Ezt az éjszakai ügyeletet pedig ebben a pillanatban. Aki hajnali háromkor nem tud aludni, mindenképp tekerjen a Fox Newsra! De aztán hajnali hattól már Sarkadi úr folytatja a mellettem lévő asztalról.
Budapest — A TV2-n nemrégiben véget érő Éden Hotel egykori játékosa, Gábor, aki leginkább erőszakos viselkedésével tette emlékezetessé a valóságshow-ban való szereplését, amikor Éden Nórit mindenáron megpróbálta rávenni a szexre, hamarosan örökre lehorgonyoz egy Angéla nevű hölgy mellett, aki hónapokon keresztül a konkurens RTL Klubon futó Éjjel-nappal Budapest Vandáját alakította – árulta el…
Budapest — A tavasszal bebukott Quaestor egyik ingatlancégének vezetőjét igazolta le vezérigazgató-helyettesnek az állami tulajdonú Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt., amelynek a 150 milliárd forintos múzeuminegyed-beruházást kell levezényelnie – tudta meg a HVG.
Budapest — Mélyütést vitt be a tavasszal már egy kokainbotránnyal megsebzett magyar kajak-kenu sportnak Kucsera Gábor (32), aki úgy érezte kokain nélkül nem lett volna esélye kijutni az augusztusi milánói világbajnokságra.
A munkahétből pedig ezen kívül még egy, holnap ugyanis munkanap. Nincs is nagy ok az örömre, nem írok semmiféle pozitív reggeli gondolatot. MARS DOLGOZNI!
4-5 kilométernyi lápra nem kerül semmi, a nehezebben járható szakaszokon pedig csak 3, gúlába rakott NATO-drót gondoskodik majd az 1000 éves magyar állam biztonságáról.
A 20 éves lány egy levelet akart átadni a kormányfőnek, amiben véletlenül bebörtönzött testvéréről ír, de túl hamar szaladt a kormányzati helikopterhez.
Mint azt megírtuk, a Zimbabwe első számú turistacsalogatójaként számon tartott 13 éves Cecilt a minnesotai Walter Palmer lőtte ki először íjjal, majd a sebesülten elmenekülő állatot felkutatta, és agyonlőtte.
Természetesen maga a népszavazás-kezdeményezés is irdatlan hülyeség, a lehető legklasszikusabb és legvulgárisabb, demagógiacsimborasszóra hágó politikaitőke-gyűjtögetési kísérlet: gátlástalan, buta és cinikus.
A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 6 százalékkal bővült a termelés az egy évvel korábbihoz, és 1,1 százalékkal a júniusihoz képest. A termelés javát továbbra is a járműgyártás, az autóipar adja. (KSH via MTI)
Budapest – Sok évig kacérkodtunk azzal, hogy külföldön is kipróbáljuk magunkat, de csak mostanra vált minden ideálissá ahhoz, hogy belevágjunk életünk legnagyobb kalandjába – vallja Gombos Edina a Best riportjában, ahol azt is elárulta, hogy a floridai világváros, Miami környékén fognak megtelepedni.
Nem várható fronthatás, de a melegfront jellegű tünetek fokozódni fognak. A nagy hőségben már nem csak az érzékenyeknél lehetnek erősek a panaszok. Fejfájás, migrén jelentkezhetnek, és várhatóan még több napig tarthatnak, közben erősödhetnek.
A fogamzásgátló tabletták a leggyakoribb, nagy biztonságú fogamzásgátló eszközök, ugyanakkor lehetnek bizonyos ellenjavallataik és mellékhatásaik, amelyekről dr. Demjén László, az Oxygen Nőgyógyászat szakorvosa beszélt.
Budapest – Nem tudott mit kezdeni az egészségügyi rendszer azzal, hogy egy hatnapos csecsemő sürgősségi ellátásra szoruló anyja, Balogh Mónika őt és alig egyéves nővérét egyedül neveli.
Budapest – Honvédségi repülésbiztonsági konferenciákon a szakmai közösség már néhány évvel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy gépvesztéssel és katapultálással járó baleset következhet be a Gripenek orrfutóművének meghibásodása miatt – tudta meg a Magyar Nemzet.
Július 28-áig 706 vonatot ellenőriztek és kísértek, további 73 szerelvényt pedig pályaudvarokon néztek át. A járőrszolgálatban hétnapos váltással két német, két osztrák és két magyar járőr vesz részt, két járőrcsoportra osztva. (bővebben: police.hu)
Annyit elárulok, hogy a téma a kánikula volt. Na jó, azt is, hogy a fokozott folyadékfogyasztás fontosságára. Van még valaki az országban, aki ezt nem tudja?
Budapest – A Készenléti Rendőrség járőrei mentették meg egy 22 éves fiatalember életét, aki kívülről lógott egy függőfolyosó rácsán, háromemeletnyi mélység felett – számolt be róla a Zsaru Magazin.
Arnhem – A holland rendőrség legalább 60 futballszurkolót vett őrizetbe a Vitesse és az angol Southampton szurkolóinak összetűzését követően, kevéssel a két csapat csütörtöki Európa-liga-selejtezője előtt.
Sújtólégrobbanás volt a darkovi feketeszénybányában, ahol egy új vájat megnyitásán dolgoztak. Hárman azonnal életüket vesztették, egy bányász testfelülete több mint ötven százalékán megégett, állapota életveszélyes. A baleset másik sérültje kéz- és lábtörést szenvedett. (MTI)
122 rendbeli csalás miatt emelt ellene vádat a Gödöllői Járási Ügyészség. A férfi internetes apróhirdetésekben kínált eladásra mobiltelefont, laptopot, X-Boxot. Az álnéven feladott hirdetéseire jelentkezőknek aztán vagy hamisítványokat, vagy száraztésztát küldött. (MTI)
Mezőfalva – Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség a mezőfalvi Sz. Roland (24) ellen, aki az eljárás adatai szerint egy család három tagjának és egy nyolc hónapos magzatnak halálával járó közúti balesetet okozott tavaly novemberben – írta a Zsaru Magazin.