2016. augusztus 11. csütörtök

aug. 11
16:48
Eddig 500 Airbnb lakást nyomtak fel a barcelonaiak (444.hu)
Az önkormányzat júliusban indította a honlapot, ahol a szomszédok feljelenthetik egymást. A város vezetői korlátozni és adóztatni akarnak.
aug. 11
16:50
Joó Abigél egy rettegett japán világbajnokot is legyőzött (444.hu)
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt A magyar dzsúdós tűnt kevésbé esélyesnek, erre két jukóval verte Mami Umekit. Így bejutott a legjobb nyolc közé, ahol az olimpiai cím védője, az amerika Kayla Harrison vár rá.
aug. 11
17:03
Mit bír el egy olimpikon lelke? (Blikk)
Ahogy általában a versenysport, úgy az olimpia sem a túlontúl érzékeny lelkű emberekről, a folytonosan a rájuk nehezedő nyomást emlegető, amolyan sértett primadonnaként viselkedő sportolókról szól. Épp ezért voltak számomra visszatetszők, sőt, irritálóak azok a magatartások és nyilatkozatok, amelyeket egy-két magyar versenyző riói kudarcát kísérték.
aug. 11
17:21
Náci aknákat ás elő az Iszlám Állam (444.hu)
Amit az Afrika Korps 70 éve a homokba dugott, abból most bombát csinálnak.
aug. 11
17:23
Kossuth tere 3 alatt megnyílott a Kurultáj (444.hu)
Szép szavakkal megnyitotta Lezsák Sándor turanista.
aug. 11
17:54
Joó Abigélnek marad a vigaszág (444.hu)
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt A női dzsúdósok 78 kg-s versenyében nem sok esélye volt a címvédő amerikai Kayla Harrison ellen, aki gyorsan meg is nyerte csatájukat. Joó bronzérmet még szerezhet, de ahhoz a két következő összecsapását meg kell nyernie.
aug. 11
17:56
Terroristák lapulnak a németországi menekültek között (444.hu)
Ezt mondta a német titkosszolgálat egyik vezetője.
aug. 11
17:57
Visszatér a nyár! Már csak ennyit kell várni a jó időre! (Blikk)
Magyarország - A hétvégén ismét itt a nyár és felmelegszik az idő.
aug. 11
17:58
Egy boldog jegesmedvekislány élete egyetlen édes percben (444.hu)
Egy amerikai állatkert ezzel a videóval mutatja be új lakóját. Jó nagy sor lesz a bejáratnál.
aug. 11
18:16
Sáros a kutya? Vigye a kutyamosó automatába - Videó! (Blikk)
Budapest — Sáros a kutya? Vigye a kutyamosó automatába! Merthogy már ilyen is van Magyarországon! Az otthoni fürdőkádban kész tortúra kivakarni az ebet a sárból, rá­adásul még a lefolyó is eldugul. Ahogy a kocsit az autómosóba visszük, úgy a kutyát mostantól a kutyamosóba, ahol a nap huszonnégy órájában bármikor megtisztulhat a nyakig sáros négylábú kedvenc.
aug. 11
18:18
Közzétette támadói képét a Rióban kirabolt korábbi olimpikon - Fotó! (Blikk)
A korábbi orosz olimpikon, Evgeny Korotyshkin elmondása szerint fegyveresek rabolták ki őt Rióban, amit ráadásul egy Instagram képpel is megerősített.
aug. 11
18:27
Most segíthet eldönteni, hogy kit öljenek meg az első gépek! (444.hu)
Az önvezető autóknak néha morális döntéseket kell majd hozniuk, hogy az utasok vagy a járókelők életét mentség meg. Az MIT most csinált egy oldalt, ahol segíthet a gépi intelligenciának.
aug. 11
18:29
Kihalnak a hiúzok, elfogynak a medvék a szlovén kerítés miatt (444.hu)
Szlovén és horvát környezetvédők, erdészek és vadászok aggódnak a menekültek megfékezésére emelt kerítés miatt.
aug. 11
18:51
Botrány! Megrugdosta a forgatókönyvírót a Gyilkos elmék sztárja (Blikk)
Los Angeles - Felfüggesztették a munkavégzésből a Gyilkos elmék sztárját, mert „kreatív nézetkülönbség” címszó alatt jó alaposan megrugdosta a sorozat egyik forgatókönyvíróját.
aug. 11
19:00
Takács Krisztiánnak két századon múlott (444.hu)
Az 50 méteres gyorsúszás előfutamaiból a 16 legjobb idővel lehetett bejutni a középdöntőbe. Szegény Takács a 17. időt úszta 22:12-vel. 22:10 már elég lett volna a továbbjutáshoz.
