Le kellett tennem magamról egy kisebbfajta ködöt – fogalmazta meg Geszti Péter (52) azt az időszakot, amikor úgy érezte, összecsapnak felette a hullámok és nem tartozik sehova.
Egyik olvasónknak árulta el a producer: újabb nagy dobásra készül! Hajdú Péter (42) volt a Blikk sztárchat vendége, ahol a magánéletére vonatkozó kérdések mellett szakmai terveiről is mesélt.
Balázs Klári és Korda György (78) komoly elhatározásra jutott. A házaspár rengeteg pénzt költött szállodaként működő villájuk felújítására, ám annak vezetéséről hajlandóak lemondani. Úgy döntöttek, hogy az üzletet nevelt lányukra hagyják.
Négy évre megtiltották a kijevi hatóságok Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek a beutazást Ukrajnába - hozta nyilvánosságra pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) sajtóosztálya.
Házi stúdiót épített magának L. L. Junior (36). A zenész otthonában alakította ki a minden igényt kielégítő sarkot, ahol egy digitális zongora és egy profi szoftverekkel felszerelt számítógép mellett olyan mikrofon is áll, amellyel stúdióminőségű hangfelvételek készíthetők.
Aradszky László még 81 évesen is nagyon aktív: rengeteg fellépésre jár, új albumot adott ki. Szüksége is van a folyamatos haknikra, a nyugdíja ugyanis csak 60 ezer forint. Nemrég azonban mégis nemet mondott egy olyan felkérésre, amivel...
Az évente megrendezett Miss World Hungary verseny célja, hogy kiválasszák azt a magyar szépséget, aki a Miss World szépségversenyen képviseli hazánkat.
Milliókkal segítettek az MTVA műsorvezetői! A Maradj talpon! 700. adását speciális különkiadással ünnepelték meg, amelyben a kihívó játékos, Bényi Ildikó tette próbára tudását.
Az Esti Frizbi vasárnapi adásában Nádas György és Buday Péter az őrület határára kerülnek. De Hajdú Péter vendégei lesznek még Kefír és szerelme, Mariann. ATV, vasárnap, 21.05.
„Nem tudom, mi lesz rosszabb nekünk: ha nyerünk vagy ha veszítünk?” – kérdezi a Brazilok című filmben a roma focicsapat kis „Ronádója”, érzékeltetve, hogy milyen „többségi” ellenszéllel kell szembenézniük, ha nyerni akarnak a falusi bajnokságon. Maga a film egyértelműen tarol a hazai nézőközönség körében: M. Kiss Csaba vígjátékát április 27. és máj
A világ hét természeti csodáinak egyike az Arizona államban található Grand Canyon, amely a legkedveltebb turista célpontok közé tartozik az Egyesült Államokban.
Rengeteg pénzt költöttek Kordáék a szállodaként működő villájuk felújítására. Mire kész lett viszont úgy döntöttek, lemondanak az üzlet vezetéséről. Akkora vagyont öltek a villa felújításába, hogy tudják, az ő életükben...