2018. szeptember 7. péntek

szept. 7
0:00
Ezt mondta Harsányi Levente a milliós Tippmix-szelvényről (Blikk)
Több mint 4 millió forintot nyert sportfogadáson Harsányi Levente (48). A műsorvezető a Blikknek elárulta: alig akarta elhinni, hogy minden tippje bejött.
szept. 7
0:04
Kulcsár Edina a babafotójával mindenkire a frászt hozta (Blikk)
Az egykori szépségkirálynő, Kulcsár Edina gyakorlatilag bármelyik pillanatban világra hozhatja első gyermekét, éppen ezért nemrégiben posztolt fotójától egy pillanatra még a lélegzetünk is elállt.
szept. 7
0:08
Hogy bírja majd ezt? Ettől tiltották el Kim Kardashiant orvosai (Blikk)
Kim Kardashianról tudva levő, hogy imád szelfizni, így orvosai diagnózisától joggal akadt ki a híresség.
szept. 7
0:12
Újra csúcson a gazdasági növekedés! (Blikk)
A korábbi számításoknál is nagyobb ütemben bővült a magyar gazdaság: idén a második negyedévben 4,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi azonos időszakhoz képest, bár augusztusban még csak 4,6 százalékot számoltak.
szept. 7
0:16
Mi történt Dörner Györggyel? (Blikk)
Zenés darab készül A nagy ho-ho-horgász című legendás meséből, amelynek zeneszerzője Dörner György lesz.
szept. 7
0:20
Az egyik szemük sír, a másik nevet: ők a Nyerő Páros legújabb kiesői (Blikk)
– Az egyik szemük sír, a másik nevet: Kefirnek és Mariannak kellett elhagynia a Nyerő Páros műsorát.
szept. 7
7:36
Tűz Budapest belvárosában (Infostart)
Tűz volt egy fővárosi dohánybolt galériáján.
szept. 7
7:36
Így reagáltak a Família Kft. színészei Ádám Tamás halálhírére (Femcafe)
66 éves volt a színész.
szept. 7
7:36
Pásztor Anna még mindig fél zaklatójától (SzMo)
A férfi egy éve szerelmével üldözi és fenyegeti az énekesnőt.
szept. 7
7:38
Rendőrségi vizsgálat folyik a Família Kft. sztárjának halála ügyében (SzMo)
Szép Károly családfőt alakította a sorozatban.
szept. 7
8:12
A pofátlanság csúcsa: egykerekezve intett be a magyar rendőröknek a motoros (SzMo)
Életveszélyes, amit csinál, és a közlekedés többi szereplőjét is veszélybe sodorhatja.
szept. 7
8:36
Teljesen titokban ment férjhez Fésűs Nelly (Femcafe)
Titkos esküvőn lépett az oltár elé Fésűs Nelly és párja.
szept. 7
8:48
Kimondta a boldogító igent Steiner Kristóf – További részletek az esküvőről (Blikk)
Steiner Kristóf és Nimrod Dagan egy különleges ceremónia keretében, Izraelben mondták ki a boldogító igent.
szept. 7
8:54
Mi köti össze a kínaiakat, Al Caponét és Vilmos herceget? (SzMo)
Gengszterek és uralkodók a folyékony arany bűvöletében.
szept. 7
9:06
„Mi történhetett Sankóval?” – A Família Kft. szereplőit sokkolta Ádám Tamás halálhíre (Blikk)
66 évesen váratlanul elhunyt Ádám Tamás, az 1990-es évek sikersorozata, a Família Kft. közkedvelt családfője, Szép Károly.
szept. 7
9:06
Weisz Fanni édesanyja: "Szeretném ezt az egész cirkuszt befejezni" (Femcafe)
Lénárt Ágnes így reagált lánya szavaira.
szept. 7
9:48
Dua Lipa ruhája majdnem egymillió forintot ér, mégis úgy néz ki benne, mint a kőkorszaki szaki (Glamour)
Ez most nem jött be neki
szept. 7
9:50
Zendaya ruhájának színe senkinek nem állna jól, de neki mégis (Glamour)
Kicsit giccses
szept. 7
9:54
Megérkezett az első fotó a titkos esküvőről: ebben a gyönyörű ruhában ment férjhez Fésűs Nelly (Blikk)
Ilyen fantasztikusan festett Fésűs Nelly a titkos esküvőjén.
szept. 7
10:00
Kate Hudson megmutatta hatalmas pocakját - napokon belül szülhet (SzMo)
A nagymama, Goldie Hawn már nagyon várja a harmadik unokát.
szept. 7
10:18
Szívrohamot kapott. Nem tudták megmenteni a csodálatos színész életét (Blikk)
Mindenki megdöbbent a halálhír hallatán.
szept. 7
10:18
Kiderült: Ez okozta a Família Kft. színészének halálát (Femcafe)
A színész 66 éves volt.
szept. 7
10:18
Ha meglátod Meghan Markle-t ebben a ruhában, te is azt fogod gondolni, hogy várandós (Glamour)
Teljesen összezavarodtunk
szept. 7
10:20
Kórházból posztolt babafotót Kulcsár Edina (Blikk)
Meglepte a rajongóit!
szept. 7
10:22
Vivi: „El kellett döntenem, hogy annak a gyereknek életet adok vagy sem” (Blikk)
Könnyek között mesélte el.
