Kozák Tamást, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelem Tanszékének tanszékvezető főiskolai docensét, duális képzésekért felelős vezetőjét választotta elnökévé csütörtöki, online tisztújító ülését az MKT Kereskedelmi Szakosztálya. A digitális térben szavazó tagok a szakosztály titkári feladataival Soós Gabriellát, az ELTE ÁJK Közgazdaságtan és Sta
Újabb 1.070 embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést Magyarországon, 8 idős, krónikus beteg meghalt. Hétfőtől akár 50 ezer forintra is büntethetik azt, aki maszk nélkül száll fel tömegközlekedési eszközre. Minden szankciót visszaállított Iránnal szemben az amerikai kormány.
A nyomozók döntése alapján a Mambo Italiano dalt eléneklő Tigrisnek kellett levennie magáról a maszkot. A nyomozók homályban tapogatóztak, sokáig abban sem értettek egyet, hogy férfi vagy nő lehet a maszk mögött.
Elhunyt nyolc beteg, és újabb 1070 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap. A kormányzati portálon azt írták: 11 990-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 683-ra emelkedett, 4391-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 12 916. Az aktív fertőzötte
Szeptember 23-án, szerdán, 17.30-kor egy élő, online pódiumbeszélgetésre kerül sor angol nyelven, ahol közvetlenül a szerzővel, Zhihe Wang pekingi születésű filozófiaprofesszorral beszélgetnek. Az alkalom témája Wang professzor közelmúltban megjelent nagysikerű könyve, a beszélgetés során pedig az emberiség egyik legnagyobb kihívását, a vallások kö
Foszfingáz nyomaira bukkantak az eddig lakhatatlannak tartott Vénusz bolygó légkörében egy nemzetközi kutatócsoport tagjai: a gáz felfedezése mikrobák, s ezáltal akár az élet jelenlétét is feltételezheti.
A Franciaországban élő cseh író, aki idén 91 éves, azt mondta, megtisztelve érzi magát, különösen azért, mert Kafkát magához nagyon közeli írónak érzi.
Túlterhelődött a mentőszolgálat, a napi 3500-4000 mintavételi igényt már nem tuják teljesíteni, ezért mintavételi pontok felállításáról döntött a kormány.
Magyarország 2022-re érheti el a járvány előtti gazdasági teljesítményt, addig azonban kemény két év vár a magyar vállalatokra – figyelmeztet az Euler Hermes legfrissebb előrejelzése. The post Euler Hermes: 2021-ben likviditási sokk érheti a magyar vállalatokat first appeared on Biztosító Magazin | Csok, nyugdíj, kgfb, casco, utasbiztosítás.
Magyarország az amerikai jelöltet, Donald Trump elnök kabinetfőnök-helyettesét, Chris Liddellt támogatja az OECD főtitkári pozíciójáért zajló versenyben - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap hivatalos Facebook-oldalán.
Koronavírusos megbetegedés miatt elmarad kedden este a szlovén RK Trimo Trebnje és a Balatonfüredi KSE mérkőzése a férfi kézilabda Európa-liga selejtezőjének második fordulójában.
Kiszivárgott több mint kétezer titkos banki jelentés gyanús pénzmogásokról. A Direkt36 egy nemzetközi tényfeltáró csapat tagjaként hozzáfért ezekhez, és így talált rá az MKB Bank egyik problémás utalásokat bonyolító ügyfelére.
Néhány egyszerű magatartási szabály betartásával sokat tehetünk a fertőzés terjedése ellen, saját magunk és mások egészsége védelmében - olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon vasárnap megjelent tájékoztatóban.
Amennyiben valakinek a kontaktkutatás kapcsán szükséges a tesztelése, a háziorvos időpontot kérhet a 17 ambuláns mintavételi pont valamelyikére, ha a jelentkező tünet- és panaszmentes - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Őrbottyánban, az új egészségház avatásán.
Az elmúlt hónapokban elszaporodtak azok a csalási trükkök, melyeket a Szerencsejáték Zrt. nevében követnek el, többnyire telefonhívásokon keresztül - olvashatjuk az állami társaság honlapján is. A telefonos csalók trükkje általában az, hogy azt hazudják, hogy a hívott fél telefonszámát kisorsolták, így ő nyereményre lett jogosult. Cikkünkben összef
Testvérekből váltak esküdt ellenséggé a Gáspár fivérek. Az utóbbi években folyamatosan mérgesedett el a viszonyuk, olyannyira, hogy a közös telken álló házaik között Zsolti falat emelt. Győző szerint már nem is család az övék.
Sokszor halljuk, hogy a jó közérzethez egészséges táplálkozás és rendszeres mozgás szükséges, ám egy amerikai tanulmány szerint az is kell, hogy minél kevesebbet hazudjunk.
Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája, amelynek a kidolgozásában 250 szakmai szervezet vett részt – mondta Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) elnöke. Hozzátette: kiemelt cél, hogy minél többen ismerjék meg a technológiát, és 2030-ig egymillióan találjanak maguknak magasabb hozzáadott értékű, mesters
Hófehér ruhában, koronával a fején helyezik végső nyugalomra a szegedi gyermekgázolás áldozatát. A hatéves Kiarát az édesanyja élettársának testvére éppen az óvodából vitte volna haza, amikor bekövetkezett a tragédia.
