2012. január 12. csütörtök

jan. 12
9:05
Itt az új Ford Suv (ATV)
A teljesen új Ford EcoSport egy aerodinamikailag tökéletesen formázott, a mai divatnak megfelelő, friss megjelenésű, jól felismerhető SUV-dizájnelemekkel (merész kiállás, magas üléspozíció, hátul elhelyezett pótkerék) kialakított modell. A Ford új globális formanyelvének megfelelően a vadonatúj EcoSport büszkén viseli a magasra helyezett hűtőmaszkot, egyedi formájáról pedig messziről látszik, hogy…
jan. 12
9:06
Több tíz százalékkal nőtt a lengyelek hiteltartozása (ProfitLine)
Több mint 2,2 milliárd euróval, azaz 42 százalékkal nőtt 2011-ben a lengyelek összes hiteltartozása az előző évihez képest, de a tartozások 60 százaléka nem haladja meg a 1,1 ezer eurót - írja a Rzeczpospolita napilap.
jan. 12
9:07
Talán ez az irány? (Gondola)
Van-e a magyar kormánynak „mesterterve” a gazdasági válság kezelésére? – teszi fel a kérdést a HVG-ben Szelényi Iván szociológus. És az izlandi út...
jan. 12
9:07
Schmitt-ügy: Perelhetnek a bolgár szerző örökösei (ATV)
Megkeresésünkre Magyar György ügyvéd kifejtette: a plágium elkövetője a szerző személyhez fűződő jogát sérti, a jogsérelem miatt a személyiségvédelem teljes eszköztára igénybe vehető.
jan. 12
9:09
A meleg-étkezési juttatás lehet a legnépszerűbb SZÉP-kártya elem (HR Portál)
Megháromszorozódott az OTP Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) elfogadóhelyeinek száma az utóbbi negyedévben, a munkáltatói partnerek száma pedig több mint tízszeresére nőtt -– így kezdte a cafeteria változásokat hozó 2012-es évet az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. A SZÉP-kártya immár kibővült– alszámlái közül várhatóan a meleg-étkezési juttatást biztosító lesz a legnépszerűbb –- vélik az OTP…
jan. 12
9:09
A kupákban szenved a City, a Roma kiütéssel nyert - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
jan. 12
9:21
Nyereséggel nyitott a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,46 pontos emelkedéssel, 16.781,98 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,13 százalékkal erősödött.
jan. 12
9:21
Bajnai: Csigolyánként törik el a magyar demokrácia gerincét (Gondola)
jan. 12
9:21
Emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma (WebBeteg)
Az év első hetében kétszer annyian fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint egy héttel korábban; egy beteg szervezetében pedig kimutatták az influenzavírust - olvasható az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) honlapján szerdán közzétett legfrissebb jelentésben.
jan. 12
9:21
Jelez az indikátor: jöhet az emelkedés? (Portfolio)
Jól indult a hét a világ tőzsdéin, az irányadó európai és amerikai indexek rendre emelkedtek 2012 első hetében annak ellenére, hogy az európai adósságválság továbbra sem oldódott meg és a globális...
jan. 12
9:21
Állatvédők támadják a magyar tenyésztőket (Pénzcentrum)
Több EU-tagállammal, így Magyarországgal szemben is eljárást indított három európai állatvédő szervezet a Törökországba tartó élőállat-szállítás körülményei miatt - írja a Magyar Hírlap....
jan. 12
9:21
Több mint 6 ezer fős leépítésről döntött a kormány (ATV)
Leépítések: több ezer embert küld el a kormány
jan. 12
9:23
Il Divo: Wicked Game (Gondola)
Nem vitás, hogy napjaink elsőszámú klasszikus crossover zenei csapatának a lemezek millióit eladó és számos rangos zenei díjat begyűjtő Il Divo számít.
jan. 12
9:23
Lassú víz, partot mos - Technikai elemzés (Portfolio)
A forgalom lassan kezd visszatérni a piacokra, miközben oszolni látszik a bizonytalanság is. A falkavezér amerikai piac, óvatosan, de biztosan irányt mutat az árfolyamok emelkedése irányában. Mai...