szept. 7
10:30
7 dolog, amit célszerű diszkréten kezelni, ha barátokat szeretnél (SzMo)
Ezeket az infókat ne oszd meg másokkal!
szept. 7
10:54
„A szívem szakadt meg” – Ezt érezte Pápai Joci, amikor kisfia elkezdte az iskolát (Blikk)
Megviseli Pápai Jocit, hogy a kisfia már iskolás lett.
szept. 7
10:54
Vége! 17 év házasság után Slash elvált feleségétől (Femcafe)
A házasság felbontása sok millió dollárába kerül a Guns N' Roses szólógitárosának.
szept. 7
10:56
Istenes Bence a német TV-ről: Nem tudom, vajon kedvelni fognak, vagy nem (Femcafe)
Két országban is forgat egyszerre.
szept. 7
11:00
Vége! 17 év házasság után Slash elvált feleségétől (Femcafe)
A házasság felbontása sok millió dollárjába kerül a Guns N' Roses szólógitárosának.
szept. 7
11:06
Egyszerre két országban vezet műsort Istenes Bence (Femcafe)
A műsorvezető mesélt a német X-Faktoros élményeiről.
szept. 7
12:00
Fésűs Nelly teljes titokban ment férjhez: még neki sem árulták el, hogy a saját esküvőjére viszik (SzMo)
Ráadásul egyáltalán nem is gyanakodott...
szept. 7
12:06
Ebből az öt szóból jött rá Diana hercegnő, hogy a házassága nem fog működni (Blikk)
Kemény szavak...
szept. 7
12:06
Ganxta Zolee: "Nem érdekel az egészséges életmód, lehányom" (Femcafe)
Elég nyersen fogalmazta meg véleményét a rapper.
szept. 7
12:12
Exkluzív interjút adott Curtis: traumákról és drogproblémáiról is beszélt (SzMo)
A beszélgetés közvetlenül a Majkával való szakítás előtt készült, most tették közzé.
szept. 7
12:18
Ha meglátod Meghan Markle-t ebben a ruhában, te is azt fogod gondolni, hogy várandós (Glamour)
Teljesen összezavarodtunk
szept. 7
12:42
Rendőrségi vizsgálat indult a magyar színész halála miatt (Infostart)
Ádám Tamás, a Família Kft. című televíziós sorozat egykori főszereplője lakásában hunyt el. Lapértesülés szerint a színész halálának körülményeit a rendőrség vizsgálja.
szept. 7
12:48
Ma könnyen megbírkózol minden akadállyal - Egymondatos horoszkóp - szeptember 7. péntek (Glamour)
Ilyen egy igazán szuper péntek
szept. 7
12:50
Palvin Barbi és Dylan Sprouse a legdögösebb sztárpáros, össze is öltöztek a vörös szőnyegre (Glamour)
A magyar topmodell és a színész Russel James könyvbemutatójára érkeztek együtt
szept. 7
12:54
Megszületett Robbie Williams harmadik gyermeke – béranya hordta ki a kislányt (SzMo)
Szuperaranyos Instagram-fotóval jelentették be a hírt.
szept. 7
13:06
Gólyahír - Megszületett a világhírű énekes harmadik gyermeke (Femcafe)
Az egész világ előtt titkolták.
szept. 7
13:06
Kalifornia lett az első állam, ahol betiltották az állatokon tesztelt kometikumokat (Glamour)
Reméljük, hogy ez több államra, országra is kiterjed majd
szept. 7
13:08
Rita Ora megint az utcán mutogatta a kebleit (Glamour)
A vörös szőnyegen még csak ígérgette a villantást
szept. 7
13:10
Lélegzetelállító produkciót adott elő ez a páros az America`s Got Talent-ben (Glamour)
Ez nem semmi!
szept. 7
13:12
Elképesztő siker: Babos Tímea a Us Open döntőjében (Glamour)
Újabb csodálatos siker!
szept. 7
13:18
Várandós kismamát a vörös szőnyegen így még sosem láttál (Glamour)
A sztármodell elég bevállalós volt
szept. 7
13:18
Weisz Fanni videón reagált a vádakra, hogy veri a férje (SzMo)
Péter szerint ők már nem akarnak a róluk terjesztett hazugságokkal foglalkozni, inkább csak nevetnek rajta.
szept. 7
13:36
Brad Pitt végleg kitörölte az életéből Angelina Jolie-t (Blikk)
Több mint két évvel ezelőtt vált el Angelina Jolie és Brad Pitt, azonban Pitt azóta is próbál mindent megtenni azért, hogy amennyire csak lehet, kitörölje az életéből volt feleségét.
szept. 7
13:38
Nem semmi: ezzel a tizenegymilliós popsival azért lehetne mit kezdeni – forró fotók (Blikk)
Ötvenezer dollárt (több, mint 11 millió forintot) költött egy brazil modell arra, hogy úgy nézzen ki mint a népszerű rapper, Nicki Minaj.
szept. 7
13:48
Bármikor megérkezhet Görög Zita harmadik gyermeke (Blikk)
– Pár perccel ezelőtt Instagram-oldalán osztotta meg Görög Zita, ahogy ő említi: a kistesó, már bármikor megérkezhet!

Keresés