Budapest – Egy kőhajításra a nagykörúttól, egy régi bérház pincéjében járunk. Itt, az „üvegspecialista" High M Manufacture műhelyében készítik ólomkristályból a Blikk Év embere díjait – az úgynevezett casting technológiával.
Az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat kínálatában tavaly átlagosan 10 százalék körül volt a végtörlesztés miatt eladásra szánt lakások száma, de decemberben az arány már elérte a 25 százalékot - közölte az OC az MTI-vel.
A boncolás szerint a színésznő, aki sok alkoholt ivott halála előtt, megcsúszott, a vízbe esett, és a fejét beütötte a jachthoz kikötött mentőcsónakba.
Miskolc — Csak a kapuig szaladtam ki, nem mentem a boltba! Csak a szemetet dobtam ki a kukába. De így sem tudtam már segíteni rajta – mondta el-elcsukló, zavarodott hangon Iván Karola (25) háza romjai közt állva, folyamatosan csak azt a pontot figyelve a ház elszenesedett törmelékei között, ahol a hétfői pusztító tűz után halott babáját, Reginát (†1,5) megtalálták.
Molnár Zsoltot, az MSZP szervezési igazgatóját javasolja utódjának Horváth Csaba. A szocialisták fővárosi elnöke, akit tegnap a párt egyik országos alelnökének jelöltek a budapesti szervezet vezetői, a február 17-i megyei tisztújításon nem méreti meg magát. A pártban már javában folyik a tisztújítás, januárban a helyi pártszervezetek vezetését újítják meg, februárban pedig a megyei, területi…
Dunakeszi – Kórházban fekve értesült arról Aros Andrea (35), hogy ő volt tegnapi címlaplányunk, a szőke szépségen ugyanis egy kisebb műtétet hajtottak végre, ezért két hétig az ágyat kell nyomnia.
Békemenetet szerveznek az Orbán-kormány mellett január 21-ére a Facebookon. A mások mellett Bayer Zsolt nevével fémjelzett tüntetés résztvevői a tervek szerint az Országházhoz vonulnak majd.
A magas euró árfolyam miatt újra megéri az eurózónához már csatlakozott szomszédjainknak nálunk vásárolni. Elsősorban a szlovák határ közelében élők járnak át napi bevásárlásaikat intézni, de már Ausztriából is egyre többen jönnek Magyarországra. Ők elsősorban szolgáltatásokat: fodrászt, kozmetikust, fogászatot keresik fel, de emellett kedvelik a magyar piacokat, vásárcsarnokokat is.
Sem jogilag, sem ténylegesen nem működött közre polgármesterként Hunvald György azoknak a bérlakásoknak az eladásában, melyek miatt kedden az erzsébetvárosi ingatlanügyben folyó perben az ügyészség újabb vádat fogalmazott meg a volt szocialista politikussal szemben - mondta lapunknak Hunvald védője, Sebes Péter.
Az, hogy az amerikai nagykövet nyíltan beleavatkozik a magyarországi belpolitikába, a jogállamiság alapjait kérdőjelezi meg - így féltette Budai Gyula egy általa most nyilvánosságra hozott tavaly áprilisi megbeszéléssel kapcsolatban a jogállamiság alapjait.
Nem felelős az OMSZ a nála dolgozó munkatársainak "magánjellegű" szerepléseiért - mondta lapunknak Dunkel Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke annak kapcsán, hogy a köztévé múlt heti időjárás-jelentésében egyik kollégájuk téves műholdképek alapján tájékoztatta a nézőket. Dunkel szerint a szentesi radar építése szükséges, azt a határ közelében lévő romániai radarok nem…
Vadkenderültetvényt találtak Abonyban - szólt a hír még augusztusban. A rendőrségi nyomozás azonban kiderítette, hogy szó sincs vadkenderről, hanem csak madáreleségről. Erről most küldtek ki hivatalos rendőrségi értesítést az érintettnek.
