Fairbanks — Magyar dráma Alaszkában! A világ leghíresebb és legnehezebb kutyaszán-versenyének, az Iditarodnak az első hazánkbeli indulója feladta a viadalt, mielőtt még igazából elkezdődött volna.
Tárnok — Egy kacifántos földügylet révén tízmilliókkal rövidítette meg a tulajdonosokat a tárnoki fideszes alpolgármester – bár jogtalanságot nem követett el.
A többek között Donald Trump amerikai elnök lakosztályának és vállalata központi irodájának otthont adó New York-i Trump-torony a város legdrágább lakásait foglalja magába.
Amerika egyik leghíresebb énekese és musicalszínésze március 12-én hetvenegy éves. Liza Minnelli az 1972-es Kabaré című kultikus musical női főszerepében lett a világ kedvence. Azóta védjegye a fekete bubifrizura, a vérvörös ajak és a hosszú, tömött fekete műszempilla.
60 éve tartották az ország első modern lottóhúzását, de ettől függetlenül ma még többnyire erősen felhős, borult lesz az ég. Legfeljebb néha északon szakadozhat fel, vékonyodhat el a felhőzet. Az ország déli felén többfelé fordulhat elő eső, zápor. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 4, 9 fokra hűl le a levegő.(met.hu)
Az Egyesült Államok elkezdte a THAAD típusú rakétavédelmi rendszer egy ütegének telepítését Dél-Koreában - jelentette be kedden az amerikai erők csendes-óceáni parancsnoksága. A telepítéssel az a cél, hogy elhárítsák a veszélyt, amelyet Észak-Korea okoz rendszeres atomkísérleteivel és ballisztikusrakéta-tesztjeivel.
Magyarország - Sajnos, egy kis időre búcsút kell intenünk a gyönyörű napos koratavaszi időnek. Ma egész nap erősen felhős, borongós időre számíthatunk.
VV Mici úgy érzi sokat nyert a Való Világos szereplésével, ismert lett, ráadásul a magánélete is sínen van, nemrég igent mondott villabeli szerelmének, Krisztiánnak.
A Kim Dzsong Nam Kuala Lumpur-i meggyilkolása miatti észak-koreai-malajziai diplomáciai háború egy újabb csörtéje zajlott le kedden: sosem volt még példa arra, ami Korea és Malajzia között történik.
Balogh Ottó (42) az anchorage-i ünnepélyes rajton ugyan megjelent, és teljesítette a 17 kilométeres első szakaszt, ám a betegsége miatt nem képes folytatni a futamot.
John Kelly amerikai belbiztonsági miniszter egy televíziós interjúban megerősítette hétfőn azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a bevándorlási hatóságok azt tervezik, hogy a mexikói határra illegálisan érkező nőket és gyermekeket szétválasztják.
Egyesült Államok - Furcsa szokát vettek fel újabban az amerikai tinédzserek - néhányan megisszák a fertőtlenítő zselét amelyet mi a metrózással töltött órák után szoktunk nagy mennyiségben a kezünkre locsolni.
Szombaton jelezték a Veszprém megyei rendőröknek, hogy egy Pápa környéki faluból eltűnt egy nő. Keresés közben felmerült, hogy a nő bűncselekmény áldozata lett, ezért hétfőn kihallgatták a férjét, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy március 3-án délután egy veszekedés után megölte a feleségét. A 41 éves nemesgörzsönyi férfit a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték az előzetes…
Tízmillió forinttal járult hozzá a terézvárosi önkormányzat a januári, veronai buszbaleset érintettjeinek javára a Thália Színházban hétfőn megtartott jótékonysági est bevételéhez.
Chrissy Teigen (31) meglepő őszinteséggel vallott szülés utáni depressziójáról. A modell szörnyű érzelmi spirálba keveredett, amiből csak nehezen tudott kijönni.