Aggódás és idegesség uralta Csokis Tibi karácsonyát. A hazai mulatósvilág egyik népszerű alakjának 18 éves fiát december 24-én a sofőr leszállította a Vácról induló Volánbuszról.
A görög elnök, Prokopisz Pavlopulosz állampolgárrá fogadta pénteken az amerikai színészt és rendezőt, Tom Hanks-et, aki több okból kötődik szorosan az országhoz: felesége, Rita Wilson édesanyja görög származású volt, illetve a házaspár a legtöbb nyarat a Görögországban található Antiparosz szigetén töltik, ahol saját házuk van.
Várkonyi Andrea az Instagram-ra töltött fel egy fotót Bochkor Gáborral közös lányukról, a tizenkét éves Nóriról, aki tagadhatatlanul egyre szebb és szebb nővé cseperedik.
Ki gondolta volna, hogy nem a riválisok okozták a legnagyobb gondot Mikó Fanninak (22), akit nemrég nyolcvan ország dekoratív hölgyei közül választottak a legszebbnek a Miss Intercontinental egyiptomi fináléjában.
A 80 éves Korda György és felesége Klárika, már nem bírják azt a tempót, amit eddig hajtottak ki magukból. A nyári forróságban voltak olyan napok, amikor háromszor is színpadra álltak.
Javában zajlik a téli szünet a magyar futballisták számára is. Míg többségük a meleg arab országokat választotta kikapcsolódási helyszínnek, addig Szalai Ádám a Francia Alpokba vitte a testvéreit síelni.
Bár egészen jól halad a felépülése a legendás humoristának, aki még áprilisban esett át agyi infarktuson, a várakozásokkal ellentétben nem ad kabarét szilveszterkor.
Végre megnyugodhat Oláh Gergő és családja, nem kell albérletről albérletre élniük: a karácsonyt már saját salgótarjáni házukban tölthetik - az énekes még saját bevallása szerint sem szokta meg, hogy saját tulajdonú otthonába,...
A Csak Csernobil – a rendezői változat cím filmjének elején Vujity Tvrtko olyat mutatott meg, amit egy riporter szinte soha nem szokott megmutatni vagy bevallani.