Az Őrangyalok Ligája két gyermek álmát is megvalósította: Noel és Médea Sztella, egy győri testvérpár együtt edzhetett és úszhatott Hosszú Katinkával és Shane Tusup-pal a budapesti Duna Arénában.
Világszerte terjed a legalizáció, és ugyan nálunk erről még szó sincs, de az első kannabisz alapú gyógyszer igénylése már megtörtént. Viszont a CBD-olajat használók rosszul járhatnak.
Egy szegedi gazda arra gyanakszik, hogy utazó tolvajok mérgezhették meg imádott kutyáját, Zsömét. Ő maga, ismerősei, és a felháborodott helyiek által összerakott pénzt ajánlottak fel nyomravezetői díjnak.
Demcsák Zsuzsa egész éjjel sírt, miután most elítélték jogerősen a volt férjét, négy és fél év után. Kettős érzés, mikor kiderül mindenki számára, hogy nem hazudott, és közben ráadásul lezárul egy korszak - mondta a műsorvezető a Fem3Caféban, hozzátéve, hogy ő a maga részéről már rég lezárta volna az ügyet, de ez közvádas eljárás volt, nem ő, hanem az ügyészség volt a vádló.
A tavaszi időjárással érkezik az allergia szezon is, amit sokan nehezen viselnek. A töménytelen zsebkendő használat és az orrfújás mellett, még a testsúlyunk is ingadozhat.
Az Őrangyalok Ligája a 2017-es FINA Vizes Világbajnokság közeledtével egy különleges álmot valósított meg: Noel és Médea Sztella, egy győri testvérpár együtt edzhetett és úszhatott Hosszú Katinkával és Shane Tusup-pal a budapesti Duna Arénában.
Hősként ünneplik Kaliforniában azokat a tűzoltókat, akik 20 percen át tartó szájon keresztüli lélegeztetéssel élesztették újra azt a kutyát, amelyet egy égő lakásból mentettek ki.
Egy távoli galaxis központjából kilökött, szupernagy tömegű fekete lyukat talált az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), a jelenséget gravitációs hullámok ereje okozhatta.
Nyertes Zsuzsa édesanyját már harmadjára műtenék meg súlyos gerincproblémája miatt. A színésznő a Mokkában őszintén beszélt anyukája állapotáról. Azt is elmondta, miért döntöttek úgy a családdal és az orvosokkal, hogy nyitnak az alternatív módszerek felé is.
A volt reality sztár, James Lock és barátnője, Yazmin Oukhellou Törökországban vakációztak, amikor Yazmin falatnyi bikiniben mutatta magát a fotósoknak. A kiruccanás mellett azért volt még idejük arra is, hogy az egyik antalyai fogászatot felkeressék egy kis fogfehérítésért.
Öt napig bolyongott a Grand Canyonban egy eltévedt texasi egyetemista, aki már búcsúvideót is készített családjának, amikor a keresőegységek rátaláltak.
Könyvmolyok figyelem! Szuper kezdeményezés lép hatályba ezen a héten. Ugyanis az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár szervezésében ismét megrendezik, a Veszíts el egy könyvet! Elnevezésű játékot.
Borzalmas dolgokat képesek művelni az emberi szervezettel a különböző kábítószerek, hosszú távú használatuk gyakorlatilag szétroncsolja a testet, és nem csak a belsőre, hanem a külsőre is hatással van.
Tegnap este idén is megrendezték a Glamour Women Of The Year gálát, amin a jelöltek mellett rengeteg magyar híresség megjelent szebbnél szebb ruhákban.
Elrejedt a hír, miszerint a kormánynál kegyvesztetté vált vállalkozó, Simicska Lajos fiát, Simicska Ádámot a Jobbik indítaná a 2018-as országgyűlési választáson. Simicska Ádám most végül válaszolt erre a felvetésre.
Terrorcselekmény kísérlete miatt vádat emeltek pénteken Belgiumban egy tunéziai férfi ellen, aki autójával járókelők közé hajtott előző nap Antwerpen egyik belvárosi sétálóutcájában - jelentette be a belga szövetségi ügyészség.
Tom Cruise (54) évtizedek óta hithű szcientológus. A színészt viszont annyi támadás érte emiatt, hogy már felhagyott a vallása nyilvános gyakorlásával.
Hajdúsámsonban egy asszony állítólag hangoskodó gyerekekre uszított a akutyáját. A helyszínen jártunk és beszéltünk az ügy főszereplőivel. Most azt a videót mutatjuk meg, amelyet a kutyás asszonynál készítettünk.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa 220 ezer forint bírsággal sújtotta a Magyar Katolikus Rádió Alapítvány üzemeltette Szent István Rádiót.
Világméretű vizsgálat erősítette meg, hogy a rákhoz vezető génmutációk nagyjából kétharmadáért a biológiai balszerencse a felelős, és a kialakulásuk zöme nem a környezethez vagy az életstílushoz kapcsolható.
A magyarok közül az olimpiai ötödik Sidi Péter áll a legelőkelőbb helyen a sportlövők legfrissebb világranglistáján, a komáromi versenyző légpuskában a negyedik.
Debreczeni Zita (36) csodásan mutat kezében kisbabával. A fotós-modell nagy szakértelemmel eteti ismerőse gyermekét, bizonyára így gyakorol az anyaságra.