Az orosz hadsereg az Ukrajnával határos déli katonai körzetben ellenőrzi csapatai harci és védelmi képességeit "esetleges terrortámadások" ellen. A britek pedig Jordániában gyakorolják azt, hogy képesek-e gyorsan bedobni egy harcszintérre 30 ezer katonát - annyit, amennyit az elmúlt tíz évben még sehol se vetettek be egyszerre.
A kedden reggel kezdődő köznevelési kerekasztalra nagyrészt csak olyan szervezeteket hívtak meg, amelyek vagy nagyon barátságosak a kormánnyal, vagy eleve a kormány hozta létre azokat. Persze mi az, amihez Fekete György ne értene?
Volt már ilyen, Maszovletnek hívták a kommunizmus első éveiben. A Híradó értesülései szerint az orosz Szuhoj hat gépet és pénzt is adna a "magyar" légitársaság létrehozásához.
A legolcsóbb ajánlat is 13,1 milliárd forint volt a 8,8 milliárdból megvalósítani tervezett, 8656 helyes stadionra. Az önkormányzat mégis nyertest hirdetett egy kormányhatározatra hivatkozva. Csakhogy a 2041/2015-ös kormányhatározat nem nyilvános.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a 2016. február 7-i rakétakilövés provokáció, amely súlyosan veszélyezteti a Koreai-félsziget és a tágabb régió békéjét és stabilitását. A kormány felszólította a KNDK-t, hogy kerülje el a további eszkalációt, egyben tartsa be nemzetközi kötelezettségeit. (Via)