aug. 11
19:02
260 millió EU-s támogatást kapott fejlesztésre a cég, amely Rogán találmányát tolta (444.hu)
Nem a miniszter igényelte!
aug. 11
19:27
Meghalt a férfi, akit maga alá temetett a föld Badacsonytördemicen (Blikk)
Meghalt az a férfi, akit föld temetett maga alá egy badacsonytördemici építkezésen.
aug. 11
19:29
A második csoportmeccsen vereséget szenvedtek női pólósaink (Blikk)
Második csoportmérkőzésén 11-10-es vereséget szenvedett a magyar női vízilabda-válogatott a riói olimpián.
aug. 11
19:31
Vasutas divat - farmerben feszítenek a MÁV mozdonyvezetői - Galéria (Blikk)
MÁV új formaruhájában feszít Sotus Attila István mozdonyvezető, egy Flirt motorvonat vezetőállásában a budapesti Keleti pályaudvaron.
aug. 11
19:33
Megint sok a halott az ukrajnai háborúban (444.hu)
Az ukrán elnök egyeztetni akart, de az oroszok most nem tárgyalnak.
aug. 11
19:35
Kapás Boglárka a második legjobb idővel bejutott a 800 méter gyors döntőjébe (444.hu)
Csak a verhetetlen Ledecky végzett előtte. Risztov Éva viszont nem jutott tovább az előfutamokból.
aug. 11
19:37
Kikaptak a spanyoloktól a női pólósok (444.hu)
11:10 lett a vége.
aug. 11
19:45
Térdelő fürdőző miatt mert fejest ugrani a Balatonba, mentőhelikopterrel szállították kórházba (Blikk)
Siófok – Szerencsésnek mondhatja magát az a férfi, aki azért ugrott fejest a Balaton sekély vizébe, mert azt hitte legalább a mellkasáig ér ott a víz.
aug. 11
19:47
Kapás Boglárka országos csúccsal döntős 800 m gyorson (Blikk)
Kapás Boglárka országos csúccsal döntőbe jutott 800 méteres gyorsúszásban a riói olimpia csütörtöki versenynapján, míg a szám másik magyarja, Risztov Éva 14-edikként nem került be a fináléba.
aug. 11
20:03
Világrekord! Majdnem 11 milliárd forinttal gazdagodott Pogba ügynöke a történelmi átigazolásból! (Blikk)
Míg szinte a teljes futballvilág Pogba rekordösszegű átigazolásán ámuldozik, a háttérben meghúzódik az igazi nyertes, aki szintén rekordösszeggel gyarapodott. Ő pedig Pogba ügynöke, Mino Raiola.
aug. 11
20:06
Cseh László a második legjobb idővel a 100 pillangó elődöntőjében (444.hu)
Michael Phelpsnél is jobb időt úszott.
aug. 11
20:08
Szegényebbnek érzik magukat a magyarok mint a lengyelek (444.hu)
A négy visegrádi ország lakói közül a magyarok érzik a legszegényebbnek magukat.
aug. 11
20:10
Hosszú Katinka a legjobb idővel ott van a 200 hát elődöntőjében (444.hu)
Meglehet ebből a negyedik érem.
aug. 11
20:21
Nem Kenderesi sajtburgerére vágyik Risztov Éva (Blikk)
Risztov Éva 8:33.36-tal a 14. helyen végzett női 800 méteres gyorsúszásban, így nem jutott be a fináléba. Ennek ellenére kedélyesen nyilatkozott a futamát követően.
aug. 11
20:23
Nem kell félni a Szigeten! Fémdetektorok és bombakeresők is garantálják a biztonságot - Videó (Blikk)
Budapest — Másfél órán át nem lehetett bejutni szerda délután a Szigetre egy gazdátlan csomag miatt. A biztonsági szolgálat az ilyenkor szokásos protokollt követte, kiürítették a táska körüli területet és kihívták a tűzszerészeket, a szervezők számára ugyanis a legfontosabb a fesztiválon tartózkodók biztonsága.
aug. 11
20:39
Két pokolgép robbant egy thai üdülőhelyen (444.hu)
Legalább egy ember meghalt, 10 megsebesült, az áldozatok között turisták is vannak.
aug. 11
20:41
A 66 legfontosabb hír, amit el KELL olvasnod (444.hu)
Dagonyázzunk együtt a legnagyobb magyar bulvárlapokkal a börtönviselt Damu Roland és alkoholista-gyógyszerfüggő felesége, illetve a koraszülött gyerekük nyomorában!
