Ahogy megírtuk, új mérföldkőhöz érkezett a Farm VIP játéka. A két csapat összeköltözhet a parasztházban. Ez egyrészt öröm, ugyanis minddenki megszabadulhat a pajtabeli kényelmetlenségtől, másrészt feszültségforrás is. A sárga csapat ugyanis úgy véli, náluk sokkal nagyobb a nyugalom, mint eddigi ellenfeleiknél, és félnek, hogy a pirosakkal való össz
Köztudott, a cukor nem egészséges. Ezért mindenkinek érdemes azt elhagyni, vagy jelentős mértékben csökkenteni a fogyasztását, hiszen ma már a cukorbetegség népbetegség, amelynek számos más szövődménye is lehet. Szerencsére a boltok polcain egyre több cukormentes keksz, édesség található, amit önmagában is fogyaszthatunk, és kiváló desszert alapany
Elképesztő energiákkal harcolt Kucsera Gábor a Farm VIP termeléssegítő versenyében. Később elmondta, hogy számára a küzdés miért ennyire fontos, és mi inspirálja.
Karácsonyfa-állítással, valamint egészen az újévig tartó online programokkal várja az érdeklődőket az AdventBazilika rendezvénysorozata - közölték a szervezők szombaton az MTI-vel. A remény adventje! mottóval indul az idén 10 éves rendezvénysorozat, amely a koronavírus-járvány miatt az online térbe költözik. A Szent István téren az érvényben lévő s
Egy New Jersey-i aukciósház alkalmazottja, David Amerman szerint kétmillió dollárért (606 millió forintért) megvásárolható az a mez, amelyben Diego Maradona az 1986-os világbajnokságon az Anglia ellen 2-0-ra megnyert negyeddöntőben szerepelt.
Ahogy most minden előadó, Zalatnay Cini sem állhat színpadra a koronavírus-járvány miatt. Az énekesnő nyugdíja mindössze 63 ezer forint, mellé kap még egy kis zenei támogatást, ami még mindig nem elég ahhoz, hogy megéljen. Jelenleg a tavalyi fellépései után félretett pénzéből és lánya, Niki fizetéséből élnek.
Honvágyáról beszélt a Farm VIP versenyében Kiskeró. Elmesélte, hogy amikor barátjával, Marcival párbajozott, nem bánta volna, ha neki kell hazamennie. "Nagyon sok érvem volt, a kisfiamtól a szerelmemig" - mondta, és hozzátette, ennek ellenére úgy érzi nagyon jó a farmon, jó játszani és küzdeni is.
A Farm VIP műsorából legutóbb Vásáry André és Bay Éva távozott. André határozottan kijelentette, ő biztosan nem tudott volna együtt élni Attilával, és megemeli a kalapját Kiskero előtt, hogy elviselte a Viszkist. Bay Éva a védelmébe vette egykori csapattársát, bár bevallotta, Attila robbanékony, de csak azokkal, akik nem csinélnak semmit.
Amikor a képernyőn vagy a színpadon látjuk a sztárokat, mindig tökéletesnek tűnnek. Nem is gyanítjuk, hogy az idealizált hírességek közt is akad olyan, aki ritka genetikai mutációval született.
Két páros került a veszélyzónába a Dancing with the Stars nyolcadik adásának végén. Détár Enikő és Gabriella Spanic kapta a legkevesebb szavazatot a nézőktől.
Gelencsér Timit is utolérte a koronavírus, egy adást ki kellett hagynia a Dancing with the Starsból. Táncpartnere, Hegyes Berci a Life.hu-nak elmondta, ő miért nem kapta el Timitől a vírust, de az ismét maximális pontot kapó szépségkirálynő azt is elárulta, mivel töltötte a hatósági karanténját.
Több száz lakás maradt átmenetileg víz nélkül Budapesten a XI. kerületben, miután eltört egy 300 milliméteres vízvezeték az Etele út és Rátz László utca kereszteződésénél - közölte a Fővárosi Vízművek szombat este.
2020. november 29-én van advent első vasárnapja. Ilyenkor kell meggyújtanunk az első gyertyát az adventi koszorú négy gyertyája közül, ezzel pedig elkezdjük az ünnepi ráhangolódást. De vajon tudjuk, mit is jelent advent igazából és milyen népszokások köthetők ehhez az időszakhoz? Ennek járunk most egy kicsit utána.
Négy hónapja naponta több órát próbálnak a Dancing with the Stars táncosai, testükön pedig jól látszik a kemény munka. A legdurvább átalakulás egyértelműen Győrfi Danié: 25 kilótól szabadult meg és teljesen átalakult a teste - írja a Bors.
A koronavírus elleni vakcinák megjelenése után a lehető leggyorsabban kell beoltani a lakosságot, amihez célszerű oltópontokat felállítani - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.