Kevesebb mint 1 hónap alatt több mint egymillióan tekintették meg az Éjjel-Nappal sztárjának videoklipjét. A Túlpart című dalban Alexa nagyon bízott, de ilyen nagy sikerre talán még ő sem számított.
Presser Gáborral való kapcsolatáról vallott Veiszer Alinda műsorában Rúzsa Magdi. A Megasztárban felfedezett énekesnő szoros szakmai barátságot ápol az LGT billentyűsével, aki nemcsak dalokat ír neki, hanem közös zenei projektet is létrehoztak.
Édesanyaként az első anyák napját ünnepli Lajtai Kati a hét végén, ám nem tölti az egész napot kisfiával, Mátéval. A 12 énekesből és egy ütőhangszeresből álló csapata, a Voices ugyanis egy különleges, öt helyszínes koncertet szervezett a fővárosban.
Egy év alkotói szabadság után tér vissza a színpadra Caramel (35)! Az énekes még 2015 októberében jelentette be, hogy a sok hajtás miatt visszavonul, és inkább családjára koncentrál. Utolsó nagykoncertjét 2015. december 20-án tartotta, és azóta csak néhány fellépés erejéig láthattuk.
Együtt dolgozik szerelmével Veréb Tamás (23). A i Operettszínház művésze eddig még arról sem szívesen beszélt, hogy párkapcsolatban él, de most változott a helyzet.
Korán reggel leszakadt a felsővezeték Rákoson, mert egy mozdony áramszedője letört és letépte. REggel nyolc óra utánra állították helyre a vezetéket, de a vonatközlekedés csak a délelőtt folyamán normalizálódik.
Robbanás történt egy lakatosüzemben Győrben, a Koroncói úton. A detonációtól az épület falainak egyharmada összedőlt. Egy ember égési sérüléseket szenvedett - tájékoztatott a katasztrófavédelem.
Feltehetően egy II. világháborús aknavetőgránát került elő a Heves megyei Kömlőn péntek délelőtt - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Sebestyén Balázs és műsora, a Reggeli Show nemsokára több vidéki nagyvárosban is hallható lesz - ezzel bejelentéssel kedveskedett hallgatóinak a trió péntek reggel.
Legjobb barátnők vagy éppen két dudás egy csárdában? Az anya és lánya közötti különleges kapcsolat nem mindig felhőtlen, de az biztos, egy lány életében az egyik legmeghatározóbb szerepet édesanyja tölti be. Az
Görbe Nóra nagyon nehéz időszakon van túl férje halála után. Hosszú gyász után már úgy érzi, lelkileg és fizikailag is rendben van. Elkezdett újra dolgozni, élni.
Harminc éve indult a népszerű magyar sorozat, a Szomszédok. Ábel Anita 13 évesen kapott benne szerepet, és nem rég elárulta, hatalmas gázsiért dolgozott, ahogy azt is, mire költötte az első évben kapott fizetését. Csütörtökön...
Fülöp herceg (95) könnyek között búcsúzott szeretett hivatásától. A Buckingham-palotából távozó edinburgh-i herceget elérzékenyülve kapták lencsevégre a fotósok.
Mogács mindig azt viszi színre, ami épp foglalkoztatja, és – színházi ember lévén – általában talál egy olyan dramaturgiai keretet, ami egybefogja a produkció különböző témáit. Jelen esetben a mesék világán keresztül mondja el, hogy mi a véleménye a taxisokról, a melegekről, Bogyóról és Babócáról, és általában a világ dolgairól…
Személyesen vitte el a szükséges papírokat Gyurcsány Ferenc Debrecenbe, annak a virágárusnak, akinek autójába két nappal ezelőtt beletolatott. Gyurcsány egy kampányrendezvény után indult volna tovább, akkor történt a baleset.
Négy évre megtiltották a kijevi hatóságok Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek a beutazást Ukrajnába - hozta nyilvánosságra pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) sajtóosztálya.