Az Egyesült Államok nyugati partvidékén fekvő Oregon államban pénteken elfajultak, erőszakosabbá váltak azok a tüntetések, amelyeket a republikánus Donald Trump elnökké választása miatt tartottak.
A való életben is gyakorolt felebaráti szeretetért Bambi-díjjal tüntette ki Ferenc pápát a német Hubert Burda Media, az egyik legnagyobb európai médiabirodalom.
A bizonyítékok hiánya miatt tizennyolc vádlottból csupán négyet ítéltek el első fokon, nem jogerősen egy hivatali vesztegetés miatt indult büntetőügyben pénteken, köztük a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik alezredesét - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
Jogerősen előzetes letartóztatásba helyeztek egy 35 éves férfit, aki a gyanú szerint megölte korábbi élettársát Jászfelsőszentgyörgyön - közölte Balázsné Busku Terézia, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség sajtószóvivője pénteken az MTI-vel. Előzőleg a rendőrség azt közölte, hogy a szolnoki rendőrök csütörtökön egy nő holttestét találtak meg egy jászfelsőszentgyörgyi erdőben elásva.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint 547 ezer adózót minősített adózói életútja alapján a harmadik negyedévben, mintegy 5 ezerrel kevesebbet, mint az előző negyedévben és a kockázatos adózók száma az előző negyedévi 420-ról több mint 36 ezerre nőtt - közölte az adóhatóság pénteken.
Al Gore, Bill Clinton volt alelnöke levélben ajánlotta fel segítségét Donald Trump megválasztott republikánus párti amerikai elnöknek a klímaváltozás elleni küzdelemben.
Súlyos testi sértés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség egy 73 éves pellérdi férfit, aki áramot vezetett házának tizenöt méter hosszú utcafronti kerítésbe - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu honlapon.
Új pártot alapít és előre hozott választásokat akar kikényszeríteni Ukrajnában Miheil Szaakasvili, erről pénteken beszélt a volt grúz elnök, aki a héten mondott le az Odessza megyei állami közigazgatási hivatal vezetéséről.
Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP), Szolnok polgármestere elnézést kért az önkormányzat októberi közgyűlésén mondott szavaiért az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
2030-ra az uniós munkavállalók harmada 55-64 éves lesz. Hogy ne válasszon el tőlük egy digitális szakadék, és ne vesszen el évtizedes tapasztalatuk, képzésre van szükségük és képességeiknek megfelelő munkakörre. Aztán egyszer csak átszakad a gát...
Fehéroroszország kész kedvező feltételeket biztosítani a török befektetések számára, Ankara pedig nagyra értékeli, hogy e szovjet utódállam lehetővé tette egy felújított mecset megnyitását - ez a két téma állt pénteken Recep Tayyip Erdogan török államfő minszki látogatásának középpontjában.
A visegrádi országok (V4) igazán akkor lesznek erősek és függetlenek külső meghatározottságoktól, ha egymással tartós és szoros kapcsolatra lépnek - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az M1 aktuális csatornán péntek este sugárzott interjúban.
Egy Magyarországra belépő tehervonat vagonjának alvázán megbújva találtak tizenkét illegális bevándorlót a határrendészek a kelebiai vasúti átkelőhelynél csütörtökön - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.
jabb hat produkció jutott a középdöntőbe a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor második elődöntőjéből, amelyet pénteken élőben közvetített a Duna televízió.
A demokrata párti elnökjelölt ügyeit jól ismerő Ed Klein amerikai újságíró szerint Hillary Clinton vigasztalhatatlanul zokogott, amikor esélyes jelöltként azt látta, hogy elveszíti az Egyesült Államokban e héten rendezett elnökválasztást.
Mára ennyi volt, holnap újra jelentkezünk a legcikisebb divatbakikkal, a legforróbb pletykákkal és a legdurvább sztártitkokkal. Vagy mégsem? Csak egy módon tudhatod meg!
Életét vesztette egy teherautó sofőrje, mikor tehervonattal ütközött a Tolna megyei Gyönk és Keszőhidegkút között a vasútállomásnál pénteken késő este.
Nyugaton ma több centiméter hó eshet. A Bakony térségében tíz centiméter várható. A meteorológiai szolgálat szinte az egész országra figyelmeztetést adott ki.
Bizalomépítő jelleggel Donald Trump lassíthatná a NATO terjeszkedését vagy visszavonhatná a szövetség haderejét az orosz határok közeléből - vetette fel az AP amerikai hírügynökségnek adott interjúban Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője.
A Republikánus Párt és Donald Trump határozottan elhatárolódott pénteken a fajgyűlölő Ku Klux Klan által meghirdetett észak-karolinai felvonulástól, amellyel Trump elnökválasztási győzelmét akarja megünnepelni a szélsőséges szervezet.
Obama idejében az ukrajnai orosz fenyegetés miatt erősítették meg a lengyel és balti NATO-erőket. Putyinék szerint ez azonban terjeszkedés, Trump pedig kezdhetné a csapatok visszavonásával a bizalomépítést.
A rengés a Csendes-óceán mélyén volt. A földrengés nem okozott problémát az atomerőművekben, de egy időre le kellett állítani egy Sinkanszen expresszvonatot.