Akkora siker volt az Ötvenéves a táncdalfesztivál-koncert, hogy közkívánatra újból megrendezik. Legendák adják majd egymásnak a mikrofont januárban, köztük az ikon, akit az egykori fesztiválokról faggattunk.
Edzésről tartott hazafelé, amikor taxiba parancsolták. Az énekesnő úgy, ahogy volt, smink, frizura nélkül randizott az egyik legismertebb flamencozenekarral.
Bochkor Gábor ebben a műsorban is hozza magával kritikus, provokatív stílusát és természetesen az elmúlt hét legérdekesebb híreit. 4 vendég, 5 nézőpont: szórakoztató beszélgetés az ország legjobb arcaival, ahol kiderül, ők hogyan látják a világot. #Bochkor ma este 20:10-kor az ATV-n.
Égetőkemencére cserélte a lángossütőt a mindszenti Csernák Böbe. Harminc esztendeje dédelgetett álma vált valóra az 50 éves Csongrád megyei asszonynak, amikor arra jutott, hogy abbahagyja a lángossütést, és kitanulja az internetről a kerámiaszobrászat csínját-bínját – számolt be a Délmagyarország. Nem volt nehéz dolga, a kézügyességével és a k
Nem is hinnénk, mennyi munka van abban, hogy hétről-hétre élő adásba kerülhessen a Sztárban Sztár! A TV2 sikerműsora immáron a hatodik évadánál jár: mindezidáig 72 énekes és színész bújt összesen több mint ötszáz karakter bőrébe 2013 óta. A Ripost bejutott a kulisszák mögé.
Talponálló kocsmákká, alkohol kiadóegységekké változott a nemzeti dohányboltok egy része; totális káosz a hulladékszállításban; Makai Viki, az ultrafutó, akit egy férfi megvert és meg akart erőszakolni. Ezek és más érdekes témák a Heti Napló Sváby Andrással legújabb adásában vasárnap, este 19:00-tól.
Tűz és víz Barbra Streisand és a férje, James Brolin, házasságuk mégis tökéletesen működik. A veszekedésen túl ebbe az is belejátszhat, hogy a sztárpár túl a hetedik ikszen is dolgozik.
Ismét minden kerek Gurisatti Gréta életében, miután sikerült a második orrműtétje, ráadásul rátalált Tokyra, a kabalanyuszira. A dunaújvárosiak 22 éves felnőttválogatott vízipólósa rettegett góllövő, emiatt rendre díszkíséretet kap a medencében. Így volt ez a 2018-as barcelonai Eb-n is, ahol az egyik török játékos akkorát behúzott neki, hogy szilán
Lefogadom, hogy fogalmad sem volt róla: néhány gyerekkori kedvenced nem csupán a képzelet szüleménye, hanem hús-vér emberek mintájára készült hasonmás!
Érdekes adatokat tett közzé egy angol biztosítótársaság az éves óraátállítással kapcsolatban. Bár a statisztikát képező adatok Nagy-Britanniára érvényesek, Európa más országaiban sincs ez másként. Az évekre visszamenő adatelemzés során derült fény arra, hogy az őszi óra-visszaállítás után a munkából hazafelé igyekvő autósok a délután 5 és 8 óra kö
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium összesen 3 milliárd forintos keretből támogatja a villanyautó-vásárlást. Autónként maximum másfél millió forintra lehet pályázni, de legfeljebb a bruttó vételár 21%-áig, ami még mindig kevesebb, mint a nettó vételár 27%-át kitevő áfa összege. A pályázatban csak tisztán elektromos hajtású autók vehetnek ré
Sokan nem is hallottak róla, pedig a székesfehérvári Máriavölgy igazi mesebeli kastélyt rejt, amit Bory Jenő negyven nyáron keresztül épített. A szobrászművész és építészmérnök szabadon engedte a fantáziáját, hogy emléket állítson álmainak és a felesége iránti szerelmének. Magát a telket 1912-ben vásárolta meg, ám csupán az első világháború utá
Egyre többen áldoznak a vegetáriánus, illetve a vegán ételek oltárán, azonban sokan nincsenek azzal tisztában, hogy ilyenkor egy-két fontos vitamin bizony kimaradhat az étrendjükből, amelyeket mindenképp pótolni kell.
Lehetséges, hogy mindössze 2 angol fontért, azaz 750 forintért fiatalok maradhatunk? A kutatók szerint igen, és ezt tudományos magyarázattal is alátámasztják.
Életre szóló élményben szeretné részesíteni tanítványait egy fővárosi töritanár. Balatoni József elhatározta, a diákjai segítségével gyűjtésbe kezd, a cél pedig nem más, mint hogy a fiatalok közül sokan életükben először megpillanthassák a tengert.
Alapjaiban alakítja át értékesítési modelljét a Volkswagen – Európában 2020-tól indul az új rendszer. Hajtóereje a Volkswagen modellpalettáját jellemző mind szélesebb körű digitalizáció és konnektivitás. Az autógyártó ügyfelei 2020-tól személyes azonosítószámukkal már egy teljes egészében hálózatba kapcsolt mobilitási világ középpontjában állhatn