jan. 12
9:24
Már nem titok az új Audi A3 külsője sem (Auto Pult)
A tegnapi nap során, a Detroiti Autószalon keretében az Audi bemutatta a hamarosan érkező új A3 belső terét, ám vele együtt, akarva-akaratlanul, a külső formajegyeket is a publikum elé tárták.
jan. 12
9:24
Dzsudzsák Balázs milliárd fölött kereshet új csapatánál (Agroinform)
Dzsudzsák Balázs az Anzsinál egymilliárd forintnyi euróért játszott, de a Dinamo ennél is többet fizet neki.
jan. 12
9:25
Egyéves fizetéssel engedik útjára a bukott jegybankárt (Portfolio)
A Svájci Központi Bank a napokkal ezelőtt lemondott vezetőjének kifizeti az egész éves fizetését, amely egymillió dollárt tesz ki, annak ellenére teszik ezt meg, hogy az évből mindössze két hét telt...
jan. 12
9:26
Hatodszor kapott ki sorozatban a Pittsburgh Penguins - videó (Agroinform)
Sorozatban hatodik vereségét szenvedte el a Pittsburgh Penguins az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).
jan. 12
9:27
Novemberben csúcsra futott a kínai aranyimport - az újév még hátra van (Portfolio)
Folyamatos növekedés után új csúcsra futott Kína hongkongi aranyimportja novemberben, köszönhetően a januárban esedékes kínai újévre készülő ékszerészek és magánszemélyek megnövekvő vásárlásának. A...
jan. 12
9:36
Az Origónál és a Nemzetnél a legjobb oknyomozók (Kreatív Online)
Ismét kiosztották a Gőbölyös Soma-díjat.
jan. 12
9:39
Az állati termékek termelői ára drasztikusan drágult (Privátbankár)
Az agrártermékek termelőiár-szintje novemberben 11,8%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A növényi termékekért 8,7, az élő állatokért és állati termékekért 17,3%-kal kaptak többet a termelők - ismerteti a KSH.
jan. 12
9:39
Kertész Ákos: Mocsokfészek Hegyeshalom és Záhony között (Gondola)
jan. 12
9:39
Novemberben is lassult az agrártermékek árának emelkedése (ProfitLine)
Az agrártermékek termelőiár-szintje novemberben 11,8%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A növényi termékekért 8,7, az élő állatokért és állati termékekért 17,3%-kal kaptak többet a termelők. 2011 folyamán az árnövekedés mértéke lassult, ami elsősorban a növényi termékek árának mérséklődő emelkedésével magyarázható - olvasható a KSH jelentésében.
jan. 12
9:39
Refinanszírozás a pesti irodapiacon (Portfolio)
A City Gate 27 millió eurós refinanszírozási hitelt kapott az Unicredit Bank osztrák leányvállalatától. A Kálvin térhez közeli, 24 000 négyzetméteres irodaház az Europolis portfólió részeként került...
jan. 12
9:39
Kitört a háború: albán pékektől tartanak a magyarok (Pénzcentrum)
250-300 albán pékség van Magyarországon, de piaci részesedésük nagysága ismeretlen - mondta el a Magyar Nemzetnek Werli József. A Magyar Pékszövetség szakmai főtitkára hozzátette: ez nem jelentene semmiféle problémát, amennyiben ezek a társaságok is betartanák a hazai pékségekre vonatkozó higiéniai, technológiai és munkaügyi szabályokat....
jan. 12
9:39
Amerika Japántól vár támogatást az iráni szankciókhoz (ATV)
Tokióban folytatta csütörtökön ázsiai körútját Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter, aki igyekszik támogatást szerezni a térségben azokhoz a büntetőintézkedésekhez, amelyekkel Iránt sújtanák nukleáris programja miatt.
jan. 12
9:41
Enyhe emelkedéssel indult a magyar részvényindex (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,46 pontos, 0,13 százalékos emelkedéssel, 16.781,98 ponton nyitott csütörtökön.