A parlament vallásügyi bizottságának - az igazságügyi tárcától megküldött listán - már előzetesen bejelölték, hogy a 82 kérelmező egyház közül melyek felelnek meg az egyházzá válás "alaki követelményeinek" - közölte lapunkkal Lukács Tamás, a vallásügyi bizottság KDNP-s elnöke.
Budapest – Jobban néz ki, mint valaha, és saját elmondása szerint boldog Liptai Claudia (38), aki fél év pihenő után a február közepén induló Megasztárban tér vissza a képernyőre. A TV2 műsorvezetője bámulatos formában pózolt a fotósunknak, bomba alkata és a kisugárzása mindenkinek feltűnik.
Két hetet ad információink szerint Tarlós István főpolgármester a BKV-ügy rendezésére. Vagyis január 25-ig ad hitelt annak a Fidesz-KDNP ígéretnek, hogy felgyorsulnak a közlekedési cég megmentését célzó tárgyalások.
Január elsejétől minden tulajdonosnak kötelező energetikai tanúsítványt készíttetni - már amennyiben eladná, vagy hosszú távra kiadná ingatlanát. Az előírás egybecseng az unió és a kormány hosszú távú elképzeléseivel is, hiszen objektív összehasonlítási alapot jelent a potenciális vásárlók számára. Igen fontos az objektív összehasonlítás, hiszen a lakásfenntartási kiadások alig 10 év leforgása…
Az EUR/HUF keresztárfolyam csúnya behalt kitörést produkált, amely azt jelenti, hogy nem kell további jelentős forintgyengüléstől félnünk. (legalábbis a közeljövőben) A fundamentális képet pedig leginkább az IMF megállapodás megléte vagy nem léte determinálja leginkább. Szerintünk több mint 75% a valószínűsége, hogy lesz megállapodás - olvashatjuk az Erste elemzésében.
Budapest — Régóta tervezte Keresztes Ildikó (47), hogy az utóbbi hónapok feszített tempója után lazít egy kicsit, amit most, hogy vége az X-Faktornak, meg is tehet.
Budapest – Nagy az öröm Gyepes Gábor és Póth Dia angliai otthonában. Az Eb 4. helyezett műkorcsolyázónő és párja, a válogatott labdarúgó lapunknak elárulta, hogy kislányuk, Kyra két évvel ezelőtti születése után hamarosan újabb családtaggal bővül a családjuk.
New Hampshire államban kedden érvényesült a papírforma. Mitt Romney Iowa után itt is győzött, méghozzá biztosan, de mégsem ülhet nyugodtan a babérjain. A republikánus elnökjelölő folyamat következő állomása, a dél-karolinai előválasztás előtt mindig eldurvul a kampány, s mindenki az éllovast veszi célba.
A médiában folyamatosan azt halljuk, hogy 5 százalékkal kell emelni a bruttó béreket ahhoz, hogy a munkáltató teljesítse az elvárt béremelést minden dolgozóra és hozzájuthasson az állami kompenzációhoz. Fontos tudnunk, hogy az 5 százalékos emelés csak a 216 800 forint alattiakra vonatkozik.
Egy éve döntötték meg Zine el-Abidine Ben Ali tunéziai elnök hatalmát. A tunéziaiak ezzel mintha jelzést adtak volna a többi arab államnak: elérkezett a változások ideje. Miközben azonban Tunéziában valóban átfogó változások történtek, Egyiptomban rengeteg akadály tornyosul a demokrácia, vagy inkább a még nagyobb bizonytalanság felé vezető úton.
Két-három hét múlva várható előrelépés az egészségügyi dolgozók bérrendezésének kérdésében - tudta meg a ReggelInfo. Egyelőre ugyanis nincsenek pontos adatok az egészségügyi dolgozók béréről, de vita van még az orvosok számát illetően is.
