2016. július 26. kedd

júl. 26
0:06
Húsz évig egyetlen cég üzemeltethet majd városnéző buszokat Budapesten, most kiírták a tendert (444.hu)
Írtunk korábban arról, hogy június elején egy helyben beterjesztett javaslat alapján, zárt ülésen döntött úgy a fővárosi közgyűlés, hogy a jövőben egyetlen cég viheti majd csak a városnéző buszok üzemeltetését, a többi szereplőnek mennie kell a piacról. Most meg is jelent az ilyenkor kötelező pályázati felhívás, lehet szabadon jelentkezni, bár azért én egy külsős cég részéről túl nagy energiát meg…
júl. 26
0:10
15 embert gyilkoltak meg Japánban egy mozgáskorlátozottak számára fenntartott otthonban (444.hu)
Az intézmény egy korábbi alkalmazottja késő éjjel késsel támadt az otthon lakóira.
júl. 26
0:14
Reggel innen folytatjuk (444.hu)
Ez itt egy Tom Waits dal, amit feleségének és régi alkotótársának, Kathleen Brennannak írt, mert imént derült ki, hogy idén ők ketten kapják meg az egyik legrangosabb dalszerzői elismerést, a PEN díját. Addig is, szép estét.
júl. 26
3:03
Török milliárdos rendelte meg a bukott szépséget (Blikk)
Budapest — Bevallotta a rendőröknek a Magyarország Szépe közönségdíjasa, hogy – igaz, csak egy ízben – de valóban a kedvére tett egy férfinak pénzért. Az erotikus munkára úgy közvetítették ki, a vendéget pedig Budapesten, egy luxusszállodában kellett kiszolgálnia – ráadásul ekkor még nem is töltötte be a 18. évét.
júl. 26
3:21
Borzalmas! Siketnéma férfit gázolt el egy szirénázó mentő (Blikk)
Budapest — Egy jól halló ember talán bele sem gondol, hogy milyen veszélyeket rejthet a közlekedés, egy alig halló vagy éppen teljesen süket embernek.
júl. 26
6:09
Ma minden lehet (444.hu)
Az éppen felettünk terpeszkedő nyomási mező annyira jellegtelen, hogy a helyi hatások kénytelenek saját kezükbe venni az időjárásunk alakítását, szóval a fülledt, meleg időtől a zápor-zivatar duóig bármi jöhet. Hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap, de mellette ismét erőteljes gomolyfelhő-képződés kezdődik, ezekből pedig délutánra több helyen felhőszakadás lehet. Egyébként többnyire…
júl. 26
6:36
Villanyoszlopnak ütközött egy autó a Balatoni úton (Blikk)
Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Budapest XI. kerületében, a Balatoni úton - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel kedden hajnalban.
júl. 26
6:38
Hoppá! Mi történt Justin Timberlake arcával? Meglepődött maga a sztár is - Videó! (Blikk)
Justin Timberlake-et jól megcsapták, maga a sztár sem értette a dolgot. Később az elkövetőt letartóztatták.
júl. 26
6:42
Japánban 19-re emelkedett az értelmi fogyatékosok otthonában rendezett késes támadás áldozatainak száma (444.hu)
A támadó már februárban azzal fenyegetőzött, hogy több száz embert fog megölni, de akkor két hét után szabadon engedték.
júl. 26
7:12
Az ország legjobb fenekű nőjével bulizott Dzsudzsák Balázs (Blikk)
A budapesti Buddha-Bar Hotel adott otthont a Forma-1 Magyar Nagydíját követő bulinak, ahol a válogatott sztárja, Dzsudzsák Balázs számos csinos hölgy közül az egyikkel igazán meghitt perceket töltött el.
júl. 26
7:15
Erdogan szerint Merkel is felelős a terrortámadásokért (444.hu)
A török elnök azt állítja, hogy négyezer nevet adtak át a németeknek, de ők mégsem akartak közösen harcolni a terrorizmus ellen.
júl. 26
7:30
Hihetetlen, de igaz! Kylie Jenner dolgozik! - videó (Blikk)
Kylie Jenner megmutatta, hogy ő is el tudja készíteni, a legújabb piacra dobott termékét, ami nem más, mint egy szemhéjpúder.
júl. 26
7:32
Durva fejetlenség! Majdnem lenyakazta az esküvői modellt a mentőhelikopter! - Videó! (Blikk)
Valahol Izlandon - CM Leung a világ legjobb esküvői fotósai között van, különleges, fátyolos, szokatlan hangulatú képeiért megőrülnek szerte a világon.
júl. 26
7:48
Vigyázat! Dió nagyságú jéggel riogatnak! (Blikk)
Bár az időjósok szerint ma is meleg napunk lehet, több helyen is kellemetlen meglkepetés érhet bennünkat. Az előrejelzések szerint bármikor leszakadhat az ég, és nem csupán könnyed nyári záporra kell számítanunk, hanem akár diónyi nagyságú jégdarabok is eshetnek majd az égből...
