Ötmillió hívásból, ami a 112-re befut Magyarországon egy esztendőben, négymillió teljesen indokolatlan. Vígjátékba illő mondatok hangzanak el, miközben lehet, hogy valakinek az élete forog kockán, és tényleg segítségre lenne szüksége.
Szerencsére itthon nem gyakori, hogy kígyókkal futunk össze, ám vannak olyan országok, ahol ez mindennapos. Ezeken a helyeken általában agresszívebbek és halálosabbak is a hüllők. Ez a helyzet Ausztráliával is, noha a földrész élővilága egyszerre furcsa és csodás. Egy nemrég publikált videó is Ausztráliában készült, amelyen két kígyó szemmel láth
Több, mint 150 millió eurós befektetéssel építi meg autóipari alkatrészek szériagyártásához új üzemét a Pest megyei Újhartyánban a svájci tulajdonú REHAU-Automotive Kft. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter részvételével a cég vezetői ünnepélyes keretek között tették le a gyár alapkövét, amellyel egyidejűleg a vállalat divízió vezériga
Az úszás az egyik legjobb módja a relaxálás közbeni mozgásnak, emellett egy olyan készség, ami megmenthet egy életet. A Floridában élő Grace Fanelli mindig úgy tervezte, hogy gyermekei már nagyon fiatalon biztonságosan mozognak majd a vízben. Fanelli mindkét lánya 9 hónapos korától tud úszni, noha sok kisbaba ebben a korban még csak totyogni kezd.
Két ismert sportoló hónapokon keresztül folytatott szexuális kapcsolatot egy 11 éves kislánnyal, akinek a szülei feljelentést tettek, és a rendőrség nyomozást indított az ügyben – számoltunk be róla korábban. Nos, a TV2 Tények című műsora szerint a most már 13 éves lány megrontói vízilabdázók voltak. Az egyik egy olimpiai bajnok, a másik pedig egy
Két ismert sportoló hónapokon keresztül folytatott szexuális kapcsolatot egy 11 éves kislánnyal, akinek a szülei feljelentést tettek, és a rendőrség nyomozást indított az ügyben – számoltunk be róla korábban. A hír súlyosan megrázta az egész sportvilágot. Az eset kapcsán óráról órára egyre több részlet derül ki, de még most is mindenki csak találg
A világ egyik legfontosabb divateseményén, a New York-i Fashion Week-en egy igazán különleges modell volt a középpontban. A spanyol Marian Avila nemcsak szépsége miatt volt a divathét sztárja, hanem azért is, mert down-szindrómásként vonulhatott végig a kifutón.