Szinte hihetetlen, de már húsz éve a pályán van Robbie Williams (43). Azóta 60 millió albumot és 11 millió kislemezt adott el világszerte, tíz albuma vezette az angol slágerlistát és ő a legtöbb lemezt eladó énekes a brit popzene történetében.
London - Biztosan volt már olyan pillanat, amikor elbizonytalanodott azt illetően, hogy párja hűséges-e önhöz, vagy hogy tartós lesz-e a kapcsolatuk. Az egyik legmenőbb párkapcsolati terapeuta, Tracey Cox most eloszlatja a kételyeket. 10 pontban összefoglalta, mikor van okunk gyanakodni, íme:
Kovács Patrícia először vallott arról, milyen a szakítás utáni élete. Férjével, Gusztos Péterrel néhány hete döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. Új, izgalmas korszak vár a színésznőre.
A rendőrség is nyomozott a mogyoróallergiája miatt egy budapesti étteremben anafilaxiás sokkot kapó brit nő ügyében, de felfüggesztették az eljárást. Az Index megtalálta a vendéglőt is, amely ellen azonban az agykárosodást szenvedő nő családja sem indított kártérítési pert.
Paulo Coelho napjaink egyik legkedveltebb írója. Könyvei több mint 160 országban 81 nyelven jelentek meg, és több mint 215 millió példányban keltek el.
Egyetlen szelvényen sikerült eltalálni az amerikai Powerball lottó e heti számait, ezzel a második legnagyobb összegű amerikai lottónyereményt, 757,8 millió dollárt tudhat magáénak a boldog tulajdonos.
A gondos szülők szendvicsek százait készítik el az iskolába járó gyermekeiknek évente. A könnyű elkészíthetőség mellett egyre fontosabb szempont az egészségtudatosság. Egyszerű és vidám ötleteket gyűjtött össze a Gallicoop, hogy vicces legyen a sulikezdés.
Anyagi helyzetéről vallott Stohl András, elmondta, mennyi a plafon, amit meg lehet keresni színházban, és arról is mesélt, mennyi pénzt kell hazavinni ahhoz, hogy az adott hónapban nullára jöjjön ki. Pénzügyeiről is beszélt egy...
Tesók napja volt az állatkertben. A jegesmedve és a bagolytestvérek mellett humanoid testvérpárok is tiszteletüket tették az este a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Egyre többen látják be, hogy a kézi mosogatás nem veheti fel a versenyt a gépi mosogatással, ezért egyre többen ruháznak be mosogatógépre – és ehhez még csak hatalmas konyha sem szükségeltetik. A Finish Quantum Max mosogatógép-tabletta segítségével összeszedtük...