Csúnyán megsérült egy, a kutyája életét megmenteni igyekvő lány keze, miközben el akarta távolítani az ebet rabul ejtő vadcsapdát. A vadászkamara szerint azonban a csapda kihelyezése jogszerű és szükséges is.
A gumitömítésekben, a polcok sarkaiban és az elérhetetlen helyeken jelenik meg először a penész a hűtőben. Érhető, hogy a legtöbb ember nem szeret vegyszereket használni a fridzsiderben, de nem is kell, csupán a többlépcsős takarítás elvét kell követni. – A hűtő kipakolása után vegyük ki a polcokat, és mosogatószeres vízzel alaposan törölges
Évekig letagadott gyermekére a legbüszkébb ma Arnold Schwarzenegger. A hajdani body builder 21 éves fia, Joseph Baena a bejárónőtől született, amikor Schwarzi házas volt, így a viszonyt és a gyermeket is sokáig titkolták. Joseph azonban igazán büszkévé tette apját, amikor a nyomdokaiba lépett, és testépítő lett. – Nagyon komolyan veszi, enn
Negyvennyolc évnyi házasság után tört a felesége életére egy parasznyai férfi. Az idős emberben folyamatosan olyan képzetek dolgoztak, hogy a felesége és a fia meglopja őt. Tavaly novemberben baltával támadt a feleségére, a fokával ütötte az asszony fejét, majd két gázpalack segítségével felgyújtotta a házat. Az asszony ki tudott menekülni. A f
Az egyik kőbányai panelházban lakókat kommandósok zsivaja verte fel vasárnap hajnalban. A Ripost információi szerint a TEK-esek kora reggel a szerbiai bérgyilkos, a csantavéri születésű Dér Csaba szeretőjéért mentek ki a panelházhoz, akit aztán el is vittek az épületből. – Hajnal fél 6 körül jöhettek a kommandósok, egészen fél 8-ig itt lehettek. B
Harmadszor is Reese Witherspoon szerelme lesz Luke Wilson? Néhány hete jelentették be hivatalosan, készül a Doktor Szöszi harmadik része, a 2001-es és 2003-as vígjátékok után. Természetesen ez alkalommal is Reese játssza az eszes szőkét, Elle Woodsot, ám az még kérdés, hogy a többi főszereplő, köztük Selma Blair, Matt Davis és Jennifer Coolidge is
Lélekszakadva keresett egy fiatal lány az internet segítségével megoldást a problémájára, ami nem mondható épp hétköznapinak. A fiatal lány kezére ugyanis bilincset tett egy vicces kedvű srác, csak egy dolgot felejtett el: hogy nem volt kulcsa a karperechez. A lány egy fotót is mellékelt a megbilincselt csuklójáról, amin látszik, hogy csúnya, fe
Ördög Nóra nem az a szószátyár típus, ha a magánéletéről van szó, most mégis különös titkot osztott meg második gyermekük, Vencel megfoganásával és születésével kapcsolatban.