2017. április 4. kedd

ápr. 4
3:27
Szabó Zsófi vallomása: Én lettem a családfő apu halála után (Blikk)
— Immár három éve, hogy hosszas betegség után elhunyt Szabó Gyula (†83).
ápr. 4
3:45
Danny Blue elvarázsolta Tolvai Renit, aki egyből le is dobta ruháját (Blikk)
- Minden nő arra vágyik, hogy olyan gyorsan tudjon átöltözni, mint azt Tolvai Reni tette A Nagy Duett színpadán.
ápr. 4
3:49
Tudta? Hitelből készült az első magyar közönségfilm, a Csinibaba (Blikk)
— Slágerzenés vígjátékok előnyben! Az 1949-ben bemutatott Mágnás Miska közel tízmilliós nézettsége igazolta, hogy dalos komédiákkal lehet megtölteni a magyar mozikat, és a rendszerváltás után is egy könnyed műfajbeli alkotás törte át a bomba sikernek számító félmilliós határt.
ápr. 4
4:03
Meglepte kirúgása Muri Enikőt (Blikk)
— Különleges, régóta vágyott élményekre számít Muri Enikő (26) a TV2 új utazós realityjében, az Ázsia Expresszben.
ápr. 4
4:07
Begyógyszerezve állt színpadra Oláh Gergő, majdnem elájult (Blikk)
— Hatalmas erőről tett tanúbizonyságot múlt vasárnap este Oláh Gergő (28)! A Nagy Duett versenyzője miközben mosolyogva énekelte párjával, Zimány Lindával (31) a Maroon 5 nagy slágerét, komoly rosszulléttel küszködött.
ápr. 4
5:15
Havas Henrik indul a választáson (ATV)
A népszerű műsorvezető az atv.hu-nak beszélt először arról, hogy szakított eddigi felfogásával, és egy időközi választás apropóján belép a politika világába.
ápr. 4
7:03
Tökéletes fogás a hidegtálra: tojással töltött fasírtrúd (Blikk)
A hidegtálra is jól illik a tojással töltött, egyben sütött fasírt, de burgonyapüré mellé is kínálhatjuk.
ápr. 4
7:39
Atyaég! Ezzel keresett pénzt 14 évesen Tilla (Blikk)
Azt is elárulta, hogyan élte ezt meg.
ápr. 4
7:57
Mindent tagad Klapka özvegye: nem akarja eladni a svábhegyi birtokot (Blikk)
- Az aranyember özvegye cáfolja a sajtóban felröppent hírt.
ápr. 4
8:51
Kegyetlenül megalázták Gregor Bernadettet (Blikk)
Teljesen összetört.
ápr. 4
9:09
Ez komoly?! Kiborggá változtatják a munkatársakat egy cégnél (Blikk)
Svédország - Jowan Osterlund, a Biohax Sweden dolgozója mikrocsip-implantátumot tervezett, melynek használatával kiborggá változtathatják magukat az emberek.
ápr. 4
9:27
Soha vissza nem térő alkalom: Pumped Gabótól és Sebestyén Ági mindent elmond (Blikk)
Kemény nap lesz a csütörtök: vendégségbe érkeznek szerkesztőségünkbe Pumpedék!
ápr. 4
9:45
Soha vissza nem térő alkalom: Pumped Gabo és Sebestyén Ági mindent elmond (Blikk)
Kemény nap lesz a csütörtök: vendégségbe érkeznek szerkesztőségünkbe Pumpedék!
ápr. 4
9:47
Kiderült! Másfél óráig bírja Hajdú Péter (Blikk)
Ezt nem gondoltuk volna.
ápr. 4
10:03
Gyászol Gesztesi Károly: az egyik legfontosabb személyt vesztette el az életében (Blikk)
- 82 éves korában elhunyt Gesztesi Károly nevelőapja.
ápr. 4
10:05
Harrison Ford nem kapott büntetést, amiért majdnem légikasztrófát okozott (Blikk)
Santa Ana - Kisgépével majdnem súrolt egy utasszállítót, de büntetés nélkül úszta meg az esetet a hollywoodi sztár.
ápr. 4
10:21
Lenyűgözte a BBC-t Danics Dóra (Blikk)
London — Danics Dóra, az ­X-Faktor 2013-as évadának győztes énekesnője a Cimbali Band vendégénekeseként koncertezett Londonban!
ápr. 4
11:15
Bódi Sylvi elárulta, milyen csodálatos volt a nyaralása (Blikk)
Tobago - Bódi Sylvi külföldi tartózkodása alatt nemcsak dolgozott, hiszen a pihenésre is szánt időt.
ápr. 4
11:17
Mi lesz vele? Kemény kritikával illették az Iron Lady-t (Blikk)
Hosszú Katinka alig egy éve indította el a róla és párjáról szóló képregényt, de máris hanyatlásnak indult.
ápr. 4
11:33
Már nem sok ideje maradt Istenes Bencének: "kihasználom az utolsó napokat a családommal" (Blikk)
Megszólalt a műsorvezető...
ápr. 4
11:51
Janicsák Veca tiszta vizet öntött a pohárba. Ezt mondta a szakításukról (Blikk)
Hosszas hallgatás után reagált a pletykákra.