jan. 12
9:41
Alig mozdult a BUX (Portfolio)
Mérsékelt, 0,4%-os emelkedéssel kezdte a csütörtöki kereskedést a BUX alacsony, alig 300 millió forintos forgalom mellett. A vezető részvények kivétel nélkül magasabban kezdtek, a nap hátralevő...
jan. 12
9:42
Tíz újabb díjazottja van a Kerékpárosbarát Munkahely programnak (HR Portál)
Hat kerület, falu, város nyerte el a Kerékpárosbarát Település címet, tíz cég, közintézmény a Kerékpárosbarát Munkahely elismerést; előbbiek száma ezzel 24-re, utóbbiaké 30-ra nőtt - hangzott el a szerdai győri átadóünnepségen. Szabó Kristóf, a program koordinátora az MTV-nek hangsúlyozta, egyre többen szeretnének csatlakozni a kezdeményezéshez, ezért szigorú a kritériumrendszer.
jan. 12
9:42
Magyar győzelmek az Australian Openen (Sport365)
Babos Tímea és Jani Réka Luca is sikerrel vette a selejtező első fordulóját az esztendő első tenisz Grand Slam-tornáján, az Australian Openen. Czink Melinda később lép pályára.
jan. 12
9:43
Maradhat a rekord alacsony kamat az eurozónában (Portfolio)
A kedvezőtlen növekedési kilátások és az adósságválság ellenére valószínűleg nem változik az Európai Központi Bank irányadó rátája. A Kormányzótanács döntését háromnegyed kettőkor ismerteti a...
jan. 12
9:44
Leépítéskor is jól jöhet a gyors alkalmazkodás képessége (HR Portál)
Napjainkban úgy gondolkozhatunk a változásról, mint a Kaliforniában élők a földrengésről: nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem hogy mikor és mekkora? - mondja Szerémi Péter. A HR Portal kommunikációs szakértője manapság humánus elbocsátás (outplacement) programokat is vezet, így gyakran szembesül a változás nehézségeivel. Arról kérdeztük, hogyan tehetjük magunkat képessé a gyors alkalmazkodásra.
jan. 12
9:54
A Sziget Európa legjobb fesztiválja (Kreatív Online)
A magyar esemény a királykategóriában lett első.
jan. 12
9:57
Magyar nyugdíj-panaszoktól hangos Brüsszel (Privátbankár)
Nem tudja feldolgozni az Emberi Jogok Európai Bírósága a korkedvezménnyel nyugdíjba vonult rendvédelmi dolgozók panaszainak özönét, ezért arra kérte a magyar szakszervezeteket, hogy csoportosítva nyújtsák be azokat. Bizonyos kérelmeket egyelőre nem is vesznek jegyzékbe.
jan. 12
9:57
A végtörlesztések 40%-ánál segédkezett az MNB (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank 2011. október 3. óta heti rendszerességgel tartott, a végtörlesztésekhez kapcsolódó euróeladási tenderein december végéig összesen 1,6 milliárd eurónyi devizát kértek, és a...
jan. 12
9:59
Alig növekedtek tavaly a számítógép-eladások (Portfolio)
Csökkentek 2011 negyedik negyedévében a személyi számítógépek értékesítései a világban, ami részben a gyengülő keresletnek tudható be, részben pedig a thaiföldi áradások által okozott ellátási...
jan. 12
10:00
3,7 s 100-ra – a Nissan Juke-R túllépi korlátait (Auto Pult)
A Nissan teljes reklámhadjáratot és minifilm-sorozatot alkotott a Juke-R köré. Valljuk be, nem csoda, végtére is nem sok gyártónak van mersze ennyire radikálisat alkotni. Bár a mérges törpéből csak 2 példány készül, a kezdeményezés így is megérdemli az elismerő szavakat.
jan. 12
10:00
Egy becsúszás miatt ment egymásnak Gerrard és Mancini - videó (Agroinform)
Az olasz szakember dühös volt, szerinte Glen Johnsont ki kellett volna állítani a játékvezetőnek.
