Az Ismerős Arcok zenekar tagjai rendkívül boldogok voltak, amikor végre újra együtt zúzhattak a színpadon a nagy sikerű Raktárkoncert-sorozat legutóbbi felvételén. A fiúk nem tagadják, nagyon nehezen élik meg a koronavírus miatti korlátozásokat.
A világ egyik legnépszerűbb komikusa a napokban bezsebelt egy Emmy-díjat. Nem először jelölték a pályája során, ám csak most, 59 évesen jutott el oda, hogy haza is vihette a díjat.
Az Ismerős Arcok zenekar tagjai rendkívül boldogak voltak, amikor végre újra együtt zúzhattak a színpadon a nagy sikerű Raktárkoncert-sorozat legutóbbi felvételén. A fiúk nem tagadják, nagyon nehezen élik meg a koronavírus-miatti korlátozásokat.
Kemf Zozót már szinte senkinek sem kell bemutatni, a gyulai származású BMX-világbajnok – aki nem mellesleg az Exatlon 2020-as szériájának harmadik helyezettje – 2016 óta youtuberként is tevékenykedik, sikeréről pedig követőinek száma is árulkodik: YouTube-on több mint 250 ezren, Instagramon pedig már közel 350 ezren kísérik figyelemmel a 23 éves ex
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/09/21/1772/
Még csak 18 éves, de máris fényes jövőt jósolnak neki a zeneiparban, a közösségi oldalakon népszerű a fiatalok körében, de már a New York Times is megemlítette őt a legutóbbi Z generációs összesítő anyagában. Ő Karin Ann, feltörekvő szlovák énekesnő, vizuális előadó, akinek most jelent meg a debütáló dala "3AM" címmel, amit a brit Matt Schwartz pro
Szinte az utolsó pillanatban derült ki, hogy fertőzött. A kamerapróbán viszont készült felvétel arról, hogyan alakította volna Curtist vasárnap az élő showban.