Eredetileg 22 vádlottja volt az ügynek, közülük hetet ítélt a bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre. Az, akire az ügyészség tíz évet kért, egy év felfüggesztettet kapott.
Indonézia - Irma Bule énekesnő gyakran lépett fel úgy, hogy koreográfiáját kígyókkal egészítette ki. A videón látható állat egy kobra, amelyre sikerült rálépnie koncert közben Irmanak, az pedig reflexből megmarta.
Pordán Petra ugyan még csak néhány hete szegődött a Sláger TV-hez, de ennek ellenére már nagyon jól beilleszkedett a csapatba. Tücsivel együtt a Halló, Angyalok! című élő kívánságműsort vezetik, amelynek során Petrának sokszor szüksége van az élő adásokban megszerzett korábbi tapasztalataira, rutinjára.
Folytatódik az OMSZ nagysikerű kampánya, ahol a Valami Amerika 2 maffiavezére, Bala, vagyis Csuja Imre vezeti be az átlagembert az újjáélesztés szakszerű és pontos menetébe. Ez a tavalyi, nagy sikerű kampány folytatása.
Budapest - Vészhelyzeti, krízismenedzsment-képzést indít a Globserver Stratégia- és Védelemkutatás Fejlesztő Kft. a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Honvéd-, Katasztrófa- és Rendvédelem Orvostan Tanszékével együttműködve - írja a Magyar Idők.
Az indonéz popsztár, Irma Bule épp a nyugat-jávai Karawangban lépett fel, amikor rálépett egy show-elemként használt királykobra farkára. Még 45 percig énekelt, aztán összeesett és meghalt.
Az úszó a Facebookon jelezte, hogy ott sem volt azon az ülésen, ahol megvédték a nemi erőszakot elkövető szövetségi kapitányt. A szövetség szerint hibáztak.
Megtalálták a japán légierő eltűnt repülőgépének roncsát a szigetország délnyugati részén - közölte a japán védelmi minisztérium egyik magas rangú tisztségviselője csütörtökön.
Kate Moss és Naomi Campbell között pózolt, minden divatmárka kifutóját megjárta, és több, mint 600 címlapfotón szerepelt - Linda Evangelista kifogástalanul a '90-es évek egyik legnagyobb szupermodellje volt.
London - Meztelenül érkezik Anglia fővárosába Donald Trump amerikai elnökjelölt, aki mikro méretű péniszét a nagyvilág elé tárja - legalábbis Illma Gore festményén, amely miatt a művésznő több ezer halálos fenyegetést is kapott.
L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár szerint jó ötlet lenne, ha a Szent Koronát a többi koronázási jelvénnyel, köztük a Nemzeti Múzeumban lévő koronázási palásttal együtt a felújított Budavári Palotában helyeznék el.
Madrid – Idegenben szenvedett meglepő, 2-0-s vereséget a német VfL Wolfsburgtól a spanyol Real Madrid focicsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Bűntettet előélettel rendelkező személy nem kaphat állami kitüntetéseket, mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, de Kiss László nem szerepel a bűnügyi nyilvántartásban.
A turistalátványosságokról mindig csodaszépen beállított, tökéletesen megszerkesztett képek készülnek, ösztönözve arra az utazót, hogy mindenképpen pipálja ki a bakancskistájára felkerült épületet/helyet/ látványosságot.
Thaiföld - Mindenki csodájára jár az újszülött Nampuu nevű kiselefántnak a Patara elefántfarmon. A 67 kilós bébi elefántnak ugyanis már most van egy saját szenvedélye - imád embereket ölelgetni, főleg csinos lányokat.
Budapest – Vizsgálta Orbán Viktor bizalmasának, Habony Árpád vagyoni helyzetét az adóhatóság! Eddig ugyanis rejtély volt, hogy miből él kirívó luxusban a háttérember, akinek papíron semmilyen megbízása, cége nem volt ismert.
Egy képzeletbeli boldogságskálán a maximális tíz pontra mutatna rá Tatár Csilla: elégedett az életével és a munkájával is. Négy hónapos kisfia, Milán kiegyensúlyozott és barátságos baba, aki már átalussza az éjszakákat. A műsorvezetőnek most a tévében is a játék a fő: két hónapja a népszerű Magyarország, szeretlek! vetélkedő csapatkapitánya lett a Dunán.
Aggasztó eredménye lett a 0-3 évesek táplálását vizsgáló legfrissebb hazai kutatásnak. A korosztály közel felének magas a koleszterinszintje, és túl sok sót fogyaszt, tíz százalékát elhízás fenyegeti.
Elviszik Zrínyi Miklós szobrát a szigetvári Magyar-Török Barátság Parkból, hogy Törökországban bronzból öntsék újra, Metin Yurdanur török szobrász 1996-ben csak üvegszál erősítésű műanyagból gyúrta össze. A bronz tényleg sokkal jobb anyag, az sem árt, ha az alkotó műhelyében újítják meg, de be kell látni, hogy ezzel a trükkel a rafkós Szulejmánnak mégiscsak sikerült kibuliznia, hogy csak ő…
Kiss László úszóedző nemierőszak-ügye, illetve a szövetség meghökkentő kiállása az erőszaktevő mellett túl sok volt az építőiparban tevékeny KÉSZ Csoportnak. Kiss nemtelen megvédését ironikus módon Hosszú Katinka szívhatja meg.
A férfi 8400 forintnyi lopott édességgel a zsebében bukott le egy szupermarketben. Hibájának köszönhetően könnyen előfordulhat, hogy élete végéig a rácsok mögött marad.
Kiss László azért erőszakolhatott meg egy nőt, és azért lehet máig edző, mert a magyar társadalom megengedi neki. A Rákosi-korszakban úgy döntöttünk, hogy olimpiai aranyakért cserébe mindent elnézünk, és azóta is ehhez tartjuk magunkat.