Szilveszter napján az ország nagy részén tavaszias időre számíthatunk 10-16 fokos maximumokkal, nyugaton és a középső tájakon hosszabb napos időszakokkal. Északkeleten, valamint helyenként északon és keleten maradhat borongósabb, nyirkosabb az idő tartósabb ködfoltokkal, itt elszórtan gyenge eső, szitálás is előfordulhat. Ezeken a tájakon mindössze
A miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt erről egy interjúban. Gulyás Gergely utalt arra is, a kormány az uniós helyreállítási alapból várt pénzekkel pótolná a jövő évre hiányzó 10 milliárdot az Egészséges Budapest Programra.
Az év utolsó napján ismertetett adatok szerint rekordot döntött 2021-ben a globális vállalati szektor által bejelentett egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke. Az M&A-láz fő hajtóerejét a meredeken megugró piaci aktivitás mellett a széleskörű jegybanki és kormányzati gazdaságösztönző likviditásözön adta.
Orfűn a legbátrabbak már az év első napján, január 1-jén megkezdhetik a strandszezont. A Húsz22 Jeges Újévi Csobbanás résztvevői január 1-jén 11-kor ezúttal is összegyűlnek, hogy együtt köszöntsék az új esztendőt egy közös jeges merüléssel. A legbátrabbak gumikacsákkal, matracokkal, vicces jelmezekkel felszerelkezve mártóznak meg a tó vizében, a ke
Egy új autótípus sorozatgyártásáig több lépést kell megtenni, egyikük a prototípusok nagy élőmunka-igényű felépítése, majd alapos tesztelése, hogy a tapasztalatokat felhasználhassák a futószalagra küldött kivitelben. Különösen izgalmas a feladat, ha nemcsak az autó, hanem a márka is vadonatúj, mint az INEOS, a Grenadier gyártója. Indulásukról már b
Az, hogy mik kerülnek a szilveszteri asztalra, nagy mértékben a szokások és a babona határozza meg. Minden étel mögött megbújik a hagyomány szerinti magyarázat, hogy miért vagy éppen miért nem érdemes azt az óév utolsó napján vagy az újévben fogyasztani.
Az Egyesült Államokban legendaként, ikonikus színésznőként számon tartott Betty White péntek reggel, a kaliforniai Carmelben lévő otthonában hunyt el. Csaknem 70 esztendeig tartó karrierrel dicsekedhetett.
Halálra gázolt a 2-es metró egy embert a Kossuth Lajos téri állomáson pénteken kora délután, ezért nem járnak a szerelvények a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a katasztrófavédelem és a rendőrség.
A túlméretezett járművek hívei számára c semege a Hennessey Mammoth pick-up. Ők azok, akik - az Egyesült Államokban és azon kívül - nem elégszenek meg a sorozatgyártású Dodge Ram TRX által kínált 702 lóerővel (ami a Mammoth alapja), és valami ennél is túlméretezettebbre vágynak. A texasi gyár mecénása jól ismeri ezt az igényt és igyekszik is elébe
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával három embert vittek kórházba pénteken kora este Pécsen – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.
Az ellátási láncok zavarai az autóelektronikai kínálatban tovább súlyosbodnak, az ezzel kapcsolatos problémák pedig tovább szaporodnak. Ezért az optimális kiút a helyzetből az import helyettesítése és a hazai alkatrészekre való áttérés – jelentette ki Vaszilij Spak, az orosz Föderáció Ipari és Kereskedelmi Minisztériumának helyettes vezetője. Spak
„Kívánom, hogy az új esztendőre ne csak megmaradjon, de meg is erősödjön bennünk a tenni akarás, hogy ne győzzön le minket a fásultság, a beletörődés” – mondta Áder János köztársasági elnök újévi köszöntőjében.
Azt írták: a személygépkocsival közlekedők továbbra is biztonságosan használhatják az átjárót, amelynek állapotát a BKK és a Budapest Közút szakemberei folyamatosan vizsgálják. A korlátozás a 100E repülőtéri gyorsjáratot is érinti, amely közvetlen kapcsolatot biztosít Budapest belvárosa, valamint a Liszt Ferenc-repülőtér között. A repülőtéri járat
Az elektromos autósok minden tankoláskor megtapasztalják, hogy milyen macerás művelet a töltés, mert az informatikai kapcsolat létrehozása mellett még ott a nem éppen pehelysúlyú kábel, amit közterületen megrongálhatnak, akár el is lophatnak lelkes és veszélyekre fittyet hányó fémgyűjtők. Mobillal már működik Nem kérdés, hogy unjuk a vezetékeket, a
"Kívánom, hogy az új esztendőre ne csak megmaradjon, de meg is erősödjön bennünk a tenni akarás, hogy ne győzzön le minket a fásultság, a beletörődés" - mondta Áder János köztársasági elnök a Himnusz elhangzása után a közmédia több csatornáján közvetített újévi köszöntőjében.
A cigaretta árak meghatározása immár hagyományosan, évek óta a NAV hatásköre, így 2022-ben is az adóhivatal a honlapján folyamatosan közzéteszi egy doboz cigeretta fogyasztói árát, azaz azt az árat, amin a Nemzeti Dohányboltokban meg tudunk vásárolni egy adott márkájú doboz cigit. Mennyibe kerül egy doboz cigaretta 2022-ben? Cigi árak listája 2022-
A két színész 2016-ban kapott össze a Halálos iramban 8 forgatásán, ám négy év távlatából Vin Diesel, aki a sorozat producere is, elásná a csatabárdot.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 6,6 milliárd forintos forgalom mellett 50 720,71 ponton zárta az évet csütörtökön, az index 8613 ponttal, 20 százalékkal emelkedett 2021-ben.