júl. 26
7:48
Két héttel a kezdés előtt Rióban az olimpiai szállások felével sem készültek el (444.hu)
Amit pedig átadtak, olyan is: nem működnek a liftek, penészes a mennyezet, a holland csapat szállása pedig majdnem leégett egy rövidzárlat miatt.
júl. 26
8:03
Nikolicsot akarja utánozni Mervó Bence (Blikk)
Azt követően, hogy svájci futballcsapatánál ismét ki tudta harcolni a lengyelországi kölcsönszerződés lehetőségét, Mervó Bence határozott célokkal kezdte meg kalandját: ugyan még csak a kezdő tizenegybe kerülésért küzd, de már Nikolics Nemanja gólcsúcsa lebeg a szeme előtt.
júl. 26
8:18
Harminc embert vitt el a rendőrség a legutóbbi Guns N' Roses koncertről (444.hu)
Húsz évet kellett várni erre.
júl. 26
8:36
Mi folyik itt? Pelenkával a fején eszik a felnőtt férfi - videó! (Blikk)
Vajh miért dönt úgy önszántából egy felnőtt férfi, hogy textilpelenkával a fején kezd étkezni, mint egy rossz szellem? El sem hittük, mikor megtudtuk!
júl. 26
8:51
Michelle Obama szenvedélyes beszédben állt ki Hillary Clinton mellett (444.hu)
"Olyan elnököt akarok, aki tudja, hogy a dolgok nem férnek bele 140 karakterbe" üzent egyszerre Trumpnak és Clintonnak. Bernie Sanders is teljes mellszélességgel kiállt Clinton mellett.
júl. 26
8:53
Este kiderülnek a ponthatárok (444.hu)
A legtöbben a gazdaságtudományi, a műszaki és a pedagógus szakért izgulhatnak ma este.
júl. 26
9:24
Kicenzúrázta a Facebook az ausztrál gyerekkínzásokat bemutató videókat (444.hu)
A fiatalkorúak börtönének módszereit már az ausztrál kormány is vizsgálja, de a közösségi oldal a tényfeltáró anyagot mégis egy kategróiába sorolta a gyerekpornóval. Így kevesebben ismerhetik meg, mi történt.
júl. 26
9:26
Eddig is tudtuk, de most adatokon is látjuk: a fiatalok és a képzettek mennek el Magyarországról (444.hu)
Sokkal nagyobb a fiatalok aránya a kivándorlók körében, mint itthon a KSH adatai szerint. És még képzettebbek is. Vagy szakmunkások.
júl. 26
9:28
Károly a virágzási időszak kellős közepén nyúlta le a leandereket (444.hu)
Egy kis mediterrán hangulatot csempészett ki a nyitva felejtett udvarról.
júl. 26
9:30
Győzött a józan ész: nem lesz per Lagzi Lajcsival (Blikk)
Pereskedés helyett inkább közös megegyezéssel távoztak a felek arról a megbeszélésról, ahol Lajcsi birtokháborítási ügyében találkoztak.
júl. 26
9:48
Éljen a monokini! Jennifer Anistont félmeztelenül sütette magát - fotók (Blikk)
Úgy látszik, ma minden nő úgy érzi, mutatnia kell egy nagyobb darabot a kebléből.
júl. 26
9:57
Így néz ki, amikor a rendőrök lerohannak egy szibériai börtönlázadást (444.hu)
240 rab lázadt fel, a zavagás hat órán keresztül tartott.
júl. 26
9:59
A történelem legnagyobb váltságdíját követelik Bernie Ecclestone anyósáért a brazil emberrablók (444.hu)
Nem túl biztató hír az olimpia előtt.
júl. 26
10:06
Súlyos baleset miatt zárták le Budapest felé az M1-es autópályát (Blikk)
Súlyos baleset történt az M1-es autópálya Budapest felé tartó szakaszán a 27-es kilométernél, ahol a pálya főváros felé tartó oldalát teljes szélességben lezárták.
júl. 26
10:24
Botrány Szentesen - Idős betegeket fosztott ki az ápoló (Blikk)
Két év alatt mintegy húsz idős beteget fosztott ki egy ápoló a szentesi kórházban, az ügyészség vádat emelt ellene -írja az MTI.
júl. 26
10:30
Siketnéma férfit gázolt el a szirénázó mentő (444.hu)
A férfi kilépett a villamos takarásából, de nem hallotta a szirénát. Nagyon ritka eset, és szinte sehogy sem lehet megelőzni.
júl. 26
10:32
Tigriscápa győzte le a pörölycápát (444.hu)
Csodálatos jelenet Louisiana partjainál. (Mashable)
júl. 26
10:42
Elő a kabalákkal! Ma kiderül, kit vettek fel egyetemre, főiskolára (Blikk)
Még néhány óra, és kiderül, hogy hol húzták meg idén a ponthatárokat a felsőoktatási felvételi során.
júl. 26
11:03
Kínai buszgyár épülhet Magyarországon (444.hu)
Byd busz. Kép: Wikipedia A Portfolio információi szerint a világ legnagyobb elektromos autóbuszgyártója, a kínai BYD összeszerelő üzemet épít Komáromban. A toborzás már meg is kezdődött, októberben indulhat a termelés a Komáromi Ipari Parkban.
