Egy részlet sem kerüli el a figyelmét, az emberek pedig nyitott könyvek a számára, viszont képtelen tanulni a hiábiból, és időnként antiszociálisan viselkedik. A pszichopatákról van szó, akik nagyjából a népesség egy százalékát teszik ki - körülbelül annyi pszichopata él köztünk, ahány tanár. Tehát épp annyi esély van arra, hogy a következő szerelm
Volt lesből támadó Koós János sláger és romi rap, sőt arra is rá kellett döbbennem, hogy akit én ejtenék ki szívem szerint, jó eséllyel megnyeri majd a versenyt.
Az előállított élelmiszerek harmadát dobják ki minden évben világszerte. A legfrissebb felmérések szerint Magyarország a kevésbé pazarló országok közé tartozik. Itthon az Élelmiszerbank Egyesület évente 10 ezer tonna élelmiszert tud megmenteni, de azt mondják ez még mindig kevés. Magyarországon évente becslések szerint 1,8 millió tonna élelmiszer k