jan. 12
10:01
Amerikai tanárok vettek német bevásárlóközpontot (Portfolio)
A folyamatos bizonytalan gazdasági háttér ellenére 2011-ben a kiskereskedelmi befektetés erős eredménnyel zárt Európában. Az előzetes adatok azt mutatják, hogy a teljes tranzakciós volumen meghaladja...
jan. 12
10:02
Az U21-es azeri csapat lesz az NB II válogatott első ellenfele (Agroinform)
Az azeriek U21-es csapata lesz az első ellenfél a törökországi túrán.
jan. 12
10:12
Bíróság előtt az eltussolt ügyek osztálya (Blikk)
Az egykori APEH (a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik elődje) vezető beosztású dolgozói álltak csütörtökön a Fővárosi Törvényszék elé, de a tárgyalást elnapolták. A revizorok az ellenőrzési szakigazgató vezetésével tízmilliós mulasztási bírságokat engedtek el különböző embereknek. Még az is lehet, hogy jótékonykodásból, a nyomozó ügyészség ugyanis  nem tudott fényt deríteni az okokra. Az egyik…
jan. 12
10:12
Olasz tüntetés a magyar sajtószabadságért (Kreatív Online)
Független információszolgáltatást és az Európai Unió alapvető értékeinek védelmét követelték.
jan. 12
10:12
Súlyos mérnökhiány Németországban (ProfitLine)
Németországban minden korábbinál nagyobb mértet öltött a mérnökhiány, tavaly decemberben már 98.300 olyan betöltetlen állás volt, amelyhez mérnöki végzettség szükséges.
jan. 12
10:14
Tovább csökkenhetnek a PC-eladások (ProfitLine)
A világ legnagyobb szoftvergyártója a Microsoft szerint a thaiföldi áradások beszállítói-kapacitás csökkentő hatása felgyorsította a PC-eladások csökkenésének ütemét.
jan. 12
10:15
Patai: konzultációból rosszul vizsgázott a kormány (Privátbankár)
A kormány jól nyúlt hozzá a legfontosabb kérdésekhez, a konzultáció terén azonban rosszul vizsgázott; a kamatnövekedést a gazdasági körülmények változása indokolta; a bankoknak nem volt elegendő forintbetét-állományuk ahhoz, hogy a végtörlesztés kapcsán hitelháborúba kezdjenek - nyilatkozta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a Heti Válasz csütörtöki számában megjelenő interjúban.
jan. 12
10:15
Azonosítottak az örökletes hátterű prosztatarákhoz köthető gént (Infostart)
Amerikai kutatók szerdai bejelentése szerint megtalálták az első genetikai mutációt, amely a prosztatarák egyik örökletes formájához köthető: az eredmény reményt nyújthat a betegség korai diagnózisára.
jan. 12
10:15
Kik állnak Bajnai mögött? (Gondola)
Az USA Demokrata Pártjához húzó baloldali–liberális agytröszt, a Center for American Progress partneri támogatását élvezi Bajnai Gordon, állítja a Heti Válasz.
jan. 12
10:15
Lista a "legmelegbarátabb" munkáltatókról (HR Portál)
A terrorizmus elleni harcért is illetékes MI5 az egyik legjobb nagy-britanniai munkáltató a homoszexuálisok szempontjából - derült ki egy Londonban nyilvánosságra hozott jelentésből.
jan. 12
10:15
Stabil a forint: 311 körül kezdte a napot az euró (Pénzcentrum)
Stabil a forint az euróval szemben a csütörtök reggeli bankközi piaci kereskedésben azt követően, hogy tegnap este óta a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon sem mutatkoztak nagyobb kilengések és a magyar kormány, illetve az EU/IMF-tárgyalások ügyében sem jelentek meg új információk. Ma a magyar delegáció Fellegi Tamás vezetésével az IMF vezérigazgatójával találkozik Washingtonban és ezt követően…
jan. 12
10:15
Csapást mértek a magyar kormányra külföldről (Portfolio)
Nagy visszhangot kapott külföldön az a szerdai brüsszeli figyelmeztetés, melynek értelmében a Magyarország ellen folyó túlzott deficit eljárás új szakaszba léptetéséről döntött az Európai Bizottság....

Keresés