Az X-Faktor mentorát megviselte az elválás, de most minden erejével a munkára koncentrál egyik ismerőse szerint. A szakítást az énekes is megerősítette.
Idén nyáron is segíthetik a fesztiválozók az Út a Mosolyért Alapítványt azzal, hogy az #együttazautistákért hashtaggel posztolják a fesztiválélményeikről készült fotóikat a közösségi médiában.
Elhunyt 73 éves korában Billy Drago, akit leginkább a gonosztevő karakterek megformálójaként ismerhetünk és több híres maffia témájú filmben is játszott, de Clint Eastwooddal is együtt dolgozott. A filmcsillag Los Angelesben hunyt el.
Hetvenhárom éves korában meghalt Billy Drago, az Aki legyőzte Al Caponét című Oscar-díjas film és több mint száz más alkotás szereplője - közölte a The Hollywood Reporterrel a művész szóvivője.
Kora délután fél háromkor elsötétedett az ég a Szabolcs megyei Kékcse felett, iszonyatos erejű szél támadt, majd özönvízszerű eső zúdult le egyik pillanatról a másikra. Egy szemtanú számolt be a történtekről a Ripostnak.
Elhunyt Max Wright színész, a '90-es években itthon is vetített, közönség kedvenc sorozatának egyik főszereplője. Az amerikai színész ezen kívül több más sorozatban és filmben is szerepelt. Végzetes kórban szenvedett.