Eddig azt gondoltuk, amikor a modell bemutatja szerelmét csupa irigység fog majd el bennünket, de Sylvi nem okozott csalódást, és bármikor újranéznénk a boldogságáról árulkodó képsorokat.
Hét ember vesztette életét Szlovákia nyugati részén csütörtök reggel két sportrepülőgép ütközésének következtében - közölte Zuzana Farkasova, a szlovák tűzoltóság szóvivője.
Skócia – Ismeretlen tettes két késszúrást ejtett egy 18 éves ló mellkasán, majd meggyalázta a sérült állatot. A lovat el kellett altatni súlyos sérülései miatt – írja a Mirror.
Ne ragaszkodj egy olyan kapcsolathoz, amely már régóta nem működik. Ugyan nem könnyű váltani, kilépni egy évek óta megszokott ritmusból, de nem csak a lelkednek, a testednek sem teszel jót azzal, ha bent ragadsz egy rossz kapcsolatban.
A nyak, a derék, a váll, a térd vagy az ujjak ízületeinek fájdalmával a 40 év feletti korosztály nagy része szembesül. A szinte népbetegségnek számító porckopás okairól, megelőzésének és kezelésének lehetőségeiről dr. Pál Mónika, az Oxygen Fájdalomcentrum reumatológusa beszélt.
Hat és fél havi mélypontra gyengült a rubel az euróhoz és a dollárhoz képest a moszkvai devizakereskedésben csütörtök délelőtt, követve a kőolaj árcsökkenését.
A köztársasági elnök a Magyar Szent István-rendet adományozta augusztus 20-án a Sándor-palotában Polgár Judit sakk Oscar-díjas nemzetközi sakknagymesternek és Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerzőnek.
Aki élőben kíséri figyelemmel az attrakciót, annak a pesti rakpart Lánchíd és Szabadság híd közötti szakaszán, vagy egy távolabbi, magaslati ponton érdemes helyet keresnie. Most úgy látszik, legfeljebb kisebb eső valószínű.
A búvárfelszerelés sem állhat útjukba: fellángoltak Hódi Pamela és Berki Krisztián érzelmei, a pár forró képeket posztol a Maldív-szigeteki nyaralásukról, amivel bizonyítják, hogy újfent nagy a boldogság.
A fölszeletelt hagymát zsiradékon (használhatunk kiolvasztott szalonnazsírt is) megdinszteljük, rátesszük a fölszeletelt paprikákat, egy evőkanálnyi pirospaprikát, átforgatjuk, majd hozzáadjuk a fölkockázott paradicsomot.