Nicole Kidman a 90-es évek alatt volt együtt Tom Cruise-zal, házasságuk alatt pedig két gyereket fogadtak örökbe. Most kivételesen róluk is beszélt a színésznő egy interjúban.
Hiába indult nagy szerelemnek, elég csúnyán ért véget Cheryl és Liam Payne kapcsolata. Olyannyira, hogy az énekesnő nem is akar többé senkivel ismerkedni.
Ha tanácstalanok vagyunk, hogy milyen süteményekkel kínáljuk meg karácsonykor a vendégeket, akkor a következő összeállítás nagy segítségünkre lehet. Mivel még van néhány hét az ünnepig, ezért időben elkezdhetjük tesztelni a cukrásztudásunkat és persze az édességeket is.
Ha valami mindig elhangzik a házassággal kapcsolatban, az kétségkívül az, hogy keményen meg kell dolgozni érte. Nagyjából ezt mondják a kedvenc celebeink is, akik természetesen, mint annyi mindenhez, a párkapcsolati tanácsadáshoz is értenek.