Nincs egy éve, hogy ikergyermekekkel ajándékozta meg Anna Kurnyikova Enrique Igleasiast, és a spanyol macsó máris új nő után koslat! Az énekes Európa-turnén van, az egyik ukrajnai állomásán pedig intim közelségbe került egy rajongójával. Történt ugyanis, hogy egy -eddig be nem azonosított - nő pattant fel a színpadra, és hosszú, szenvedélyes csóko
Lesokkolódott az a mélytengeri búvárcsapat, akik egy vízalatti hajóroncsot akartak megvizsgálni az argentin Puerto Madryn vizeiben. A félperces videó azt a pillanatot mutatja be, amint a búvárok elérik a roncsot, majd egyikük a kamerába néz, és ijedten a feje fölé mutat. Ekkor az operatőr felemeli a kamerát, és feltűnik a hatalmas lény. A felfe
Kiderült John Lennon legnagyobb félelme! Az egykori Beatles-tag halálosan rettegett a kopaszodástól! Annyira féltette ikonikus gombafrizuráját, hogy halálra rémült, mikor 1969-ben fodrásza, Leslie Cavendish közölte vele, hogy vékony szálú a haja. Az akkor csupán 29 éves Lennon spekulálni kezdett, s arra jutott, hogy emiatt egy-kettőre meg fog kopa
Nem volt könnyű dolga a Jóbarátok című sorozat rendezőjének, Kevin S. Brightnak, hogy összetartsa a csapatot. Leginkább a Joey-t alakító Matt LeBlanc-kal gyűlt meg a baja, a színész ugyanis rendszeresen szembement a forgatókönyvben foglaltakkal. Kis híján megfúrta a sorozat egyik legnagyobb fordulatát is: azt, hogy összejöjjön Jennifer Anistonnal.
Már 338 megbetegedett szombathelyi kisdiákról tudni a múlt heti 260 után, emellett két tanulót enyhe kiszáradásos tünetekkel kórházba is kellett vinni – és már az is körvonalazódik, mi okozhatta az elképesztő méretű gyomormérgezéses tüneteket. Mint megírtuk, a Vas megyei városban négy általános iskolából jelezték a megbetegedéseket. Arról is hírt
Csaknem félmillió forint értékű göncben tért vissza a szülési szabadságáról Katalin hercegné. Az előkelőség egy erdei iskolában fog környezetvédelmet tanítani. Az első napján tökéletesen az őszhöz igazította drága szettjét. A Daily Mail úgy tudja, farmerja 11 ezer, csizmája 175 ezer, selyem inge 145 ezer, pulóvere 42 ezer, dzsekije 64 ezer, fülbev
Kiskutyával lepte meg autista rajongóját Taylor Swift! A világ egyik legjobban kereső énekesnője meglátogatta a nyolcéves Jacob Hillt, aki imádja a zenéjét, minden nap meghallgatja a legnagyobb slágereit. Orvosai szerint az autista kisfiúnak jót tenne, ha lenne egy terápiás kutyusa. Taylor ezért 10 ezer fontot, azaz több mint 3,5 millió forintot
Egy angliai kutatás szerint a kártyás fizetés nem csak gyorsabb, de egészségügyi szempontból biztonságosabb is. A londoni Metropolitan egyetem kutatói több megvizsgált bankjegyen és érmén is találtak olyan baktériumokat, melyek például arról is árulkodnak, hogy sokan nem mosnak kezet a vécé használata után. Összesen tizenkilenc féle veszélyes, ese
A házaspár is szerepel a TV2-n hamarosan látható vadonatúj műsorban, A legbátrabb párosban, és most az is kiderült, hogyan reagáltak erre a gyermekeik.