Az idei volt globálisan a második legmelegebb november a mérések kezdete óta – állapította meg az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal. A 2020-at értékelő előzetes éghajlati jelentés szerint pedig a legmelegebb három év között lesz az idei.
Kevés ember mondhatja el magáról, hogy szép emléket őriz majd 2020-ról. Vikidál Gyula (72) közéjük tartozik. A Liszt Ferenc-díjas énekesnek megszületett
Ha mosogatógépben mossuk a pezsgőspoharat, rövidebb ideig marad meg a pohárban a pezsgő habja és a buborékok, viszont ha a kézi mosogatás után még el is törölgetjük a poharat, akkor több lesz a buborék és a hab is. A pezsgő kémiájáról az InfoRádió a Wessling Hungary Laboratórium munkatársát kérdezte.
A Red Bull Forma-1-es csapatánál azt várják Sergio Pereztől, hogy a versenytempó tekintetében „lőtávolon belül” lesz majd az istálló szupersztárjához, Max Verstappenhez képest.
Elkészült az első magyar horrorfilm – első abban az értelemben, hogy ilyen költségvetésű, egyértelműen a műfajba sorolható alkotásról eddig nem tudtunk. A horrorfilmek kiemelt időszakára, halloweenre tűzték ki a mozipremiert, amit később COVID-járvány miatt el kellett napolni. A filmet tehát még nem láthattuk, de ismerjük a téma érdekes fotó- és ku
Új lendületet kaphat az a hatalmas léptékű fejlesztés, amelyről a Makói Városi Televízió még 2018-ban számolt be, de azóta nem történt egy kapavágás sem. A miniszterelnök Lázár János országgyűlési képviselőt…
Online formában rendezik meg a Semmelweis Egyetem (SE) a nyílt napját. Január 15-én és 16-án több mint száz esemény mutatja be az intézmény hat karát, szakközépiskoláit, tudományos diákköri munkáját és tehetséggondozó programját. Az egyetem közleménye idézi Hermann Péter oktatási rektorhelyettest, aki szerint fontos, hogy az érettségi előtt álló fi
Az idén ugyan az egész életet felforgatta a pandémia, 2021-re viszont úgy lépünk át, hogy bár még tart a koronavírus-járvány, az új évben már rendelkezésre állnak hatékony védőoltások - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Gyógymódokat, életminőséget javító újításokat és diagnosztikai módszereket is fejlesztettek idén egyéb betegségekre fókuszálva: év végi számvetésként érdemes ezeket is áttekinteni, hisz nem állt meg a tudományos élet a koronavírus idején sem.
Az eljegyzés ugyan megtörtént, esküvőt mégsem tervez jövőre Hajdú Péter (45) és kedvese, Eszter (25)! Mint mondják, a legfontosabb, hogy egymás mellett
Bár sokaknak nehéz, sőt nagyon nehéz volt a 2020-as év, másoknak épp szerencsésen alakult, akár karrier, akár szerelem, akár anyagiak vonatkozásában. Bárhogyan is volt, szinte gyermeki hittel mindig abban bízunk, az új esztendő sokkal jobb lesz és ezért számos fogadalmat is teszünk. Alább olyanokat olvashattok, amelyeket talán könnyebb megtartani,
Az aktív betegek száma csökken, 2021-re pedig reményt adhat, hogy vannak hatékony védőoltások - mondta az év utolsó tájékoztatóján az országos tisztifőorvos, aki "COVID-ban szegény újesztendőt" kívánt mindenkinek. Az ORFK szóvivője pedig megerősítette, hogy szilveszter éjszaka is érvényben van a kijárási tilalom, amit a rendőrök katonák és polgárőr
A brit parlament mindkét háza jóváhagyta az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerének feltételeit rögzítő megállapodást. II. Erzsébet királynő formális beleegyezésével az egyezmény hajnalban törvényerőre emelkedett, így a brit EU-tagság megszűnése utáni viszonyrendszer szabályainak törvényi előkészítése brit rés
A Red Bull Forma-1-es csapatánál magyarázatot adtak arra, miért fotózkodtak Sergio Perezzel az istálló vezetői még azt megelőzően, hogy egyáltalán eldöntötték: a mexikói pilótát szerződtetik a 2021-es szezonra.
2021. január 4. hétfőn, az újév első munkanapjától kezdve újra elérhetővé válnak a fürdőgyógyászati kezelések a Kecskeméti Fürdőben. A kezelések többsége ugyan igénybe vehető, de maga a fürdő sajnos továbbra…
Megadod a módját, vagy begubózol trenyában? Elhúzol egy luxusutazásra, vagy inkább kommentelgetsz a Face-en azoknak, akik megtették, mert megtehetik? Mindehhez fogalmad sincs, mit vegyél fel? No para! Jön a segítség – nagyon szívesen!
A CIB Bank anyabankja, az Intesa Sanpaolo nyerte a The Banker magazin „The Bank of the Year in Western Europe” és „The Bank of the Year in Italy” kitüntetést, ezzel az Intesa Sanpaolo lett az első olasz bank, amelyet Nyugat-Európa legjobb bankjának választottak.