2018. június 6. szerda

jún. 6
3:21
Nagy a baj: stroke-ot kapott Paudits Béla (Blikk)
Agyvérzés miatt szállították kórházba Paudits Bélát. A már régóta beteg színész az otthonában lett rosszul, ám ápolója szerencsére azonnal észrevette a bajt, így értesítette a mentőket.
jún. 6
5:03
„Ennyi volt” – Komoly döntést hozott meg Gálvölgyi János (Blikk)
Mi is csatlakoznánk az országos ünnepségsorozathoz – szólt a Madách Színház közönségéhez Szirtes Tamás (73) igazgató, amikor a Furcsa pár hétfői előadásának vastapsában belekezdett a 70 éves Gálvölgyi János köszöntésébe, utalva a Játékszín korábbi ünnepségére.
jún. 6
7:06
„Élj azon a néven, ahogy az Édesanyád hív!” – civil kezdeményezést indít Vujity Tvrtko (ATV)
Magánkezdeményezésben karolná fel a külhoni magyarok, és ezzel párhuzamosan az itthoni kisebbségek névhasználati jogát az ATV műsorvezetője. Külhoni magyar politikusok, közszereplők és a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes is támogatja a kezdeményezést.
jún. 6
7:36
Ilyen is ritkán van - A színházban indult meg a szülés (Femcafe)
A Pokorny Lia főszereplésével futó színdarab közben történt az eset.
jún. 6
7:42
Felrobbant a cukiságbomba! Eva Mendes és Ryan Gosling kislánya már csajosabb, mint gondolnád (Joy)
Eva Mendes és Ryan Gosling kislányát nem kell félteni, ha egy kis vásárlásról van szó. Esmeralda anyukájára ütött, apát már most shoppingolni viszi - nézd csak!
jún. 6
8:06
Hosszú Katinka már egy hónapja nem beszélt Shane Tusuppal (Femcafe)
Az úszónő hazarepült Magyarországra, hogy az aggódó szülőket tájékoztassa.
jún. 6
8:54
Vigyázz a féltékenységgel, mert szerelmi drámához vezethez! - Egymondatos horoszkóp - június 6. szerda (Glamour)
Mi vár rád ma?
jún. 6
8:54
Titokban randizik Jennifer Lawrence, a választottja pedig nem is akárki (Joy)
Jennifer Lawrence hónapok óta szingli, ám az egyedüllét nem tartott sokáig. A hírek szerint ugyanis a dögös színésznő nemrég belevetette magát a randizásba, és egy elég jó pasi is bekerült a képbe!
jún. 6
10:12
Pokorny Lia előadása alatt indult meg egy nő szülése (Joy)
Pokorny Lia nem tudta volna titkolni, hogy meglepődött, akármilyen jó színésznő is, ugyanis az előadása alatt szokatlan dolog történt.
jún. 6
10:18
Iskolának hajtott egy kamion (Infostart)
Egy iskola falának hajtott egy betonszállító kamion Magyarszéken, a Kossuth utcában. A járműben csak a vezetője utazott, ki tudott szállni, a mentők vizsgálják állapotát.
jún. 6
10:48
Saját filmet kap Joker, a főszerepet egy zseniális színész játssza! (Joy)
Évek óta csiripelik a madarak, hogy Batman fő ellensége, Joker saját mozifilmet kaphat. Most azonban már szinte biztos a dolog, és az is kiderült, ki kapná meg az ikonikus szerepet.
jún. 6
11:00
Medve járt az ATV stúdiójában – felvétel (ATV)
Egyre gyakrabban látnak medvét Magyarországon. Mi ilyenkor a teendő? Az ATV Start Plusz vendége volt Kuli Bálint, a Veresegyházi Medveotthon vezetője, Kuli Barbara gondozó és Lilu, a medvebocs.
jún. 6
11:06
Ennél közelebb már nem kerülhet Bódi Sylvi a Mount Everesthez (Femcafe)
Valóra vált és össze is tört egy álma.
jún. 6
11:06
Kate Spade testvére hátborzongató dolgot árult el a sztártervező öngyilkosságáról (Glamour)
Ezek voltak Kate utolsó szavai...
