Szabadon választható programok megvalósítására 150 ezer forint vissza nem térítendő támogatást is kérhetnek vasárnap estig a nyugdíjas közösségek a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet pályázatán.
Összesen 6369 fős leépítésre készül a kormányzat, az ok egyszerű: a hatékony állam kialakítása a fő szempont, valamint el kell érni a 2012-es hiánycélt - legalább is a kormányhatározat szerint. Nemcsak minisztériumoktól, de a NAV-tól és a KSH-tól is küldenek el embereket.
A Sziget lett Európa huszonöt legnagyobb fesztiválja közül a legjobb, a magyar a Sziget kapta European Festival Awards-on a fődíjat - közölte az MTI-vel Gerendai Károly, a Sziget alapító-főszervezője csütörtökön éjjel a díjátadót követően.
A fogyasztói árindex (CPI) tavaly decemberben - éves összehasonlításban - 4,1 százalék volt Kínában, aminek következtében az infláció éves mértéke a tervezett 4 helyett 5,4 százalék lett - számolt be az országos statisztikai hivatal (NBS) csütörtökön.
Megtámadtak a hadsereg egyik konvoját, és 14 katonát megöltek feltehetően beludzs iszlamista szakadárok Pakisztán délnyugati részén - közölték szerdán a biztonsági szolgálat illetékesei.
Vizsgálatot indított az amerikai hadsereg egy videofelvétel ügyében, amelyen állítólag amerikai tengerészgyalogosok láthatók, amint tálib fegyveresek holttestére vizelnek.
A Nemzetközi Valutalappal (IMF) jelenleg folytatott egyeztetések célja a hivatalos tárgyalások előkészítése és az előzetes álláspontok egyeztetése, a hivatalos szándéklevél tartalmának megvitatása és véglegesítése nem tárgya a mostani megbeszéléseknek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerda este az MTI-vel.
A magyarországi kitettséggel kapcsolatos piaci aggályok hajtják felfelé az osztrák államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók (CDS) árazását - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
Szabadon választható programok megvalósítására 150 ezer forint vissza nem térítendő támogatást is kérhetnek vasárnap estig a nyugdíjasközösségek a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet pályázatán.
Utoljára 2009-ben vezetett F1-es versenygépet Räikkönen, a sorozatba idén visszatérő finn azonban mielőtt még beülhetne az idei autójába, egy 2010-es Renault-val igyekszik ismét felvenni a Forma 1 tempóját.
Huszonkilenc rendőrt helyeztek előzetes letartóztatásba Romániában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kenőpénzt fogadtak el bűncselekményt elkövető személyektől vagy éppen megzsaroltak ártatlan embereket.
Gyakori, hogy az egyes tagországoknak vitájuk van az Európai Unióval, az azonban szokatlan, hogy a Magyarországgal kapcsolatos ügyeket összevonták - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kende Tamás. A nemzetközi jogász szerint az Európai Bizottság lépéskényszerben van, mert Magyarország 2004 óta áll a deficiteljárás alatt, ám annak komolyságát megkérdőjelezi, hogy hét év alatt sem sikerült…
Németországban minden korábbinál nagyobb mértet öltött a mérnökhiány, tavaly decemberben már 98.300 olyan betöltetlen állás volt, amelyhez mérnöki végzettség szükséges.
Több közéleti személyiség Békemenet Magyarországért címmel hirdet demonstrációt a kormány mellett a legnagyobb internetes közösségi oldalon jövő szombatra. A kezdeményezőkhöz csatlakozik a Civil Összefogás Fórum is.
A forint lendületes erősödéssel nyugtázta a csütörtöki sikeres euróövezeti és magyar kötvényaukciókat: az eurót 306,40 forint környékén jegyezték a déli órákban a délelőtti 311 forint után.
Budapest – Kifosztották Klapka Györgyéket (83)! A legóvatosabb becslések szerint is 25 millió forintos kár érte az üzletembert és jövendőbelijét, Kiss Marit: festményeket, bundákat, porcelánkészletet és aranyat vittek el a lakásukból.
A magyarországi kitettséggel kapcsolatos piaci aggályok hajtják felfelé az osztrák államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók (CDS) árazását - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
Tegnap az amerikai tőzsdék nem mutattak érdemi elmozdulást, ma reggel pedig az ázsiai piacokon sincs határozott irány. A Fed tegnap megjelent Bézs könyve nem befolyásolta érdemben a hangulatot, ahogy...