aug. 11
20:43
Az ENSZ szerint valószínű, hogy mérges gázzal bombázták Aleppót (444.hu)
Ha így történt, akkor ez háborús bűncselekmény. 2013-ban is bevetett Aszad vegyi fegyvert a felkelők ellen.
aug. 11
20:57
Hoppá! Hatmilliós luxushotelből pottyant a Szigetre Rihanna (Blikk)
Budapest - Ma éjjel még egy 6 millió forintos bécsi luxus szállodai szobában lazított, hamarosan azonban a Sziget Fesztivál némiképp lecsendesedett porában lép a közönség elé Rihanna.
aug. 11
20:59
Bombanő! Formába hozta magát Kim Kardashian (Blikk)
Los Angeles — Minden szem Kim Kardashianra (35) tapadt, amikor vásárolni indult és – elnézve az öltözékét – ebben semmi meglepő nincs. A valóságshowsztár olyan fekete minit választott, ami szinte rátapad a testére és tökéletesen megmutatja az alakját.
aug. 11
21:12
Joó Abigél hetedikként zárt (444.hu)
A vigaszágon egy jukóval kikapott kubai ellenfelétől, így nem kapta meg az esélyt, hogy bronzmecsen küzdhessen. Londonban ötödik volt.
aug. 11
21:14
Micsoda trükköt eszeltek ki, hogy titkosítsák 2 milliárd elköltését! (444.hu)
Az új Margit körúti park adatait titkosították, arra hivatkozva, hogy egy rendőrségi épület is lesz benne. De a rendőrség nem megy oda, a titok viszont titok maradt.
aug. 11
21:15
Bréking! Két bomba robbant a turistaparadicsomban (Blikk)
Thaiföld – Két bomba robbant egy thaiföldi turistaparadicsomban.
aug. 11
21:16
Miközben a Szigeten énekel, életműdíjat kapott (444.hu)
Rihanna kapja az idén az MTV Music Awards életműdíját, jelentették be az énekes budapesti koncertjére időzítve.
aug. 11
21:33
Veszélyes helyzet! Méhek ijesztgették Bárdosi Sanyit (Blikk)
Budapest – Bárdosi Sándor (39) igazán veszélyes helyzetbe került, ugyanis a hét elején a rendőrség s a tűzoltóság is kivonult az edzőterméhez. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia, hiszen a helyet ellepték a méhek, a sportoló pedig allergiás a csípésükre.
aug. 11
21:45
Öngyilkos merényletre készült, megölték a rendőrök (444.hu)
Már rajta volt a robbanószer a testén, amikor a kanadai férfit lelőtték.
aug. 11
21:47
Berecz Zsombor futamgyőzelemmel a harmadik helyen áll finndingiben (444.hu)
És a második hely sincs elérhetetlenül messze. Rég állt ilyen jól magyar vitorlázó.
aug. 11
21:51
Orosz György megfőtt! (Blikk)
Budapest — Orosz György (38) humorista minden évben családi nyaralásra megy, 35 év után először most ő vitte el a szüleit és nem fordítva. Már az év elejétől tervezgették, hogy hova utazzanak. Orosz György az idén meglepetéssel készült, úgy döntött, hogy elviszi a szüleit autóval az olaszországi Toszkánába.
aug. 11
22:09
Szigor! Nem játszhatnak a Pokemon Go-val az autógyárban (Blikk)
Németország – Nem gyűjthetik a pokémonokat a Volkswagen gyár dolgozói egy szigorú döntés miatt.
aug. 11
22:18
Félórás késéssel kezdett Rihanna a Szigeten! (444.hu)
Már fújolt a közönség, mire a színpadra lépett!
aug. 11
22:51
Óvatosan keményít a német rendőrség (444.hu)
Több pénz lesz a terroristák üldözésére, de a kormány nem tiltja se a burkát, se a kettős állampolgárságot.
aug. 11
22:53
Sportolónak adta ki magát, mintát adott, hazaküldték a kenyai edzőt Rióból (444.hu)
Hamis pisi egy fekete pasitól.
aug. 11
23:24
Eltévedtek a biztonságiak Rióban, az egyiküket fejbe lőtték (444.hu)
Rossz helyen kanyarodtak le, bekeveredtek egy nyomornegyedbe, lőni kezdtek rájuk.
aug. 11
23:26
Tiborcz István kortyol, Rihanna énekel (444.hu)
A Sziget VIP-ben kiváló a hangulat. Molnár Gyulától Papcsák Ferencig terjed a spektrum.
aug. 11
23:57
Mostantól törvényesen meg lehet tekinteni, ahogy Toronto volt polgármestere betép (444.hu)
Rob Ford beleszív a crackpipába.

Keresés