Péntek este rendezték meg a SmackDown soron következő mérkőzését, amelyben Randy Orton súlyos hátsérülést szenvedett. Az Interkontinentális bajnok, Cody Rhodes folytatja Booker T elleni offenzíváját, amelyhez csatlakozott bátyja, Goldust is.
Az új alkotmány Nemzeti hitvallás elnevezéssel tartalmaz preambulumot, amely a Himnusz "Isten, áldd meg a magyart!" sorával kezdődik. "Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre. Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira. Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával…
A Tiszta Kezek Mozgalmának megalapítását jelentette be a Televíziós és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) alelnöke szombaton a Kossuth Lajos téren tartott demonstráción. Nagy Navarro Balázs közölte: abbahagyja a Szávuly Aranka újságíróval együtt folytatott éhségsztrájkját; helyüket mások veszik át.
Schmitt Pál szerint minden embernek és nemzetnek nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy saját útján járjon, amennyiben az a közösség javát szolgálja. A köztársasági elnök újévi köszöntőjében szólt a január 1-jén hatályba lépő új alaptörvényről is, amelyből - mint mondta - erős Magyarország és olyan élet sarjadhat, amelyre mindig vártunk és vágytunk.
Szombat este elterjedt a híre, hogy újra kordon épül a Kossuth téren, a Köztársasági Őrezred szerint azonban ez nem igaz. A hírek egy olyan közleményre alapozva jelentek meg, amelyek egy eddig is hatályban lévő intézkedést hosszabbítottak meg.
A hagyományokhoz hűen 2011-ben is volt nyúlvágta a somogysárdi focipályán. Ifjúsági és felnőtt kategóriában mérkőztek a versenyzők, olyan legendákkal a mezőnyben, mint Szélhámos, vagy maga Tapsi Hapsi. De elindult a hajdan szebb napokat látott belügyminisztériumi lovardának is helyt adó faluban Overdose is. Ő első alkalommal, beugróként vett részt az ifjúsági futamban, ahol ötödik lett.
A Nemzeti Színház és a Danubia Zenekar közös hangversenysorozata januárban, február elején pedig két bemutató, A tanítónő és a Náthán gyermekei várja a budapesti Nemzeti Színház közönségét.
Január 1-től már nem vehetik igénybe az öregségi korhatár alatti nyugdíjasok a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozókra vonatkozó járulékkedvezményeket. Ez óriási tehernövekedést jelent a számukra. Az egyéni vállalkozók számára a legjobb, ha visszaadják a vállalkozói igazolványukat, és társas vállalkozásban próbálnak meg részmunkaidős munkaviszonyt létesíteni....
Jövőre számos jogszabályváltozás érinti a dohányzókat. Január elsejétől lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás, így munkahelyen, éttermekben és kocsmákban csak szabad levegőn, illetve a bejárat előtt lehet rágyújtani; februárban és júliusban emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója; szeptembertől pedig a dohánytermékek dobozán megjelennek a képes egészségvédelmi…
Azt kívánom, hogy a 2012-es év mindannyiunk számára a remény éve legyen - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a facebook közösségi oldalon szombaton este közzétett újévi köszöntőjében.
Január 1-jével, vagyis a mai nappal állami tulajdonba kerülnek a fővárosi és a megyei fekvőbeteg-ellátó intézmények, majd az év folyamán a teljes egészségügyi ellátórendszer átalakul.
Kisebb rémület uralkodik Foxborough-ban, ugyanis Tom Brady a New England Patriots irányítója múlt héten a Miami Dolphins ellen vállsérülést szenvedett. A liga egyik legjobb játékosa a csütörtöki és a pénteki edzésen sem végzett intenzív munkát.
Munkaértekezletre és vacsorára is bérbe vehető a Ferrari egykori központja és az olasz sajtó szerint nem is kerül sokba azon a széken ülni, mely egykor Enzo Ferrarié volt.
Új törvény szabályozza mától a polgárőrségek tevékenységét; azok az egyesületek működhetnek, amelyek tagjai a köztestületté alakuló Országos Polgárőr Szövetségnek (OPSZ), valamint országosan egységes formaruhát viselnek.
Az új alkotmány Nemzeti hitvallás elnevezéssel tartalmaz preambulumot, amely a Himnusz "Isten, áldd meg a magyart!" sorával kezdődik. "Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre. Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira. Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával…
Új nemzetiségi törvény lépett ma hatályba az alaptörvénnyel egy időben. Az új jogszabály az eddigieknél több jogot biztosít a Magyarországon élő nemzetiségeknek, és megnehezíti a visszaéléseket. A törvény a népszámlálási adatokhoz köti a nemzetiségi választást.
A Tiszta Kezek Mozgalmának megalapítását jelentette be a Televíziós és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) alelnöke szombaton a Kossuth Lajos téren tartott demonstráción. Nagy Navarro Balázs közölte: abbahagyja a Szávuly Aranka újságíróval együtt folytatott éhségsztrájkját; helyüket mások veszik át.
Azt kívánom, hogy a 2012-es év mindannyiunk számára a remény éve legyen - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a facebook közösségi oldalon szombaton este közzétett újévi köszöntőjében.Schmitt Pál szerint minden embernek és nemzetnek nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy saját útján járjon, amennyiben az a közösség javát szolgálja.
Schmitt Pál szerint minden embernek és nemzetnek nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy saját útján járjon, amennyiben az a közösség javát szolgálja. A köztársasági elnök újévi köszöntőjében szólt a január 1-jén hatályba lépő új alaptörvényről is, amelyből - mint mondta - erős Magyarország és olyan élet sarjadhat, amelyre mindig vártunk és vágytunk.
A Nemzeti Elektronikai Kerekasztal nevű szakmai szervezet szerint az átlagbér háromszorosát is megkereshetik azok, akik a magyar elektronikai ágazatban dolgoznak....
A mai nappal megszűnt az Alkotmánybíróság (Ab) összes olyan, folyamatban lévő eljárása, amelyben a jogszabály utólagos vizsgálatát nem a kormány, a parlamenti képviselők negyede vagy az ombudsman kezdeményezte. Ezzel együtt alapvetően átalakult az Ab szerepköre: a jövőben bírói döntések alkotmányosságáról is határozhat, megsemmisítve azokat. A testület így legalább annyira a törvénykezés, mint a…
Nikon El Maestro a szerződésének megkötése után, interjút adott az ujpestfc.hu-nak, amelyben többek közt mesélt eddigi pályafutásáról, az „El Maestro” névről, céljairól és arról, hogy a lila-fehéreknél Nikon néven szerepel majd.
Vasárnaptól emelkednek az autópályák úthasználati díjai, és megszűnik a (D1-díjkategóriájú) személyautókra érvényes négynapos e-matrica. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tájékoztatása szerint ugyanakkor a pótdíjfizetés határideje 30 napra nő.