Egy év alatt óriási külső átalakuláson ment keresztül Cseke Katinka. A színésznő 105 kiló helyett csak 75. Sokan úgy vélik, hogy ez a változás is hozzájárul ahhoz, hogy otthagyja a Jóban Rosszban sorozatot.
Hamarosan visszatér a TV2 képernyőjére Palik László, méghozzá egy újabb sport-realityvel. Az Exatlonhoz hasonló izgalmakra számíthatnak a nézők, azonban a fődíjért most négy fős családoknak kell megküzdeniük.
A pletykák szerint egy húszéves lány miatt hagyta faképnél Suzyt Jolly, aki viszont cáfolja a hírt. A zenész ugyan kilépett a házasságából, de nem egy harmadik miatt.
Férje mellett tud ismét kiteljesedni a színésznő, aki nem bánja, hogy Gömöri András Máté, Lilla előző házasságából született gyerekeivel is úgy bánik, mintha sajátjai volnának. A fiúk erős férfi mintát kapnak, és némi szigort is, Napától.
Sas József állapota annyira jó ütemben javul, hogy ha így folytatja, ősszel hazatérhet. Sőt a Jászai Mari-díjas művész ennél is többet szeretne – írja a Blikk.
Több mint három hónapja hunyt el Koós János, özvegye, Dékány Sarolta pedig úgy döntött, hogy a hagyatéki tárgyalás lezárulta után eladásra kínálta azt a házat, ahol közel negyven évig éltek együtt szeretett férjével – írja a Blikk.
A tévés-újságíró szívesen vállalna autótesztelést, mert szerinte az autógyártók alig veszik figyelembe a női igényeket egy-egy új márka fejlesztésénél.