Az MTVA tudni akarja, milyen a megítélése a sajtóban, 16 milliót áldoz erre. Azért nem házon belül oldják meg, mert a médiafigyelés "specializált szaktudást igénylő információmenedzsment".
Óriási karambolt okozott az a motoros, aki a zebrán átkelő idős hölgyet és a miatta megálló autót totálisan figyelmen kívül hagyva fékezés nélkül rohant bele az előtte állóba.
Elképesztő légifelvételeken láthatja, ahogy csaknem 100 kotrógéppel estek neki augusztus 26-án a Yonghemen nevet viselő felüljárónak Kína Jiangxi tarományában. A felüljáró már 24 éve ott állt, de végül a lerombolása mellett döntöttek, ami sikerült is.
Kecskemét - Csak úgy hóbortból, vagy netán eltitkolt féltékenységi rohamból, kulccsal karcolt végig egy fekete autót egy 58 éves nő még a nyár elején a késő délutáni órákban. A rendőrség ezidáig kereste a tettest, a nőt a felhívás után sikerült azonosítani.
Pizzát evett és a barátjával beszélgetett a négy éve Angliában élő Arkadiusz Jóźwik, amikor belekötöttek. A Brexit óta fellángolt az idegengyűlölet Angliában.
A betegség 80 százalékkal csökkentette a populációjukat, de reagált rá a szerveztük. Kutatók azt vizsgálják, mit lehetne ebből emberek kezelésénél hasznosítani.
Ismét lencsevégre kapták a magyar modellt és a brit versenyzőt! Ezúttal Velencében találkoztak egymással, ahol látszólag nagyon élvezték az együtt töltött időt.
Budapest - A tanévkezdés baleseti kockázatot is jelent, a szülőknek érdemes felkészíteniükgyerekeiket a biztonságos közlekedésre - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-igazgatója szerdán az MTI-vel.
Miután tegnap közkinccsé lett a fotó, amelyen Orbán Ráhel, a férje és a bahreini olajhatóság vezetői láthatók az arab országban, mára meg is változtatták a cikk szövegét.
Út mentén elhelyezett pokolgép robbant a libanoni Bekaa-völgyben szerdán, legalább egy ember meghalt, négy másik megsebesült. A robbanás Zahle városában történt, Bejrútba vezető autóúton.
Megszületett a döntés és a magyar Oscar-díjra nevező bizottság Till Attila filmjét, a Tiszta szívvel című alkotást választotta, hogy hazánkat képviselje a jövő évi filmes díjátadón.
A rajongók legnagyobb örömére hamarosan a mozikba kerül a Bridget Jones filmek legújabb része, természetesen Renée Zellwegerrel a főszerepben. A színésznőről az utóbbi időben elsősorban a külseje miatt írtak az újságok és a legutóbbi fotókat elnézve ez teljesen érthető.
Szeged – Közszeméremsértés miatt felelhet a bíróságon az a férfi, aki nem tudott parancsolni az ösztöneinek egy szegedi kútnál. A perverz férfinak miután pajkos gondolatai támadtak, odalépett az ivókútnál álló nőhöz és megmarkolta annak melleit.
Sokan azt hiszik, hogy a kapusok csak a kapu előtt állnak és csupán szökőévente védenek óriásit. A SportyTrader videómontázsa bizonyítja, hogy ez nem így van, a felvételeken a hálóőrök a mezőnyjátékosokat megszégyenítő mozdulatokat mutatnak be hiba nélkül!
A Közbeszerzési Értesítőben jelent meg az eredmény, különböző alpintechnikai, hegymászó eszközöket és köteleket, karabínereket vett a Terrorelhárítási Központ a Mountextől ennyiért.
Belehalt sérüléseibe egy, az augusztusi svájci vonattámadásban megsebesült 17 éves lány, ő a második halálos áldozata a történteknek, nem számítva az elkövetőt - közölte szerdán a svájci rendőrség.
Sevilla - Tovább dübörög a nyári átigazolási piac utolsó nagy hajrája, ahogy az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City középpályása Samir Nasri (29) váltásra adta a fejét.
Ibiza - Múlt héten vasárnap adta utolsó koncertjét az ibizai Ushuaia közönsége előtt Tim Bergling, ismertebb nevén: Avicii (26), aki még tavasszal jelentette be, hogy felhagy a zenéléssel és a közeljővőben nem lép színpadra.
Hihetetlen kalandokon esett át az a Magyarországon eltűnt vajdasági fiú, aki itthoni rokonainál volt látogatóban, aztán eltűnt: nem érkezett haza. A szerencsésen végződött eltűnési történetben óriási csavarok vannak.
Bár még 30 fok körüli hőmérsékleteket mutat a hőmérő higanyszála, és reménykedhetünk a vénasszonyok nyarában, a napokban már beköszöntött a meteorológiai ősz.
Tallahassee - A floridai egyetem amerikaifoci-csapata a montfordi középiskolában járt, és ott is ebédeltek. Az egyik játékos hatalmas örömet szerzett egy kisfiúnak.
"A kereszt, amelyik a kegyelem és az áldozathozatal jelképe, Áder, Orbán és Bayer Zsolt szájából a megtorlás és a kegyetlenség heródesi jelképévé vált" - mondta, majd odavetette kitüntetését az Országház lépcsőjére.
A magyarok 40 százaléka szívesen fürdik vagy zuhanyzik együtt párjával, leginkább a 18-25 évesek szeretik a közös vizes pillanatokat. Az ismert emberek közül a férfiak Dukai Reginát és Liptai Claudiát, míg a nők Istenes Bencét és Csányi Sándort látnák leginkább a fürdőkádjukban.
95 évesen, augusztus 30-án elhunyt Joe Sutter, a Boeing legnépszerűbb utasszállítójának, a 747-es Jumbo Jet tervezője. Legendás alakja volt a repüléstörténetnek.
Egy szerencsétlen jogszabályi hiba miatt előfordulhat, hogy egy vadidegen jelentkezik be a lakásunkba. A problémát a 168 óra egy olvasója jelezte és a hatóságok elismerték, hogy tényleg előfordul ilyesmi.
Budapest - A riói olimpián tanúsított sportemberi magatartásának elismeréseként Fair play díjra jelölik Lőrincz Viktort (26) - így döntött a Magyar Birkózószövetsség (MBSZ) az olimpiaértékelő rendkívüli ülése után.
A párologtató illóolajok (2-15 csepp a helyiség méretétől függően) segítenek a nyugodt légkör megteremtésében, ráadásul fertőtlenítik is a levegőt, aminek a hidegebb hónapok beköszöntével együtt járó megfázásos időszak, és iskolakezdés idején nagy hasznát vehetjük a családban.
A magyar olajcég delegációja egy hónappal Orbán lánya után járt a bahreini energetikai miniszternél, azt mondják, hogy a két vizit között nincs összefüggés.