A magyarországi kitettséggel kapcsolatos piaci aggályok hajtják felfelé az osztrák államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók (CDS) árazását - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
Januárban beköszöntött a megemelt áfakulcs és a rekord üzemanyagár a kereskedelmi láncok üzleteibe is - ehhez képest viszonylag olcsón megúsztuk a hagyományosnak mondható év eleji áremelkedést. Úgy tűnik, az áruházak inkább visszafogják magukat, csak ne veszítsenek vásárlókat - a kereslet már egyébként is a padlón van.
Nem elbizakodott macsó, és dögös hisztérika párviadala a Makrancos Kata előadása Gothár Péter rendezésében a Vígszínházban. Inkább egy káosszal, nyugtalansággal teli világot látunk, amelyben értelmetlenül egymásnak feszülnek az emberek, és ezt akár még élvezik is.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megalapítása a legerősebb bizonyítéka, hogy a Magyarországot vezető polgári, nemzeti, kereszténydemokrata közösség a jövő oldalán áll, és maga is a jövőhöz tartozik – ezt mondta Orbán Viktor a Zrínyi Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara jogutódjaként január 1-jén létrejött intézmény mai alapításán.…
Mostanában Görgey Gábor régi írásait publikálja újra. Nálunk a Szép Szóban korábbi tárcáiból indult egy "retro sorozat". A Corvinánál pedig most jelet meg Öt arckép című kötete.
Egy tekintélyes amerikai nem kormányzati szervezet elkészítette a világ első "atombiztonsági" rangsorát, illetve mutatószámát; Magyarország az előkelő második helyet fogalja el a listán, amely a hasadó anyagok tárolásának biztonságossága szerint állítja sorrendbe a világ országait.
Az EU/IMF-fel folytatott tárgyalásoknak hatalmas a tétje, több elemző véleménye szerint finanszírozási szempontból nincs is igazából alternatívája a tárgyalásokat követő megállapodásnak. Egyelőre még...
A fogyasztói árindex (CPI) tavaly decemberben - éves összehasonlításban - 4,1 százalék volt Kínában, aminek következtében az infláció éves mértéke a tervezett 4 helyett 5,1 százalék lett – számolt be az országos statisztikai hivatal (NBS) csütörtökön.
A Népszabadság meg nem nevezett kormányzati szereplőre hivatkozva azt írja, hogy nincs alternatívája az EU-val és az IMF-fel kötendő megállapodásnak. A Magyar Nemzet a nyugdíj jövőjéről készített összeállítást.
Több mint 6700 álláshely szűnik meg a közszférában a kabinet döntése értelmében. A létszámleépítésről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg. A legtöbb dolgozót, több mint 2300-at a kormányhivataloktól kell elküldeni.
Tavoris Cloud február 18-án a texasi Corpus Christiben mérkőzik meg a Boksz Világszövetség (WBA) korábbi világbajnokával, Gabriel Campilloval. Az amerikai bokszolónak Erdei Zsolt sérülése miatt kellett új ellenfelet keresnie.
Szabadon választható programok megvalósítására 150 ezer forint vissza nem térítendő támogatást is kérhetnek vasárnap estig a nyugdíjas közösségek a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet pályázatán.
Horváth Csaba szerint a következő időszakban a szervezetépítés lesz a kulcs, ugyanis sokan értenek egyet abban, hogy le kell váltani az orbáni rezsimet. A leköszönő fővárosi elnök az Egyenes beszédben úgy fogalmazott: Molnár Zsoltot javasolja a fővárosi MSZP élére a közelgő tisztújításon.
Az egyiptomi parlamenti választások győztesének ígérkező Muzulmán Testvériség egyik vezetőjével találkozott William Burns amerikai külügyminiszter-helyettes szerdán Kairóban. Ez volt az eddigi legmagasabb szintű amerikai kapcsolatfelvétel az iszlamista szervezettel. Burns nem tárgyalt viszont a testvériségnél sokkal radikálisabb iszlamista szalafisták vezetőjével.