Pokolgép robbant csütörtökön a gízai piramisok közelében lévő el-Haram kerületben; a detonációban legkevesebb hat ember életét vesztette, tizenhárman pedig megsebesültek - jelentette az egyiptomi sajtó.
Szakemberek szerint egyre kevesebb fiatal választja magának ezt a hivatást. A száz éves Magyar Védőnői Szolgálat, mint nemzetközileg is egyedülálló, tradicionális ellátási rendszer 2015. április 23. óta hungarikum. Nincs ehhez hasonló a világon.
MTI/Koszticsák Szilárd Miután Benedek Tibor csapata 8-5-re kikapott Montenegrótól a belgrádi EB-n az elődöntőben. A csapat így szombaton 16.15-től a görögökkel játszik a bronzéremért és áprilisban harcolhatja ki az olimpia részvételt a Triesztben sorra kerülő, 12 csapatos tornán, amelyen további négy csapat szerez riói indulási jogot.
Az agglomerációs tömegközlekedéssel kapcsolatos kérdéseket, valamint a fővárosi önkormányzatot és a kerületeket osztottan megillető bevételek idei megosztásáról szóló rendelettervezet is megtárgyalhatja jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Ami John Lennon iskolai zenekara volt és a tagok között felbukkant McCartney és Harrison is. 1958-ben vették fel és elvben ez az egyetlen dal, amit McCartney és Harrison közösen írt. Ezzel búcsúzunk mára, szép estét.
Amíg az egyikük fotózott, a brutális trió szexuálisan molesztálta a védtelen lányt. Az egyik vádlott édesapja szerint viszont az egész erőszakolós históriát a lány édesanyja gerjesztette.
Nem kell börtönbe mennie a rappernek az Orbán Viktor–szobor fejének elrúgásáért. A megkönnyebbült Dopeman családi ebéddel, edzéssel lazított az ítélet után.
Pörög a használtautó-piac. Egyetlen nap alatt több ezer használtautó-hirdetés kerül fel a különböző internetes oldalakra. Vannak azonban hirdetések, amelyek nem eladó gépkocsikat, hanem körmönfont csalókat rejtenek. A pechesebbek több százezer forintot is bukhatnak.
Átnéztem a híreket, eddig nekem a medencében talált krokodil tetszett a legjobban, de én nagyon szeretem a medencéket meg a krokodilokat is. Most viszont sajnos ennél kevésbé izgalmas dolgok jönnek.
Obama pedig megígérte Merkelnek, hogy "jelentős segítséget" nyújt a menekültválság kezelésében. Egyetértettek abban, hogy a szír polgárháború kezelésére politikai megoldás kell. Londonban pedig február elején donorkonferencia kezdődik, hogy jobban összehangolják azok munkáját, akik segíteni akarnak az ügyben. (MTI, DW)
Tortát is kap első szülinapi buliján Gyurcsány Ferenc tavaly februárban született fia. Marci máris imádja a konyhaművészetben is otthonosan mozgó politikus főztjét.