katasztrófahelyzet van és bénult tehetetlenség.
Szerdán délelőtt megrázó balesetről számolt be az Oe24.at. Az osztrák Ebelsberg megálló pénztáránál jegyet vásárló kismama elfelejtette lefékezni a babakocsi kerekeit, ám mikor észrevették, hogy gurul a kocsi, már késő volt.