jún. 6
11:08
Sandra Bullock simán letagadhatná életkora felét, gyönyörű ebben a hercegnő ruhában (Glamour)
Az Ocean´s 8 premierjén tűnt fel a vörös szőnyegen
jún. 6
11:36
Rihanna volt az Ocean´s 8 premierjének a királynője természetesen (Glamour)
Ki más is lehetett volna?
jún. 6
11:42
Vége, ennyi volt: nem lesz többé Gálvölgyi Show (Femcafe)
A 70 éves komikus el is árulta, hogy miért nem folytatja.
jún. 6
12:06
Döbbenet és gyász: Öngyilkos lett a sztártervező (Glamour)
Kate Spade 1962 - 2018
jún. 6
12:08
Sarah Paulson felvette a világ leglehetetlenebb színű ruháját az Ocean´s 8 premierjére (Glamour)
Képtelenség ez a szín, teljesen megvakulsz tőle
jún. 6
12:36
Hoppá: Újra feltűnik a képernyőn Szabó Erika (Femcafe)
Új szerepben láthatjuk a gyönyörű színésznőt.
jún. 6
12:36
Milyen gyantát használj a különböző testrészeidre? Segítünk a szőrtelenítésben! (Glamour)
Ami alkalmas a bikinivonalra, nem feltétlenül jó a karokra!
jún. 6
12:48
Anne Hathaway egy kész műalkotás volt a vörös szőnyegen ebben a ruhában (Glamour)
Az Ocean´s 8 premierjén egymást túllicitálták a sztárok a vörös szőnyegen
jún. 6
12:54
Kellemetlen viszketés, furcsa szagok a bugyiban - percek alatt megtudhatod, mi a baj! (Glamour)
A legközelebbi gyógyszertárig kell csak elmenned.
jún. 6
13:06
Ő itt Tóth Gabi legújabb kölyökkutyája, Sanyika - Fotók (Femcafe)
Teljesen érthető.
jún. 6
13:06
20 örökérvényű idézet a 20 éves Szex és New York sorozatból (Glamour)
Carrie Bradshaw mindig a fején találta a szöget
jún. 6
14:06
Kulisszatitkok - Ilyen volt együtt dolgozni Bruce Willis-szel (Femcafe)
Biztosan mindenki látta már a reklámot, amiben Bruce Willis energiaitalra cserélte a kávéját, de sokakat foglalkoztat a kérdés: milyen lehetett együtt dolgozni egy ekkora sztárral?
jún. 6
14:18
Csak kapkodtuk a fejünket: csodásan festettek a filmcsillagok az Ocean's 8 premierjén (Joy)
Hamarosan hozzánk is megérkezik a legújabb Ocean's film, méghozzá az Ocean's 8, amiben Hollywood legmenőbb színésznői játsszák a főszerepet. A premiert tegnap tartották Amerikában, és nem túlzás azt állítani, hogy a filmcsillagok igazi divatbemutatót tartottak a vörös szőnyegen.
jún. 6
14:24
Gáspár Laci elképesztően kigyúrta magát (Femcafe)
Az énekes megmutatta izmait az Instán.
jún. 6
14:24
Jennifer Lawrence újra szerelmes?! Ez a srác rabolta el a szívét (Glamour)
Végre túllépett Aronofskyn!
jún. 6
14:26
Rossz hírünk van: sajnos baromi rossz ötlet a tengerparton szexelni (Glamour)
Komoly fertőzéseket szedhetsz össze...
jún. 6
14:28
Hoppá, Kendall Jenner már új pasival kavar, és nem is akárkivel! (Glamour)
Múlt héten még Ben Simmonsszal randizgatott..
jún. 6
14:36
Ez a 6 leggyakoribb szexuális probléma a párkapcsolatban (Glamour)
És így lehet megoldani
jún. 6
15:06
Mariah Carey elárulta, hogy tejben fürdik a szépségért! (Glamour)
Akárcsak Kleopátra!
jún. 6
15:06
A The Walking Dead másik főszereplője is kiszáll a sorozatból (Joy)
Már két főszereplő is úgy döntött, hogy végleg kiszáll a The Walking Deadből, és a kilencedik évadban mindössze néhány rész erejéig láthatjuk őket.
