A 2018-as X-Faktor versenyzője nagy reményekkel áll színpadra szombaton A Dal döntőjében, ahol eldől, ki képviselheti hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon.
― Már egészen fiatalon otthonban élő gyerekekkel akart foglalkozni Oláh Gergő (30). A Dal 2019 holnap esti döntőjében is e témáról éneklő zenész sokáig gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelőként képzelte el az életét.
― Bár Király Viktor (34) a karrierje csúcsán van, néhány éve még kétségek gyötörték, hogy szülőhazájában, az Egyesült Államokban, avagy Magyarországon dolgozzon, ráadásul a családja sem könnyítette meg a helyzetét.
Néhány nappal az Oscar-díak kiosztása előtt a Madison Square Garden közönsége élőben is tanúja lehetett, hogyan kel életre a „Sztár születik” ikonikus története.
A Tanár szombat esti részében Szilárd (Nagy Ervin) és Szatmári (Kautzky Aramand) diákjai mérik össze az erejüket. Bunyóból, kiütésből és tesztoszteronból nem lesz hiány szombat este, a kérdés már csak az, melyik gimnázium diákjai nyerik meg a boksz meccset, mert Rácz igazgatónak (Anger Zsolt) nagyon fontos presztízskérdés, hogy a diákjai jól szerep
Egészen különleges életutat járt be Carlo Pedersoli, akit színészként, Bud Spencer néven ismert meg a világ. Olasz úszóbajnokként két olimpián is részt vett, emellett birkózó, bokszoló, rögbijátékos, autóversenyző, pilóta, író, dalszerző, egyetemi oktató, politikus, békenagykövet, feltaláló és gyerekruha-tervező is volt. Kalandos élete és személyis
Kunovics Katinka januárban arról számolt be, hogy alig fél év alatt 40 kilótól megszabadult. Az énekesnő azonban nem állt le a fogyással, azóta még jó pár kilót leadott. Sokan megvádolják, hogy gyomorgyűrűt ültetett be, de ezt tagadja.
Máté Kriszta (48) és Bárdos András (54) joggal lehet büszke fekete öves fiukra, Ádámra (14), aki Dániában a karate-Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert.
Rékasi Károly több mint egy éve ismét munkába állt, de anyagilag képtelen összeszedni magát. Jelenlegi helyzetéről a Blikknek beszélt hosszasan. Mint mondja, motorbalesetének büntetőügyében lassan négy éve nincs jogerős ítélet, így kártérítést sem kapott még a biztosítótól. Édesanyjától, Joli nénitől tavaly kért kölcsönt sem tudja visszafizetni.
– Mi a makulátlan ruha titka? Többek között a profi mosás, amely függ a ruha szennyezettségétől, az anyagától és a bevarrt kezelési útmutatótól egyaránt. Tanulmányozzuk át a „textilkreszt”, ha nem vagyunk biztosak a jelzések jelentésében! – figyelmeztetett Saskőy Attila, a TOP CLEAN Ruhatisztító supervisora.
London ― Életét kockáztatja a népszerűségért két brit fenegyerek! Syed Bukhari (21) és Owen Reece (18) legutóbb akkor nézett szembe a halállal, mikor London egyik legmagasabb pontjára másztak fel biztosítókötelek nélkül.
Lemeztelenítve, begyógyszerezve, csöpögő infúzióval a kezében feküdt hosszú órákon keresztül L. Györgyné az egyik fővárosi kórházban. Az asszonyt egy reggeli, rutin vesekőműtétre készítették elő, ám csak délután háromkor szóltak neki: mégsem lesz beavatkozás, mert nincs rá kapacitás - írja a Blikk.
Komoly lelki betegséget okozott Tóth Andi számára az X-Faktor, amit annak idején megnyert. Az énekesnőnek az önbizalomhiánnyal is meggyűlt a baja, és évekig pszichológushoz járt.
Elképesztően kreatív végakarata van Zana Józsefnek: alkohol közelében szeretne lenni, olyan helyen, ahonnan jól "látja" a napi eseményeket, és nem érdekli, hogyan osztoznak majd meg a gyerekei a hagyatékon.
Lassan beköszönt a jó idő, és végre a vastag kabátok helyett elővehetjük a lengébb darabokat. Schreiter Diána, az F&F szakértője segítségével összegyűjtöttük, melyek lesznek idén tavasszal a legnépszerűbb dzsekik, és eláruljuk, melyiket hogyan viseljük, ha igazán divatosak szeretnénk lenni.
Fúziós reaktort épített otthonában egy 12 éves fiú. Majd egy évig dolgozott a szerkezeten, miközben szülei érdeklődve figyelték, mit csinál, bár semmit nem értettek az egészből. Az apró reaktor működőképes.
A foci utáni életre is gondol Tőzsér Dániel, aki komoly vállalkozásba kezdett: társasházakat épít. A garzonoktól kezdve a luxus penthouse-ig mindent árulnak, a határ pedig a csillagos ég. A korábbi válogatott focista arról beszélt hogy...