Egy rendkívüli közgyűlés BKV ügyben, olyan megállapításokat eredményezhetett volna, amelyek még nem időszerűek, ezért egyezett bele Tarlós István a szerdai fővárosi ülés elhalasztásába. A főpolgármester azt mondta, ha lesz is megállapodás a kormány és a tárgyalódelegáció között, a BKV akkor is csak másfél hónapot nyer. Mint mondta, mindenkivel szívesen tárgyal, de megállapodni csak a…
A válság ellenére is fejleszt a szekszárdi Ferropatent Zrt., amely acéláru-kereskedelemmel és előzetes feldolgozással foglalkozik - írta mai számában a Világgazdaság. A jelenleg 58 főt foglalkoztató...
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. 550 autóból álló flottájának kötelező gépjármű felelősségbiztosítója (kgfb) a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lett - a nyílt közbeszerzés eredménye a...
A kezdeti veszteségeket ledolgozva lényegében stagnálással zártak az amerikai piacok a szerdai kereskedési napon. A német gazdasággal, illetve az európai adósságválsággal kapcsolatos félelmeket nemigen tudta ellensúlyozni a Fed Bézs könyvének megállapításai, amelyek szerint az USA gazdasága az év utolsó heteiben erősödött.
Stabil a forint az euróval szemben a csütörtök reggeli bankközi piaci kereskedésben azt követően, hogy tegnap este óta a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon sem mutatkoztak nagyobb kilengések és a...
Emelkedő indexeket várnak piaci szakértők az európai tőzsdei nyitáskor csütörtökön, bár az emelkedő trendet számos bizonytalansági tényező törheti meg.
A diplomaszerzés után várható biztos munka és biztos megélhetés miatt érdemes választaniuk a felvételizőknek a január 1-jén létrejött Nemzeti Közszolgálati Egyetemet (NKE) az intézmény rektora szerint. Patyi András az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: 2012 szeptemberétől új tantárgyak, a 2013-14-es tanévtől pedig új szakok indítását tervezik.
Decemberben a fogyasztói árak Franciaországban a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek, míg Németországban az áremelkedés üteme megfelelt az előzetes várakozásoknak.
A FreeSoft bejelentette, hogy a tegnapi napon 173 db saját részvényt vett, 1 550 Ft/db átlagáron tőzsdei forgalomban az Equilor Befektetési Zrt. közreműködésével. A fenti tranzakció után a FreeSoft...
A Népszabadság meg nem nevezett kormányzati szereplőre hivatkozva azt írja, hogy nincs alternatívája az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal kötendő megállapodásnak. Az Index ugyanakkor szintén kormányzati forrásokból úgy értesült: akár mindhárom Brüsszel által kifogásolt törvényt módosíthatja az Országgyűlés, teljes törvényeket azonban biztos nem vonnak vissza....
Babos Tímea és Jani Réka Luca is sikerrel vette a selejtező első fordulóját az esztendő első tenisz Grand Slam-tornáján, az Australian Openen. Czink Melinda később lép pályára.
3500 főt bocsát el a következő három évben a Royal Bank of Scotland - számolt be a Bloomberg, később hozzátéve: további 2000 főt már 2011 második felében elbocsátottak. Az állami többségi tulajdonban...
Los Angeles - Az utóbbi két évtized új találmánya a tinibálvány, a kategória két jeles képviselője 16 évesen már többet keresett, mint a legtöbb hollywoodi legenda egész életében.
Az NGM szerint nem szándéknyilatkozatért ment Fellegi Tamás Washingtonba, pedig egy ilyen dokumentumban megerősíthetnénk vállalásainkat az IMF felé. A tegnapi brüsszeli események arról tanúskodnak, hogy nagyon is megritkult a levegő a magyar kormány körül: most nekünk kell lépnünk, a minisztériumi sajtóközlények nem lesznek elegendőek.
Érdemi trend hiányában nem vár nagy mozgást a mai naptól Péter János a KBC - üzletkötője. Persze egy váratlan hír, vagy bejelentés nem kizárható, erre pedig kilendülhetnek a piacok is. Ázsia és...
Az autósok között a spanyol Nani Roma érte el a legjobb időt a Dakar-rali szerdai 10. szakaszán, Chilében, míg a motorosoknál az ugyancsak spanyol Joan Barreda Bort végzett az élen.
Két-három hét múlva várható előrelépés az egészségügyi dolgozók bérrendezésének kérdésében - tudta meg a ReggelInfo, az InfoRádió műsora. Egyelőre ugyanis nincsenek pontos adatok az egészségügyi...