jún. 6
15:08
A Jurassic World: Bukott birodalom a bizonyíték, hogy az emberi butaság határtalan! (Glamour)
Jóval több ez mint egy kalandfilm dínókkal
jún. 6
15:10
A 49 éves Cate Blanchett a legragyogóbb nadrágkosztümben tündökölt! (Glamour)
Nagyon vagány!
jún. 6
15:24
Nagyon csinos ruhában ma a Süel tervezője (Glamour)
Csillag Zsuzsi ma is remek szettben
jún. 6
15:54
Triumph fürdőruhád mellé most ajándék trendi strandtörölközőt kaphatsz! (Glamour)
Csapj le rá!
jún. 6
15:56
Gigi Hadid ingruhájáért minden lány ölni tudna (Glamour)
Mi legalábbis biztosan..
jún. 6
16:06
A végén a strandon szüli meg gyermekét a topmodell (Glamour)
Candice Swanepoel pocakja már HATALMAS
jún. 6
16:12
Belefújt a kutyája sípjába, Sváby sem hitte el, ami ezután történt (ATV)
Mivel a műsorvezető fütyülni nem tud, egy ultrahangos sípot vett, ami Karcsika nyakában lóg. Az Adrián egész váratlan dolog történt, amikor megfújta.
jún. 6
16:48
Hallgasd meg a VOLT Fesztivál idei himnuszát (Joy)
Idén is elkészült egy dal, amire nem csak a VOLT Fesztivál alatt lesz jó hatalmasakat bulizni, de hangolódhatsz is vele a soproni partizásra már a VOLT előtti hetekben is. Hallgasd meg!
jún. 6
17:06
Háború! Majka is durván nekiment Jolly-nak, aki keményen visszaszólt (Femcafe)
"Még a haja se a fejéből nő ki!" - írta Majka Jollyról, aki ma reggel reagált a rapper durva posztjára.
jún. 6
17:36
Rita Ora megvált szőke frizurájától, új hajszíne pedig kimondottan feltűnő (Joy)
Évekig hangoztatta, hogy sosem válna meg platinaszőke tincseitől, hiszen ez az imidzséhez tartozik, de most Rita Ora mégis hatalmas váltást vállalt be!
jún. 6
18:06
Nem fogod elhinni, mitől tiltották el Charlotte és György herceget (Femcafe)
Mi is meglepődtünk rajta.
jún. 6
18:42
Ördög Nóra nehezen viselte, hogy beszóltak neki (Joy)
Ördög Nóra elmesélte, milyen ruhadarabja miatt szóltak be neki a közösségi oldali profilján a követői. Szerinted jól állt neki vagy inkább igazuk volt a kommentelőknek?
jún. 6
19:54
Tvrtko a Viszkissel beszélgetett: Itt nézheti vissza (ATV)
Néhány adás erejéig Rónai Egon székébe ül Vujity Tvrtko az Egyenes Beszédben. Az első adás egyik vendége Ambrus Attila, akivel tavaly igencsak parázs hangulatú beszélgetést folytatott az ATV Start című műsorában. A beszélgetést az atv.hu Facebook-oldalán élőben is nézheti.
jún. 6
20:06
Meghan Markle nem viselhet többé szandált, ennek pedig különös oka van (Joy)
Évekkel ezelőtt Meghan hercegné még szívesen hordott szandálokat és nyitott orrú cipőket, azonban most, hogy Harry herceggel összeházasodtak, ennek búcsút kellett intenie.
jún. 6
20:30
Élő adásban békült ki Ambrus Attila és Vujity Tvrtko (ATV)
Tisztázta korábbi, félrecsúszott beszélgetését az ATV Egyenes beszédben a műsorvezető és az egykori Viszkis. Kiderült az is, hogy Ambrus lett az arca egy dán biztonsági cég termékének.
jún. 6
21:36
Ennyi volt - búcsúzik a képernyőtől a magyar műsorvezető (Femcafe)
Jó ideig nem láthatjuk majd.

Keresés