A jogi szakértő megjegyezte, hogy a legutóbbi magyar jogállami jelentésben 12 civil szervezetből 11 a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott NGO volt.
A Jobbikon nem fog múlni Márki-Zay Péter győzelme, én azt kérem tőle, hogy most már kezdje el irányítani a hadsereget, mert a hadsereg itt van, felsorakozott – mondta Jakab Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. A Jobbik elnöke beszélt az előválasztás következményeiről, a Jobbik „összegyurcsányozásáról”, a multiknak szánt szerepről, a program- és
A járványról közölt hivatalos adatok azt jelzik, hogy az ötödik hullám el is kezdődött, Alexandru Rafila egészségügyi miniszter azonban ezt nem erősítette meg.
Lehet, hogy a covid-fertőzés miatt kórházba került Csollány Szilveszter tornász olimpikon oltatlanságáról szóló híradásoknak nincs semmi valóságalapjuk? Váratlan helyről érkezett a cáfolat: egy kutatóorvos szerint egydózisú Janssen-vakcinát kapott, mielőtt kórházba került.
Hatalmas süllők pusztultak el a Tisza-tónak egy olyan részén, ahol a félméteres víz befagyott. A körülbelül félméteres víz felső részét 5-6 centis jég borította, az alatt lehetett látni az elpusztult példányokat, amelyek kivétel nélkül hatalmas süllők voltak – mint az az alábbi videón is jól látható. Becslések szerint mintegy 6-7 mázsa elpusztult h
Megjelent a legfrissebb Forbes, benne a leggazdagabb 50 magyar listájával. A lap szerint a leggazdagabb magyarokat még soha nem mozgatta meg ennyire a politika, mint most.
Nem könnyű a diétához tartani magunkat, ha néha azért lecsúszik pár finom ital. Az alkohol ugyan üres kalória, mégis vannak olyan alkoholfajtákat, amelyek nem zavarnak be a fogyókúrába.
Még a közelgő téli olimpiát is beárnyékolhatja a szmog, Kína mégis gőzerővel bővíti szénerőművi kapacitását. 2025 után ígérnek lassítást, de addig még több egység átadása várható. Kína, miközben a világ
Kétségkívül az autópályák kínálják a leggyorsabb és legbiztonságosabb módját az autózásnak. Széles sávjai, elválasztott pályatestei és lágy ívű kanyarjai mind-mind e két szempontot szolgálják, de nem csak az autópályán kell biztonságban lennünk, hanem akkor is, amikor arra fel-, és arról lehajtunk. A Generali Biztosító és az Autószektor közös közle
A megelőző évinél kevesebb energiát termelt 2020-ban az ország, a nukleáris energia termelése is alacsonyabb volt a korábbinál. Az energiafogyasztás átrendeződése a lakosságot is érintette.
Többszöri halasztás után hétvégén felbocsátották a James Webb-űrteleszkópot. Kiss L. László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója szerint az évtizedek óta fejlesztett, 9 milliárd dolláros eszköz a bolygók lakhatóságával kapcsolatban is tehet felfedezéseket.
Változnak a veszélyhelyzet idején lejáró okmányokkal kapcsolatos szabályok. Januártól nem a veszélyhelyzet megszűnésének időpontjához kötik a lejáró hivatalos okmányok érvényességi idejét, hanem 2022. június 30-ig kell meghosszabbítani mindent.
Volt rá kereslet. A Singapore Airlines leányvállalata, a Scoot úgy döntött, hogy „gyermekmentes" zónát kínál a London és Bangkok közötti járatán. A fapados légitársaság a választható előnyök egyikeként lehetőséget kínál az utasoknak arra, hogy gyermekmentes zónába foglaljanak ülést, ahol a 12 év alatti utasok nem tartózkodhatnak.
Az MNB 22 millió forint bírságot szabott ki a Genertel Biztosítóra, miután hiányosságokat tárt fel az ügymenet kiszervezésének ellenőrzése, a kgfb-szerződések állománykezelése, kárrendezése, illetve a casco és kgfb szerződéseknél az ügyfelek jogainak érvényesíthetősége terén - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MTI-t.
Felforgató anyagok kiadásának gyanújával őrizetbe vették a hongkongi ellenzéki körökben népszerű Stand News hírportál korábbi és jelenlegi főszerkesztőjét, valamint több, a portálhoz köthető embert szerdán Hongkongban – adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
A népi babonák szerint, aki újévkor lencsét eszik, annak nem lesznek anyagi gondjai az elkövetkező egy évben. Ha ránk hallgatsz, próbáld ki ezt a pofonegyszerű vegán lencselevest, ami annyira finom, hogy ezentúl az év többi napján is el fogod készíteni.
Az MTI-hez szerda este eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: estétől nagy területen romlanak a látásviszonyok. A tartós, sűrű köd veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye kivételével az egész országra figyelmeztetést adott ki csütörtökre a meteorológiai szolgálat. Illusztráció. Fotó: MTI/Mohai Balázs Kitértek arra is, hogy éjszaka é
Pár napig még a fővárosban is ünnepi a közlekedési rend. A decemberi dolgozó- és tanulóbérleteket január 5. helyett 7-ig fogadják el a vonatokon és a helyközi buszjáratokon.