A gyerek egyedül indult el az óvodába, mert azt hitte, anyja csak alszik. Egy szolgálaton kívüli rendőr ment ki a házhoz, ahol már csak a 30 éves nő halálát tudták megállapítani.
Az amerikai külügyi szóvivő délelőtt megerősítette azt, amit reggel az amerikai alelnök a CBS televízióban mondott: az Egyesült Államok nem kér bocsánatot Irántól a hajó-incidens miatt.
A Magyarországon állandó lakhelyet igazolni tudó, itt életvitelszerűn élő, járulékot fizető nem magyar állampolgárok is jogosultak lehetnek a 10+10 forintra kibővített állami támogatásra, ha megfelelnek a feltételeknek – erősítette meg az M1 esti adásában a családügyi államtitkár.
Múlt héten menekültként regisztráltatta magát Törökországban az a fiatal férfi, aki a gyanú szerint kedden felrobbantotta magát Isztambulban. Szíriából érkezett Törökországba, és állítólag egy felvétel is készült róla január 5-én, miután regisztrált.
Irán kiszerelte az araki atomerőművének reaktormagját, és napokon belül teljesítheti a nagyhatalmakkal tavaly kötött atommegállapodás további feltételeit is - közölte John Kerry.
Egy grazi kórházban cserélhettek el két újszülöttet 25 évvel ezelőtt, de egyelőre csak az elcserélt személyek egyikének a kiléte ismert. Véradás alkalmával merült fel a gyanú, amelyet végül egy DNS-teszt igazolt.
Marcipánból készült Brandenburgi kaputól fél kiló són át a bumerángig terjed azoknak az ajándékoknak a sora, amelyekkel a brit királyi család tagjait lepték meg tavaly kormányok és alattvalók.
Négy további személyt őrizetbe vettek szerdán a török hatóságok az előző napi isztambuli öngyilkos merénylettel kapcsolatban - közölte Ahmet Davutoglu miniszterelnök.
A fő lengyel ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) nem fog az Európai Unió színterén "a kormánnyal vállvetve menetelni" - jelentette ki szerdán a varsói parlament alsóházában Rafal Trzaszkowski, az előző kormány külügyi államtitkára.
"Jó hírünk van. Az ebolavírus elleni olyan gyógyszert szabadalmaztattunk, amely nagyon hatékonynak bizonyul, sokkal hatékonyabbnak, mint az eddig világszerte használt orvosságok" - mondta Putyin.
A hamburgi Miniatur Wunderland tizenháromezer négyzetméteren terül el. Minden vasútmodellező mennyországa ez, és most végre bóklászhatunk benne otthonról mi is.
Tarlós István szerint akkor tudják biztosítani a budapesti tömegközlekedést, ha az állam átveszi az agglomerációs járatok finanszírozását. A főpolgármester erről az Indexek adott interjújában beszélt.
A Blikk kórházi forrásokból úgy tudja, hogy a keringési problémák miatt kórházba került Vajna a budai szívklinikán egy "nem túl tágas egyágyas szobából" dolgozik most, itt fogadta többek között Gerkenst is, akivel TV2-es ügyekről és személyi kérdésekről is tárgyaltak.
Ljubljana ideiglenesen lebontja a pengés drótkerítés egy részét Horvátországgal közös határán, a Kupa folyó áradása miatt - mondta Bostjan Sefic, a szlovén belügyminisztérium államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján.
Ta-Nehisi Coates 2015-ös könyvével nemcsak minden amerikai könyves elismerést megkapott, de teljesen felbolygatta a feketék helyzetéről szóló vitát is. Azt írja, hogy az USA-ban hagyomány a feketék mészárlása, és az állam ma sem védi úgy a fekete életeket, mint a fehérekét.
Az al-Dzsazíra katari televízió bejelentette, hogy áprilistól anyagi okokból beszünteti kábeltévés és digitális szolgáltatásait az Egyesült Államokban.