júl. 26
11:05
Az ISIS tagjai túszokat ejtettek egy francia templomban, megölték a papot (444.hu)
A rendőrök lelőtték a túszejtőket. Egy pap, két nővér, és a hívek voltak a túszok között.
júl. 26
11:07
Először baltával akarták kinyitni a bolt ajtaját, aztán rájöttek, hogy autóval sokkal egyszerűbb bejutni (444.hu)
Nem túl elegáns megoldás, de a debreceni rendőrök azóta sem találják a gyógyszertár kirablóit.
júl. 26
11:15
Rendőri akció: Óriási, 5 milliós kábítószerfogás Tatabányán - videó (Blikk)
Hatalmas, legalábbis itthon ritkának számító drogfogást tudhatnak magukénak a rendőrök: Tatabányán egy családi házban több, mint 5 millió forintot érő amfetnamint foglaltak le a napokban.
júl. 26
12:09
Régi barátként várják vissza Erdogant Ororszországba (444.hu)
A török elnök augusztus 9-én utazik Szentpétervárra. Már nem morognak rá az orosz gép lelövése miatt.
júl. 26
12:11
Az ember, aki egy szál bankkártyával hódította meg Horvátországot! (444.hu)
Mész a horvátokhoz? Ne hülyéskedj kunával meg euróval! Csak bankkártyád legyen, a többi megy magától!
júl. 26
12:27
Tiszta Transformers - Emberszabású vasszörnyet építettek a britek - galéria (Blikk)
Több száz ember szeme láttára leplezték le a dél-nyugat angliai Tavistock városában Nagy Britannia legnagyobb gépét.
júl. 26
12:42
"Nem akarok káromkodni" - mondta az orosz külügyminiszter arról, ők törték-e fel a demokraták emailjeit (444.hu)
Szergej Lavrov. Kép: Mikalai Anishchanka / Anadolu Agency Megkérdezték Szergej Lavrov külügyminisztert, mi igaz a feltételezésekből, hogy az oroszok állnak az email-hackelés mögött. Ezt válaszolta. (Moscow Times)
júl. 26
12:44
Minőségbiztosítási okokból a kínai internetes oldalak mostantól csak az állami hírügynökség anyagai alapján írhatnak politikai ügyekről (444.hu)
Az állam nagylelkűen átvállalja a felelősséget.
júl. 26
12:45
Kórházba került a sportszerűségéről világhírű Sárosi Laura (Blikk)
Vakbélgyulladás gyanújával kórházba került Sárosi Laura, aki húsz év után szerzett olimpiai kvótát magyar tollaslabdázóként.
júl. 26
12:46
Privátban oroszokkal bizniszel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke (444.hu)
A korruptak engedték volna vissza a doppingolókat az olimpiára? Garri Kaszparov szerint mindenképpen.
júl. 26
13:03
Fordulat: kiadják Magyarországnak Bróker Józsit! (Blikk)
Kiadják Magyarországnak a német hatóságok az eddig 62 rendbeli csalással meggyanúsított szolnoki brókert, akit európai elfogatóparancs alapján május végén fogtak el Németországban és kiadatási letartóztatásba került - erősítette meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség sajtószóvivője a pestisracok.hu információját kedden az MTI-nek.
júl. 26
13:16
Iszonyatosan megszívja, aki bedőlt a reggeli napsütésnek, mindjárt leszakad az ég (444.hu)
Valami rettenet vihar érkezik kelet felől. Estig el sem áll.
júl. 26
13:48
Afganisztánban megölték az Iszlám Állam egyik kulcsemberét (444.hu)
Saad Emarati egyszerre harcolt az afgán kormány és a tálibok ellen is.
júl. 26
13:54
Figyelmeztetést adtak ki: Vihar és jégeső csaphat le órákon belül (Blikk)
Magyarország - Az egész országban felhőszakadás várható: Budapesten és hat megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Több megyében a heves zivatarok, sőt a hőség miatt is kiadták a figyelmeztetést -írja az MTI.
júl. 26
14:19
Hosszú Katinka rövidesen saját úszóklubot alapít (444.hu)
Az olimpia után otthagyja a Vasast.
júl. 26
14:21
Hollande: A templom támadói az Iszlám Állam tagjai voltak (444.hu)
A Saint-Etienne-du-Rouvray-ben történt támadásban túszokat ejtettek, és megölték a 84 éves papot. (Bővebben itt.) A két támadó, akiket a rendőrök lelőttek, a francia elnök szerint az ISIS-hez tartoztak.
júl. 26
14:23
Ice-T bikinis feleségét hasonlította Áder Jánoshoz a jelek szerint fejben totálisan összeomlott Vágó István (444.hu)
Áder Jánosnak nem elég nagy a csöcse, ezért szarabb hely Magyarország Horvátországnál, ahol csöcsös az elnöknő!

Keresés