Végre átzökkentünk azon a pár napon, amikor az idióta óraátállítás miatt megint vaksötétben kellett ébrednie a hajnal hatkor már dolgozóknak, hurrá! Az előrejelzések szerint ma egészen ritka időjárás, ún. tavasz várható 22 fokos csúcshőmérséklettel, az ország keleti részén délelőtt záporokkal, délutánra megélénkülő, a Nyugat-Dunántúlon néhol meg is erősödő széllel.
A földrengés után több ház ki is gyulladt az eltörő vezetékekből szivárgó gáz berobbanása után, például ez is. A földrengés helyi idő szerint csütörtök koraéjjel történt, a kép másnap reggel készült Masakiban, Kumamotó járásban. Fotó: Jomiuri Simbun / AFP Illetve, ahogy most hívják, az Engie, ami a közművezetékre kivetett adó, a kormány által meghatározott hozam és az egyéb, el nem ismert…
Illusztráció: Emmanuel Dunand / AFP A 26 éves devoni férfinak (korábban: Sam Stephens) korábban nem akarták megadni az engedélyt, mert több bizonyítékot akartak arra, hogy ő tényleg Buzz Lightyear. Egy jótékonysági eseménysorozat részeként vette fel hivatalosan a kedvenc gyerekkori mesehőse nevét, tetováltatta a lábát és futotta le a maratont. (BBC)
Pénteken ünneplik az államalapító Kim Ir Szen 104. születésnapját, amit hagyományosan rakétakilövésekkel ünnepelnek. De most besült a születésnapi rakéta, ami ráadásul a legújabb észak-koreai fejlesztés, a Muszudan volt. (Via Yonhap News)
A tervezet szerint csak kanadai állampolgárok vagy Kanadában letelepedettek lehetnének öngyilkosok orvosi segédlettel, így vennék elejét az öngyilkosturizmusnak.
Az idén a költségvetési forrásból fedezik ezt – közölte Palkovics László oktatási államtitkár. A program célja, hogy az innovációra, kutatásra helyezzék a hangsúlyt, vonzóvá tegyék a tudományos életpályát, erősítsék az utánpótlást. Az alapszakos, mesterszakos, doktorképzésben részt vevő hallgatók mellett doktorjelölteket és 40 alatti kutatókat támogatnak. Évi 1000 hallgatónak adnának havi 75-350…
Durvább, mint Jézus arca a pirítóson. A domborműves emléktáblát a repülőbalesetben meghalt Lech Kaczyński elnök emlékére állították. A baj az volt, hogy nagyon kellett sietni.
A Manchester City a Real Madrid ellen, az Atlético Madrid a Bayern München ellen játszik. Az elődöntő első mérkőzései április 26-27-én lesznek, a visszavágók egy héttel később. A döntő május 28-án, Milánóban lesz. (UEFA)
Tegnap este Elfride Jelinek, Nobel-díjas osztrák írónő menekültekről szóló darabját (Die Schutzbefohlenen) adták elő a Bécsi Egyetemen, amikor 20-30 szélsőjobboldali fiatal rontott be az előadásra. Művért spricceltek a nézőkre, és „a multikulturalizmus öl” feliratú röpcédulákat szórtak szét. Az író egyik színdarabját nemrég az új lengyel kormány akarta betiltani. (Origo via Süddeutsche Zeitung)
Az MTI szerint ezt mondta Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója pénteken, az InnoTrade program eredményeit ismertető háttérbeszélgetésen. Ha ez igaz, akkor viszont be kellene perelni a világ kb. összes országát, mert mindenféle ellenszolgáltatás nélkül lenyúlták.
A megkülönböztető jelzéseit használó mentőautó egy súlyos sérültet szállított a Honvédkórházba, amikor a XIII. kerületi Petneházy és a Röppentyű utca sarkán egy autóval ütközött, és felborult. A kocsi sofőrje, a mentőtiszt, a mentőápoló és a mentőautó vezetője is megsérült. Az állapotuk a helyszíni vizsgálat alapján nem életveszélyes, az esetleges törések, belső sérülések kizárása, kórházi…
Egy világfelmérés alapján idén csak 77 százalékban mosolyogtak a próbavásárlókra, pedig volt ez az arány már 81 százalék is. Viszont majdnem mindig köszönnek!
Szabó Tímea PM-es képviselő a pártja demonstrációján a Parlament előtt, ahol egy 200 m2-es fekete zászlóval hívják fel a figyelmet az egészségügy és az egészségügyi dolgozók helyzetére. (Fotó: Balogh Zoltán / MTI)
Csak összekeverték az egyenruhákat, amúgy nem volt okuk a félelemre, derül ki a Gyöngyöspata-ügyben hozott másodfokú ítéletből. Van olyan rendőrfőnök, aki egyenruhákra nem is emlékszik, csak békésen sétálgató, beszélgető férfiakra.
Merkel kancellár a török kormány kérésére hatalmazta fel erre az igazságszolgáltatást, de egyben kezdeményezte az ezt lehetővé tevő jogszabály megsemmisítését is.
Egy jobb időtöltés van a Városligetben való mászkálásnál: a Városliget átépítése miatti puffogás. Itt vannak a legfrissebb látványtervek a lufisok és más árusok leendő bódéiról.
A szerbiai Nagybecskereken zajló európai birkózó kvalifikációs viadalon a Londonban olimpiai ezüstérmes ceglédi versenyző a horvát Dominik Etlinger elleni 6-2-es elődöntős sikerrel szerezte meg az indulási jogot a kötöttfogásúak 66 kilós súlycsoportjában. A 3. olimpiája előtt álló Lőrincz ezzel csatlakozott testvéréhez, Viktorhoz (85 kg), aki az eddigi egyetlen magyar kvótás birkózó volt, miután…
Hernádi a helyezésről Hernádi Zsolt, a Mol elnöke és Kocsis István volt MVM-vezér sem tagja már az OTP új igazgatóságának, amit ma választott meg a bank közgyűlése. Az új igazgatóság: Csányi Sándor elnök-vezérigazgató, Baumstark Mihály, Bíró Tibor, Erdei Tamás, Gresa István, Kovács Antal, Pongrácz Antal, Utassy László, Vörös József és Wolf László. (HVG)