Egységre szólított fel pénteken Barack Obama a választási kampányt követően három nappal az elnökválasztás után, a veteránok napján az arlingtoni katonai temetőben elmondott beszédében.
A 10 évvel ezelőtti csúcsdöntögetéshez képest fájdalmasan kevesen nézik a humoristákat, de az MTVA-t ez nem zavarja. Tavaly iszonyatosan gyenge évet zárt a páros, idén mégis 192 millióért vettek 17 epizódra a Timelapse Produkciós Kft.-től. A szerződés december 31-ig szól, de nem tudni, mi lesz vele, a Timelapse-re ugyanis végrehajtást kért a NAV. (Bors)
"Valakik" közösségi oldalon közzétett petícióban kérik az amerikai elektorokat, hogy a választási eredményektől függetlenül Hillary Clintont, a Demokrata Párt jelöltjét válasszák meg elnöknek.
"Vona Gábor jelenleg egy elképesztően nagy légüres térben van, és megmagyarázhatatlanok a lépései, amivel összezavarja saját választóit is. Ez így öngól, rejtély, hogy Vona mit csinál" - hangsúlyozta Tóth Gy. László.
Megérkezett a hidegfront Magyarország fölé. A meteorológiai szolgálat több megyére is riasztást adott ki a várható viharos szél, hófúvás és havas eső miatt. Az Alpokalján már hajnal óta esik a hó.
Az Európai Uniónak mindenekelőtt saját határait kell megvédenie, és Európába való meghívás helyett a humanitárius válságövezetek közelében kell segítenie a háborúk elől menekülőket - jelentette ki a miniszter Olaszországban.
Angyal Józsefet nagyon meglepte a máskor igen határozott kormány viselkedése, szerinte nem a VOSZ-szal kell "tárgyalgatni", hanem törvénybe foglaltan kikényszeríteni a versenyszférában a béremeléseket.
Évről-évre szinte egymással versenyeznek a fiatalok, hogy ki tudja a leggyorsabban a legjobb üzletet megkötni az interneten. Idén 24 óra leforgása alatt 5000 milliárd forint értékű terméket adtak el online a kereskedők.
Clinton veresége 55 ezer szavazón múlt egy 318 milliós országban, de önmagában sokkoló, hogy Trump nem kapott ki nagyon-nagyon. Jobb lenne megérteni, mint nevetni rajta.
Rálőttek egy tüntetőre péntek éjjel az Oregon állambeli Portlandben, a Donald Trump megválasztott amerikai elnök ellen rendezett tiltakozó felvonulás alatt.
A LIGA Szakszervezetek megfelelő alapnak tekinti a kormány azon tárgyalási ajánlatát, amely 15 százalékos minimálbér- és 25 százalékos garantált bérminimum-emelést tartalmaz.
Az Európai Unió által publikált éves oktatási kiadvány azt mutatja, hogy nemcsak Magyarország, hanem a magyar oktatásügy is erősödik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
A szocialisták szerint a Fidesz a bérminimum és a minimálbér ügyében úgy cselekszik, mint a hamiskártyások: kiveszi az emberek zsebéből, ami benne van, aztán lehetőséges ad arra, hogy újra kártyázzanak.
Az ország jelentős részén egyelőre eső esik, de a hőmérséklet a nyugati határ mentén csökken, és ezzel egy időben az eddigi eső egyre inkább havazásba vált át. A Kisalföldön és Vas megye nyugati felén már megmarad a hó.
Balaicza Erika belgyógyász szerint a téli időszak előtt fontos az immunrendszer felkészítése, amelyet szaunázással, valamint hideg-meleg váltottvizes zuhanyozással is meg lehet tenni.
Folyamatosan havazik, a soproniak egybefüggő hórétegre ébredtek, sokan az utolsó pillanatra hagyták a téli gumi felrakását, tumultus van a gumiszervizeknél.
Bár az előző elnökválasztáshoz képest nagyságrendekkel kevesebb pénzt költöttek el az elnökjelöltek az idei kampány során, még így is majdnem egymilliárd dollárt emésztett fel a két kampánygépezet. Hillary Clinton, mint oly sok másban, ebben is felülmúlta Donald Trumpot, de ez is kevés volt ahhoz, hogy ő örülhessen a legvégén.
Újabb, több százezer fős tüntetést tartottak szombaton a dél-koreai fővárosban, Szöulban a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje elnök lemondását követelve.
Helyenként dulakodásra is sor került szombaton a bankautomatáknál a váratlan bankjegycsere miatt: az embereknek nincs készpénzük a vásárlásokhoz, mert a régi bankjegyek már nem érvényesek, az újakból viszont nem tudnak elegendő mennyiségűt kivenni a bankfiókokban és az automatákból.