ápr. 4
11:53
Új és izgalmas történetekkel érkezik J.K. Rowling (Blikk)
Az idei minden bizonnyal a skandináv krimi és a bestsellerek rajongóinak éve lesz.
ápr. 4
12:45
Elutasítás: Roman Polanski mégsem kerülheti el a börtönt (Blikk)
Los Angeles - A kaliforniai bíróság nem hagyta jóvá, hogy az 1977-es liliomtiprási ügynek vége legyen.
ápr. 4
13:03
Ajjajj Mónika, ezt nem kellett volna! Nagyon nagy hibát vétett? (Blikk)
Már ő is bánja, hogy megtette!
ápr. 4
13:39
Janicsák Veca tiszta vizet öntött a pohárba: reagált a szakításról szóló pletykákra (Blikk)
Többször felröppent a pletyka Janicsák Vecáról és párjáról, hogy szakítottak.
ápr. 4
13:57
Tóth Gabi kőkeményen megmondta: Nem semmi, amit saját testvérének, Verának üzent (Blikk)
Ú, na ez kemény!
ápr. 4
14:15
Nagyon nagy a baj! Életmentő műtétre van szüksége Paudits Bélának (Blikk)
Barátja, Lajsz András élő tévéműsorban kért segítséget.
ápr. 4
14:33
Mi történhetett? Tragédiára készül Győzike (Blikk)
Ezt hallgatni is rossz.
ápr. 4
14:51
Takarékoskodna nyugdíjaséveire? Ezekre érdemes figyelni (Blikk)
Az állami nyugdíj kiegészítésére több lehetőség is adott, ám tudni kell, hogy ezek költségterhelése nagyon eltérő. A Bankmonitor.hu szakemberei segítenek az eligazodásban.
ápr. 4
15:45
Piromániás volt gyerekkorában Pumped Gabo (Blikk)
Az izmaival híressé vált fesztiválhős Istenes Bencének vallott egykori szenvedélyéről a Hagyjál főzni legújabb adásában.
ápr. 4
15:47
Szakállat növesztene, de nem tudja melyik állna jól? Segítünk! (Blikk)
Tanácstalanul áll a tükör előtt, és nem tudja eldönteni, hogy melyik szakállforma lenne a leg­előnyösebb? Anu Cherucheril stylist szerint a jó szakállválasztás a legegyszerűbb módja annak, hogy egy férfi az előnyös arcvonásait hangsúlyozza ki. S hogy mindezt miként? Összeállításunkban ehhez adunk néhány ötletet.
ápr. 4
15:49
Eláruljuk, mitől lesz ragyogó a barna haj (Blikk)
Nem kell fodrászhoz menni, ha sötétszőke vagy barna hajunknak mélyebb tónust szeretnénk adni. Erre a célra kiválóan megfelel a fekete tea is, és nem bonyolult a módszer sem.
ápr. 4
16:03
Kökény Attila: "Páros lábbal rúgnám fejbe, aki a lányomhoz nyúl" (Blikk)
Kökény Attila a Micsoda Nők! adásában vallott arról, hogy mely roma szokásokkal nem ért egyet.
ápr. 4
16:54
Ennyit kaszálhat a TV2-nél Muri Enikő (Pénzcentrum)
Hamarosan indul a TV2 új műsora az Ázsia Expressz, amiben Muri Enikő is szerepelni fog. A közel 2 hónapos utazással csaknem 3 millió forintot kaszálhat az énekesnő. Friss bulvárhírek szerint azért bocsátotta el Muri Enikőt...
ápr. 4
18:27
Mit szól ehhez Eszter? Szőke bombázókkal fotózkodott Hajdú Péter (Blikk)
Wossal Rozinával és Szabó Zsófival főzőcskézett a Frizbi műsorvezetője.
ápr. 4
18:29
Megúszta a büntetést a kishíján tömegbalesetet okozó Harrison Ford (Blikk)
Los Angeles — Egy hónappal ezelőtt kis híján tömegszerencsétlenséget okozott Harrison Ford (74), amikor épphogy nem ütközött kisgépével egy nagy utasszállítónak leszállás közben. Most kiderült, nem emelnek vádat ellene.
ápr. 4
19:39
Brazilokkal focizott Kállay-Saunders András (Blikk)
— Barátságos mérkőzéssel készültek a Brazilok című magyar film színészei a holnap esti premierre. A filmben játszó roma srácok mellett a szí­nészek, Bánki Gergely, H­uszár Péter, Dóra Béla, Schmied Zoltán is felhúzta a sporsztárat, hogy megmutassák, mit tudnak a magyar művészválogatott ellen.
ápr. 4
20:15
Roman Polanski visszatér az USA-ba, egyből börtönbe is zárhatják (Blikk)
Los Angeles — Továbbra is két tűz között marad Roman Polanski (83)!
ápr. 4
20:51
Már kinézte magának új ruháit a GLAMOUR követe (Blikk)
— Miták Bernadett blogger-vlogger, a GLAMOUR magazin nagykövete két éve szinte minden idejét és energiáját annak szenteli, hogy megmutassa követőinek a legújabb trendeket.
ápr. 4
22:39
Új darabban tűnik fel Ábel Anita (Blikk)
Kerekes Józseffel lép színpadra Ábel Anita.

Keresés