Anyaszült meztelenül indult bringázni egy férfi Miamiban - akcióját pedig természetesen volt, aki rögzítse. A ViralHog YouTube-oldalára kedden feltett videó leírásából kiderül, hogy a pucér bringást még augusztus 23-án sikerült levideózni. Azt, hogy miképp sikerült gyakorlatilag minden ruhadarabjáról (leszámítva a cipőjét és a zoknit, no meg persze
A színész nevét korábban az Öngyilkos osztaghoz és a Doctor Strange-hez is kötötték, végül azonban egyikben sem láthattuk, ezzel Ryan Gosling repertoárjából csak a szuperhősfilmek maradtak ki. Nem biztos, hogy ez sokáig így marad azonban, most kiderült, Batman szerepére pályázik, de csak egy feltétellel!
Két év börtönbüntetést kapott az a fegyintézetben oktató tanárnő, aki romantikus viszonyba bonyolódott egy elítélttel, és drogot, valamint tiltott tárgyakat csempészett neki a cellába. A biztonsági kamerák még azt is felvették, ahogy éppen összemelegednek. A 49 éves Samantha Drinkwater a whitemoori börtönben ismerkedett meg Michael Gregoryval, aki
A rajongók már évek óta várnak arra, hogy egy újabb Alkonyat-filmmel lepjék meg őket. Robert Pattinson eddig elutasító volt az ötlettel, de most egészen mást nyilatkozott.
Azt eddig is tudtuk, hogy II. Erzsébetnek rengeteg dédunokája van. De vajon kik ők, és milyen ágon rokonok az angol királynővel? Összegyűjtöttük a királyi család legifjabb tagjait. Savannah Phillips A 7 éves kislányt apai ágon fűzik rokoni szálak az angol királyi családhoz, szülei Peter Phillips és Autumn Kelly, nagyszülők pedig Anne hercegnő és
Nem olyan meglepő, hogy a gyerekek hasonlítanak szüleikre, de azért el kell ismernünk, hogy Reese Witherspoon fia és Ryan Phillippe olyanok, mint két tojás!
Zseniális jelenetet rögzített egy autóba szerelt biztonsági kamera Oroszországban. A dugóban előttük araszoló taxiból valaki kidobja a szemetét, mire a sofőr azonnal kiteszi a vészjelzőt, kiszáll a kocsiból, – még elnézést is kér a mögötte haladótól – majd felszedi a földről a szemetet, ám itt még nincs vége a történetnek. Miután visszadobja az
Brutális alakformálásba kezdett egy Oregonban élő asszony hat évvel ezelőtt: a 42 éves Sarah Vaeth dereka ma csupán 40 centis - köszönhetően a fűzőknek. Ezeket hordja ugyanis hosszú évek óta - ráadásul akár napi 16-20 órán keresztül. A közösségi média managerként dolgozó Sarah eredetileg rossz tartását akarta ellensúlyozni, amikor először vett fel
Habár a Jurassic World filmek hivatalosan mindent elfelejtettek, ami az első Jurassic Park után történt, most az egyik szereplő nyilatkozott róla, alig várja, hogy néhány régi karakter újra visszatérjen velük a mozivászonra.
Légkondis furgonban hagytak egy holttestet egy angliai temetkezési vállalkozás tulajdonosai, mert kezdődött a Bingara Orange fesztivál, amire el szerettek volna menni júliusban. A megboldogult Judith Newman gyászoló rokonai őrjöngenek, és a tiszteletlenség legnagyobb formájának nevezték az esetet. Terry és Shirley Goater, akik közösen vezetik teme
Mindenki kedvenc Sandy-je, Olivia Newton-John a USA Today műsorában osztotta meg a szörnyű hírt rajongóival és a nézőkkel, hogy harmadszor is meg kell küzdenie a rákkal.