Benyovszky Móric-évet tartanak 2021-ben a felfedező, katona, író születése 280. és halála 235. évfordulója alkalmából – mondta Szőcs Géza, a rendezvények fővédnöke, a kormányfő kulturális főtanácsadója vasárnap Budapesten. Életműve, karaktere, kalandjai, a szabadságeszmény szolgálata, önfeláldozása, megalkuvást nem ismerő vakmerősége rendkívül jele
Influenza-oltóközpontokat kellene felállítani az országban, és előre ütemezetten beoltani a veszélyeztetetteket a Háziorvosok Online Szervezete (HAOSZ) szerint. Békássy Szabolcs, a HAOSZ elnöke, egyben az országos háziorvosi kollegiális vezető a növekedés.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány kapcsán megjelent eljárás
A Disney+-nál nem vakációztak az elmúlt időszakban, hanem gőzerővel keresték a She-Hulk ideális főszereplőjét. Nos, a rajongóknak van egy jó hírünk, ugyanis megvan, ki alakíthatja majd a karaktert a jövőben. Minderről pedig nem más, mint maga Mark Ruffalo számolt be hivatalos instagram profilján keresztül, aki közzé is tett egy bejegyzést, amelyben
Szakvezetéses erdei sétákkal, klasszikus és népzenei koncertekkel is várja az érdeklődőket a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű rendezvény Gyula térségében szeptember 25. és 27. között. A rendezvényen fellép mások mellett Pál István Szalonna és bandája, a Muzsikás Együttes, Csík János és a Mezzo, Benedekfi István és Benedekfi Zoltán, a
Vannak nagy és felelős döntések az ember életében. A lakásvásárlás éppen ilyen, különösképpen akkor, ha az első ingatlan megvásárlásáról van szó. Ilyenkor általában kétféle gondolkodás lehetséges. Mivel első lakásunkat általában még abban az életszakaszban vásároljuk, amikor anyagi lehetőségeink korlátozottak, így nem feltétlenül áll rendelkezésünk
Mióta világszerte megindult a tömeges home office trendje, jelentősen megnőtt a kibertámadások száma is, amelyek igyekeznek kihasználni a sokak számára új szituáció labilitásait. Sokan nem is tudják, hogy védekezhetnek hatékonyan a kéretlen betolakodók vagy zsarolóvírusok ellen, és mire érdemes odafigyelni, ha távmunkában dolgoznak. A biztonság érd
A Vodafone támogatásával elindult a 2020-as Brain Bar – igaz, rendhagyó formában – az idei előadásokat, online lehet figyelemmel követni a Brain Bar Facebook oldalán. A háromnapos szakmai fesztivál legérdekesebb előadásait megosztjuk az olvasóinkkal. Vas Alexa Zsófia ugyan a 2020-as Brain Bar legfiatalabb előadója, azonban az egyik legnemesebb kü
Az App Store éves forgalma meghaladja az 500 milliárd dollárt, a fizetős appok körébe csak jó értékeléssel lehet bekerülni. Így nagyüzemi méretekben zajlik ezek manipulációja.
A 21. század két alapeszköze az okostelefon és a laptop. Tíz évvel ezelőtt a sorrend még fordított volt… Az okostelefon-vásárlás motivációiról nemrég szóltunk, most a laptopról lesz szó. Kétféle laptop ismeretes: az egyik fajtát hordozza a tulajdonosa, a másikat nem. Mások az igények, más a használat, ezért más az életciklus is. A hordozható, újonn
Az Álarcos énekes harmadik adásában Nagy Ervin Nyomozóvá lépett elő, Gáspár Laci pedig interneten keresztül jelentkezett be. A Nyomozók végül a Tigrist leplezték le! Istenes Bence kivételével mindenki örömmel köszöntette a nyomozói székben az előző évad második helyezettjét, a Robotot, azaz Nagy Ervint! Nagy Ervin, a vendégnyomozó és Csobot Adél
Nem csitul a választások utáni helyzet Fehéroroszországban. Lukasenka fegyvereket kért Oroszországtól, még több hatalmat adna a hadsereg kezébe. Az elnök láthatóan nem akarja átadni a hatalmat, amelyet a tüntetők követelnek. De valójában mit tudunk erről az országról, amelyről mostanáig nem valami sokat hallottunk? Hol is van ez az ország, és egyál
Makroelemek, mikroelemek, nyomelemek. Ezek a fogalmak tulajdonképpen a szervezetünk számára nélkülözhetetlen ásványi anyagokat jelentik, amelyek létfontosságú feladatok bonyolításában, szabályozásában játszanak szerepet.
A csőd szélére kerültek - így fogalmazott egy belvárosi bisztró tulajdonosa, aki más tulajdonosokkal egyetemben elbocsátásokon és bezáráson gondolkodik. Egy pénteki kormányrendelet szerint ugyanis hétfőtől a szórakozó- és vendéglátóhelyeknek is be kell zárniuk este tizenegy órakor. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szerint inkább a szórakoz