- Tóth Vera kilóival együtt lelki terheitől, és a cukorbetegség kialakulásától is megszabadult. Azonban már nem akar mindenképpen párt és gyereket, szingliként is boldognak érzi magát.
A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség kifosztás bűntette miatt gyorsított eljárásban, az őrizet 72 órás időtartama alatt bíróság elé állított egy 37 éves kaposvári nőt.
Olcsó ráadásul nagyon könnyű recept! Feldobhatjuk akár gyümölcsökkel is, amik még különlegesebbé varázsolják majd. Íme, a kihagyhatatlan müzlis receptünk!
Orbán Viktor hiába kérlelte Törőcsik Marit, hogy engedélyezze átszállítását egy budapesti kórházba, a művésznő határozottan elutasította azt – írja a Blikk. A kórház folyosóján a miniszterelnök összefutott az ATV műsorvezetőjével.
Míg a nyugdíjasoknak több mint a fele 100 ezer forint alatti összegből kell, hogy gazdálkodjon, Havas Henrik saját bevallása szerint elégedett azzal az összeggel, amit kap. Havas Henrik az ATV műsorában reagált arra, miszerint...
Csökkentette a Pécsi Ítélőtábla B. Barnabás ítéletét. A főiskolás fiú brutális kegyetlenséggel ölte meg barátnőjét, ám 20 év helyett csak 18 évig kell fegyházban ülnie.